A Keszthelyi Táncpanoráma évről évre bizonyítja, hogy a tánc mindenkit képes megszólítani. A fesztivál három napja alatt a legkisebbektől a felnőtt közönségig minden korosztály találhat olyan előadást, amely magával ragadja. Kortárs tánc, folklór, argentin tangó, filmvetítés és szabadtéri beszélgetés várja az érdeklődőket, miközben Keszthely utcáin és terein is érezhetővé válik a fesztivál pezsgő hangulata.
„Ha szeptember, akkor Keszthely. A Táncpanoráma több mint két évtizede alatt a magyar táncélet egyik fontos találkozóhelyévé vált. Öröm látni, hogy évről évre ugyanazzal a kíváncsisággal és lelkesedéssel érkezik ide a közönség és a szakma is” – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.
A fesztivál szeptember 10-én a Székesfehérvári Balett Színház Pinokkió című előadásával veszi kezdetét. A világhírű mese kortárs táncszínházi feldolgozása érzékenyen és látványosan mesél az emberré válás örök kérdéseiről, így nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólítja.

Pinokkió, fotó: Kaszner Nikolett
A nyitónapon vetítik a Nemzeti Táncszínház nagyszabású országimázs-filmjét, A tánc 30 árnyalatát is. A harminc magyar táncegyüttest felvonultató alkotás ikonikus hazai helyszíneken forgott, és a mozdulatok nyelvén mutatja meg a magyar táncművészet rendkívüli gazdagságát és sokszínűségét.
Szeptember 11-én a Duna Művészegyüttes Partium – az Értől az Óceánig című előadása idézi meg a Partium kulturális örökségét. A lendületes néptáncprodukció különböző nemzetiségek hagyományait és a térség sokszínű identitását kelti életre a színpadon.

A fesztivál zárónapján egészen más világ nyílik meg a nézők előtt. Az Argentin Tangó Táncszínház LÉTEZÉS című táncjátéka az emberi kapcsolatok, az útkeresés és az egymásra találás történetét meséli el a tangó szenvedélyes, mégis intim nyelvén.
A színházi előadások mellett idén is ingyenes kísérőprogramok várják a látogatókat. Szeptember 12-én este Keszthely Fő terén Megyeri Léna és Bősze Ádám Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban című közös estjén a tánc és a zene világának kulisszatitkai elevenednek meg közvetlen, szórakoztató formában.
A Keszthelyi Táncpanoráma nem csupán előadásokat kínál, hanem közös élményeket is: három napot, amikor a tánc valóban közelebb hozza egymáshoz a művészeket és a közönséget.
A belépőjegyek a Balaton Színház jegypénztárában, valamint online is elérhetők.
Bővebb információ: www.balatonszinhaz.hu
XXIV. KESZTHELYI TÁNCPANORÁMA
2026. szeptember 10-12.
2026. szeptember 10. (csütörtök)
11:00 és 14:00
Balaton Színház – Színházterem
Székesfehérvári Balett Színház:
Pinokkió
2026. szeptember 10. (csütörtök)
18:00
Balaton Színház – Simándy Terem
Nemzeti Táncszínház:
A tánc 30 árnyalata
országimázs-film vetítés
2026. szeptember 11. (péntek)
19:00
Balaton Színház – Színházterem
Duna Művészegyüttes:
Partium – az Értől az Óceánig
2026. szeptember 12. (szombat)
19:00 óra
Balaton Színház – Színházterem
Argentin Tangó Táncszínház:
LÉTEZÉS
argentin tangó táncjáték
2026. szeptember 12. (szombat)
20:00
Keszthely, Fő tér
Álom
Lábujjhegyen - Zenéről és táncról, párban
Megyeri Léna – Bősze Ádám
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Forrás: Nemzeti Táncszínház