A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Svung Táncestek keretében májusban a Body Lotion co-dance: L é p é s I d ő című előadása kerül bemutatásra a Jurányi Inkubátorházban. A formációt kétt magyar táncosnő alkotja, Arany Virág és Hadi Júlia, akik 2009-ben kezdtek egyu¨tt dolgozni és az elmúlt két évben nemzetközi koprodukciókban vettek részt. Előadásaikat több külföldi fesztiválon játszották: Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban.

 

A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma nyilvánosságra hozta az idei jelöltek listáját. A 2013-es esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat ebben az évben 2014. április 30-án adják át.

Világhírű koreográfus előadása lesz 2014-ben a Budapest Táncfesztivál sztárprodukciója. A Várszínházban és a Művészetek Palotája – Fesztivál Színházban megrendezésre kerülő rangos táncéleti eseményt ugyanis Jiří Kylián társulatának a Kylián Productions-nak (NL) East Shadow című előadása nyitja majd. Jiří Kylián múlt évben állította színpadra az East Shadow-t az Aichi Triennale 2013-ra, művét pedig a 2011-es japán földrengés és cunami áldozatainak ajánlotta.

Visszatekintés a múltba, szorosan összekapcsolódva jelenünkkel, napjainkkal. Az előadás alapja Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve, mely fontos lenyomata egy korszaknak és életérzésnek. Mai szemmel és érzékekkel fogalmazzuk újra a múltat idéző zenei tételeket, letűnt korok világát rajzoljuk át szürreális képek formájába öltve. A Flashback történetiség nélküli etűdök sora, mely a hatalom és az elnyomás képeit villantja fel.

A Duda Éva Társulat az idei évad folyamán a Szabad Kurzus Alapítvánnyal közösen létrehozott egy beavató színházi bérletet, amelynek keretében három előadást tekinthetett meg két budapesti középiskola, a Szent István Gimnázium és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola. A 2013 októberétől december elejéig tartó programsorozatban három előadás kapott helyet: a Caligula helytartója a Vádli Alkalmi Színházi Társulástól, valamint a Lunatika és a Stop’n’go a Duda Éva Társulattól. A tanulók az adott előadások megtekintésén túl feldolgozták az érintett témákat Gyevi Bíró Eszter drámapedagógus segítségével, elő- és utófoglalkozások keretében.

Az L1 Egyesület hivatalos megalakulása óta (2002) Ladjánszki Márta művészeti vezetőként tevékenykedik és 2011-től kiemelten az ő elgondolásait, művészeti irányvonalát is igyekszik segíteni az egyesület. Ritka pályafutása, ami a 20. életévében indult el célirányosan, megkerült minden eddigi hivatalos utat, csoportosulásokat, de mindig alázatosan itta magába a tudást és kimagasló mesterek tanításai, útmutatása révén ma már a magyar kortárs táncélet kiemelkedő alakja alkotóként, előadóként és nem utolsó sorban önkéntesen vállalt tehetségkutatóként kül- és belföldön.

Sodró színpadi mix találkozásokról, előítéletekről és olyan gyerekkori emlékekről, amelyből minden felnőttnek akad legalább egy. Például amikor a tornasorban kiderül, hogy mindenkinek ugyanolyan, szabályos tornadressze van, csak az enyém más. Ardai Petra (a holland Space társulat rendezője) több szálon is futtatja az előadást: nemcsak a köztereken ellesett tipikus emberi viselkedésmintákat mutatja meg, hanem a konkrét helyzetekből felsejlő gyerekkori emléktöredékeket is. A próbafolyamat nemcsak a próbateremben, hanem a Moszkva téren is folyt.

 

14. napja folytat éhségsztrájkot a Darmstadti Színház előtt, Kocsis László Szúnyog, kortárs táncos, koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett korábbi tagja. A táncművész azért döntött a tiltakozás ezen egészségre veszélyes formája mellett, mert a városi színház szellemileg és fizikailag is összetörte mikor azzal vádolta meg, hogy szándékosan tönkretette a színház technikai berendezéseit.

Főhősünk nagy magabiztossággal közlekedik a planéták és a dimenziók között egyaránt. Küldetése, hogy kapcsolatot teremtsen, megérintsen, hidat képezzen. A csillagos ég felé lőtt üzenetek eleve meghatározott találati valószínűséggel rendelkeznek, ezért a küldetés kimenetele kétséges.

 

Április 8-án indul erdélyi turnéjára a 25 éves jubileumát ünneplő a Közép-Európa Táncszínház a Horda című előadásával. Első állomásuk Gyergyószentmiklós, ahol április 9-én a Figura Stúdio Színházban lépnek fel. Azt követően április 10-én Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban, 11-én a csíkszeredai Csíki Játékszínben, 12-én pedig Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban láthatja őket a közönség.