Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat
- Részletek
Horváth Csaba V. Vonósnégyes és Hód Adrienn Grace című koreográfiái nyerték el a 2016-os esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat. Az alkotók Sárosdi Lillától és Zsótér Sándortól vehették át a díjjal járó plaketteket, az estet Bombera Krisztina vezette, a programot pedig a Hodworks társulat interaktív performansza színesítette.
Átadják 2016-os év legjobb táncelőadásáért járó Lábán Rudolf-díjat
- Részletek
A 2016-os év legjobb koreográfiájáért járó független táncszakmai díjat május 9-én, a HODWORKS Pirkad című előadása után, 21.30-kor adják át a díjazottaknak a Trafóban. A kritikusokból, szakírókból és esztétákból álló kuratórium idén bőségesen talált olyan előadásokat, amelyek érdemesek voltak a jelölésre: ezúttal 11 produkció szerepel az esélyesek között. Fiatal alkotók, jól ismert koreográfusok, vagy a tánc határait feszegető előadásokból áll össze a nomináltak sokszínű listája. Az, hogy ki, vagy kik lesznek a nyertesek, a helyszínen derül majd ki.
Ratville - A 30 éves TranzDanz bemutatója
- Részletek
A magyar kortárs tánc egyik legjelentősebb független társulata, az idén 30 éves TranzDanz legújabb darabja a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban megvalósított Ratville. „Jó egy évtizede már, hogy Kovács Gerzson Péter figyelme a rá jellemző elemi és őserővel a jelen torz panoptikuma felé fordult. …Fanyar iróniával, értéssel, megértéssel veszi kézbe, forgatja, tartja a fény felé napjaink alakjait, tekintet nélkül osztályra, élőhelyre, (társadalmi) súlyra” – írta Halász Tamás a Déjá Vu Lábán nominációjában. A Bankett, az Örökélet termékek és a Déjá Vu társadalomkritikus darabjainak sorába illeszkedik ez a produkció is, amelynek sötét tónusaira, fragmentált mikro történeteire, szereplőinek csetlés-botlására, őrületeire, animális létére, tétovaságára és végletes eltökéltségére, egyszóval a figurák és helyzeteik megformálására nagy hatással volt Krasznahorkai világa.
Ünnepel a táncszakma – Gálaműsor és flashmob a Tánc Világnapján
- Részletek
A klasszikus balett nagymesterének, Jean-Georges Noverre-nek a születésnapjához kötődik a tánc világnapja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére minden évben április 29-én ünnepelnek. Ezen a napon, a táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége nagyszabású gálaestet rendez a Müpa Fesztivál Színházában, amelynek keretében átadják a Szövetség szakmai díjait. Délelőtt tízperces táncakcióra készül a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház a Margit híd déli járdáján.
Mindig viszonyba kerülök a világgal
- Részletek
Az ősszel harmincadik évadát kezdő, a Müpában idén az évad tánctársulatának választott Szegedi Kortárs Balett számos díjat magáénak tudó művészeti vezetője csak pár évvel ezelőtt merte kimondani önmaga előtt, hogy ért a szakmájához. Juronics Tamással arról beszélgettünk, elégedett-e a 30 év alatt bejárt úttal, miért tartja missziójának a minél szélesebb közönség megszólítását, miért fontos számára a társadalomkritikus fogalmazás, és ha ennyi energia befektetéssel egy üzleti vállalkozást vezetne, akkor az most hol tartana.
Spanyol táncszínház vendégszerepel a Bakelitben
- Részletek
Egy innovatív spanyol társulat nyitja a tavaszi nemzetközi programsorozatot a Bakelit Multi Art Centerben. Az Otra Danza Dust című előadásával érkezik most először Budapestre, május 16-án. Keresik az új formákat, kísérleteznek a térrel, mindezt a test és a tánc iránti lelkesedésből és szenvedélyből.
InSoundOut és LILITH
- Részletek
Folytatódik a Közép-Európa Táncszínház K-Arcok című sorozata, melynek keretében meghívott koreográfusok készítenek szólóprodukciókat a társulat táncművészeivel. A most kiválasztott két előadó, Jakab Zsanett és Mádi László a Tánc Világnapja előestéjén látható a Bethlen Téri Színházban 2017. április 28-án 19 órakor.
Bartók-est a Pécsi Balett és a Pannon Filharmonikusok előadásában a Kodály Központban
- Részletek
2017. április 25-én és 26-án a Pécsi Nemzeti Színház és a Pannon Filharmonikusok koprodukciójában megvalósuló Bartók-esten Pécsett a Kodály Központban kerül színpadra A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi a Pécsi Balett és a Pannon Filharmonikusok előadásában. Rendező-koreográfus: Vincze Balázs a Pécsi Balett igazgatója, karmester: Bogányi Tibor a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere.
Először látható Magyarországon A kalóz című balett
- Részletek
A Manon, A hattyúk tava, A diótörő, és Don Quijote után újabb nagyszabású balettelőadás premierjének helyszíne lesz április 21-én az Operaház. A darab koreográfiáját Petipa és Szergejev nyomán Anna-Marie Holmes és Solymosi Tamás készítette. A Magyar Nemzeti Balett művészei három szereposztásban, látványos díszletek között keltik életre a Lord Byron ihlette művet. A bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósul meg.
Bemelegítés – WARM UP
- Részletek
A Nemzeti Táncszínház szervezésében a Marczibányi Téri Művelődési Központban Juhász Kata Társulata bemutatja Bemelegítés című előadását április 26-án, szerdán 19:00 órai kezdéssel. A Bemelegítés című előadást kifejezetten fiataloknak, leginkább a 10-14 éves korcsoportnak szántuk. Az elmúlt 3 évben azonban más korosztályoknak – alsó-tagozatos, középiskolás és felnőtt közönség előtt – is sikerrel játszottuk a darabot. Az interaktív előadás a 2016-os Assitej Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén Békés Pál alkotói díjban részesült.









