A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Több fesztiválon is látható a nyáron a GGTánc Eger társulata, többek között a Szarvasi Vízi Színpadon, valamint Kassán, Európa 2013. évi kulturális fővárosának rendezvénysorozatában. Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjában a Táncfantáziák című előadással lép fel az egri tánctagozat, mely az idei POSZT-on is hatalmas sikert aratott.

A világhírű koreográfus, Pavel Virsky 1937-ben alapította a nevét viselő Virsky Ukrán Állami Nép Együttest.  A Virsky - Ukrán Állami Népi Együttes legfőbb célja, hogy összegyűjtse, megőrizze és repertoárján keresztül az egész világon népszerűsítse az ukrán nemzeti kultúrát, a népi hagyományokat, a néptáncot, a népzenét, a népviseletet.

A 2009-ben útjára indított BODY MOVING táncnépszerűsítő programsorozat Tánc Mindenkinek! programja idén különleges helyszíneken jelentkezik: Budapesten a Kassák Múzeum (Zichy-kastély) udvarán, vidéken pedig Agárdon, a Velencei-tó partján.

A szólóként indulók legjobb eredményét érte Rónai András, a Magyar Táncművészeti Főiskola VIII. évfolyamos klasszikus balett szakirányon tanuló hallgatója a 3. Nemzetközi Isztambuli Balettversenyen.

Július elsejétől Szakály György a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora vette át két éves időtartamra Batta Andrástól, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorától a MERSZ soros elnöki tisztét. A Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSZ) öt művészeti felsőoktatási intézmény közös egyesülete, amelynek új elnökét június 26-án egyhangúlag választották meg.

A Kontakt Budapest Nemzetközi Improvizáció Fesztivált 2002 óta rendezik meg. A fesztiválra nemzetközileg elismert hazai és külföldi tanárok, művészek érkeznek, akik kurzusaikon, és előadásaikon mutatják be az improvizációról, mint előadási formáról alkotott gondolataikat, munkáikat. Idén a SÍN Kulturális Egyesület szervezésében zajló esemény képességektől függetlenül mindenki számára nyitott.

Nem fizetik ki a táppénzt Bakos Gabriellának, a Magyar Állami Népi Együttes próbán megsérült táncosának. Az államkincstár annak ellenére megtagadja a táppénz kifizetését, hogy a sérült táncost ellátó János kórház szakorvosa is megállapította a sérülés eredetét. Az államkincstár véleménye szerint a próba közben megsérült táncosnő nem munkahelyi balesetben szenvedett el ínszalagszakadást és ezért nem is jár neki a táppénz.

Ha itt a nyár, akkor a Nemzeti Táncszínház kiköltözik a különleges hangulatú, repkénnyel befutott, macskaköves Karmelita udvarba. A nyári táncesteken változatos programmal találkozhatnak a táncot kedvelők, hiszen a néptánc, a tangó, a flamenco és a kortárs tánc is helyet kapott a programban. Ám ezúttal nem csak nézni lehet a táncot, hanem művelni is, hiszen több előadás után táncra lehet perdülni a fellépő művészekkel, és el lehet sajátítani különböző táncok alaplépéseit.

Évadzáró társulati ülést tartott a Magyar Állami Operaház vezetősége: Ókovács Szilveszter kormánybiztos, Mozsár István ügyvezető igazgató, Héja Domonkos főzeneigazgató és Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója. Az eseményen részt vett Balog Zoltán miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

Június 16-ig látogatható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a Csárdás, polka, zepperli című kiállítás, mely a hazai zenés szórakoztató vendéglátás történetét, a zenemű-kereskedelmet mutatja be izgalmas, ritkán látható emlékek segítségével. A tárlat záró rendezvényén (a múzeum hagyományos, szerdai szalonjainak keretében) Dr. B. Roboz Ágnes, címzetes professzor, érdemes művész rendhagyó előadására kerül sor.