Psyché előadással indítja az évadot a Feledi Project
- Részletek
A Feledi János vezette Feledi Project Psyché című, a beteljesületlen szerelem és a ragaszkodás tragédiájáról szóló előadását szeptember 25-én a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.
Táncprogramok a Placcc 2019 Fesztivál programjában
- Részletek
A PLACCC Fesztivál programjában 2019-ben is erőteljesen megjelennek a kortárs tánc- és mozgásművészeti produkciók. Három előadást, két workshopot és egy nyílt felhívást szeretnénk megosztani a tánckedvelőkkel.
Négy bemutatóval készül a Közép-Európa Táncszínház a következő évadban
- Részletek
Kezdetét veszi a Feledi János művészeti vezetésével összeállított évad: négy bemutató, külföldről érkező mesterek, fókuszban a fiatalok, egyedülálló workshopok, egy darabfelújítás, fesztiválok és turnék – ezen hívószavak mentén alakul a társulat szeptemberben kezdődő munkája, miközben továbbra is hűen tartja magát mottójához, mely szerint a KET progresszív, stílusos, kortárs.
Indul a „Mesés évad” a Szegedi Kortárs Balettnél
- Részletek
A mesék, az előadások és a turnék évada is az idei a társulat számára. A tőlük megszokott módon egy kis-, és egy nagyszínházi bemutatóval készülnek, valamint számos darabjukat játsszák tovább. A különlegesség ezúttal, hogy két mese: egy gyerekeknek és egy felnőtteknek szóló kerül a repertoárra, mindkettő Juronics Tamás koreográfiájában.
Radikális, emocionális, metafizikai - Indul a 6. Body Radical Nemzetközi Előadóművészeti Biennálé
- Részletek
A 2009-ben indult, idén 10 éves fesztivál, ma a régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató, a két kontinens közötti művészeti együttműködéseknek teret adó programmá nőtte ki magát. A biennálé szervezőjének, az Érintéspont Művészeti Alapítványnak és igazgatójának, Bataritának kiemelt célja, hogy Magyarországon és lehetőség szerint a régióban is bemutassa a Távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait, elősegítse a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését, a közös munkát Kelet-Európa és a Távol-Kelet között.
Bozsik Yvette Társulat: Nyaralás
- Részletek
A Bozsik Yvette Társulat legújabb táncelőadása a humor, a groteszk, az abszurd, a színházi eszközök, a tánc és az akrobatika dinamikus váltakozására épül. A darabban szereplő táncművészek jól felismerhető, tipikus karaktereket ábrázolnak, akik valahol egy időben és térben találkoznak életükben először, majd elválnak útjaik. A figurákban felismerhetjük saját esendőségünket, bukdácsolásunkat, átélhetjük a commedia dell’arte és a némafilmek világának vidám és melankolikus pillanatait. Felidézzük gyermekkorunkat és fiatalságunkat, az utazások legabszurdabb pillanatait.
Betyárvilágba kalauzol a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új előadása
- Részletek
A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn. Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.
L1danceFest 2019
- Részletek
2019. szeptember 1. és 4. között az L1 Egyesület 18. alkalommal rendezi meg Budapesten az L1danceFest névre hallgató nemzetközi szemlét, melynek fókuszában a kortárs előadóművészetek (tánc- és társművészetek, illetve a performatív művészetek) állnak. A 15. jubileumi évforduló alkalmával a fesztivál történetére visszatekintve a szervezők körében felmerült a „hogyan folytassuk és folytassuk-e egyáltalán" gondolat, de örömmel nyugtázhatjuk, hogy egyértelműen a folytatás mellett döntöttek.Az L1 Egyesület 18 éve biztosítja és bizonyítja, hogy a kortárs, független formában működő hazai és külföldi előadók jelenléte szükséges és építő a hazai táncszakmai életben is.
Lucy Suggate utazása James Holden zenéjére a Szigeten
- Részletek
Lucy Suggate Pilgrim című szóló előadása egy fizikai utazás James Holden elektronikus zenész által létrehozott misztikus hangminta segítségével.
Nemzetközi utcaszínházi társulat a Szigeten
- Részletek
A Nagy Utcaszínház idei fellépői a Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell!









