A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A MU Terminál olyan tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol fiatal táncosok egy évadon keresztül dolgoznak együtt koreográfusokkal, rendezőkkel, a klasszikus balettől, a kortárs táncon át a jógáig különböző oktatókkal. A Műhely kihagyhatatlan lépcsőfok a pályakezdők számára. Megadja azt a szakmai tudást, amelyet csak a folyamatos táncképzés és a színpadi munka adhat.

Az univerzumban létező „sötét anyag” semmilyen műszerrel sem figyelhető meg, csupán a környezetére gyakorolt hatásából következtetnek a jelenlétére. Kozmikus szél, titokzatos működésű matéria. Crystal Pite koreográfus Dark Matters (Sötét anyagok) című előadásában ezt az ismeretlen szubsztanciát állítja párhuzamba az emberi testben és lélekben munkáló rejtélyes erőkkel.

Idén először európai balett társulatok vezetői is részt vesznek a hazai végzős balettművész növendékek vizsgáin. A Magyar Táncművészeti Főiskola elsősorban a környező országok neves operaházainak képviselőit hívta meg a 9. évfolyamos hallgatók hétfőn kezdődő úgynevezett képesítő vizsgáira, amit a főiskola fiatalon elhunyt rektoráról ifj. Nagy Zoltánról elnevezett színházteremben tartanak.

A PR-Evolution Dance Company legújabb performansza rendhagyó módon már a Művész mozi nézőtéri várójából indul. Különböző helyzetekre, érzésekre épülő „történeteknek” lehetünk szemtanúi, melyek során nagy szerepet kap a humor is. Az előadás során a táncosok megszüntetik a hagyományos színpad – nézőtér közötti kapcsolatot, hogy a helyét átvegye egy sokkal interaktívabb előadásforma. A táncprodukció része Emmanuel Mouret: A szerelem művészete című film premier előtti vetítése.

Három lenyűgöző táncosnő, három pókháló finomságú textil-burokba vont, körbesétálható apró színpad. Három női karakter, három szólókoreográfia, három függőleges miniatűr „kifutó”, lemeztelenedés és jelmezbe bújás.

Hét évvel ezelőtt indult el a Tánchétvége Miskolcon című rendezvénysorozatunk, amellyel a táncszínház népszerűsítése, megszerettetése volt a célunk. A rendezvény kialakításakor szempont volt számunkra, hogy a vendég együttesek az éppen aktuális repertoárjukból minél több előadást hozzanak el Miskolcra, hogy átfogóbb képet alkothasson a miskolci közönség munkájukról.

Az emberi viselkedésmechanizmusok egyik érzékeny pontján a szokások, szenvedélyek, függési helyzetek minőségét, eredetét és gyökereit körüljárva készült az Overdose című előadás, mely geometrikus és absztrakt módon ölti formába a tartalmi rendszert.

Katonka Zoltán a KET 2006-os újjáalakulása óta a társulat tagja. Az itt eltöltött 5 év alatt szerzett élményei, tapasztalatai érlelték benne első önálló koreográfiájának témáját. Egy zárt közösség működésének kohéziós erejét, örömeit és csapdáit elemzi, s gondolatainak az egyéniségére jellemző lendületes táncok adnak formát. Robbanékony, dinamikus, technikás táncok csoportegységről, egyéniségekről, szakadásokról, belső meccsekről – és mindezek felett a közös cél mindent felülíró, előrevivő erejéről.

Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely február 9-én a Nemzeti Táncszínházban. Az Ami a szívedet nyomja a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról, problémákról.

A Góbi Rita Társulata 2006 óta van jelen a kortárs tánc, performance és színház világában. Előadásaik formanyelvét sokszínűség jellemzi. Az előadások mozgásanyaga és látványvilága expresszív és extravagáns, szoborszerű, díszletnek is beillő jelmezek, erős színek, ingergazdag ruhák és sminkek segítenek bennünket a különleges hangulatú előadások létrehozásában. Élőzenével dolgoznak, ami mindig az adott előadásra születik, és számos (népzene, jazz, klasszikus) forrásból merít.