Abszurdia - egy elképzelt európai meseországról
- Részletek
A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját, a Juronics Tamás által koreografált Abszurdiát február 17-én mutatják be a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, március 1-én pedig a Budapest Táncfesztivál keretében, a Müpában.
Örökös tagját és mesterművészét gyászolja az Opera
- Részletek
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 75. évében elhunyt Csikós Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas építész, jelmez- és díszlettervező. Ókovács Szilveszter főigazgató az Operaház örökös tagjának és mesterművészének halála előtt egy nappal levélben tolmácsolta, hogy az Arabellához és a Szilfid című baletthez készült két utolsó díszletét az Opera védetté nyilvánítja, és megőrzi az utókornak. Csikós Attila 40 éven át határozta meg az Opera látványvilágát egyenes folytatója az Oláh Gusztáv-i, Fülöp Zoltán-i örökségnek. Ez volt az életműve, Csikós Attilát az Operaház saját halottjának tekinti.
Nederlands Dans Theater 2 a Budapest Táncfesztiválon
- Részletek
A Nederlands Dans Theater 2 a világ egyik vezető kortárs táncszínháza Paul Lightfoot koreográfus művészeti vezetésével. A holland társulat Hágában működik, de évente Európában, az Egyesült Államokban, Ázsiában és Ausztráliában is turnéznak. Idén február 18-19-én a Budapest Táncfesztivál vendégeként lépnek fel a MÜPA Fesztivál Színházában, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.
Ne hisztizz! Budapesten
- Részletek
Számos külföldi siker után újra itthon dobolnak az idegeken és vagdossák a hártyákat. Góbi Rita és Szegő Dávid duója zene és tánc (zenész és táncos) egymásra utaltságáról, együttműködési kényszeréről „szól”, arról tehát, hogy miként érintkezik, küzd egymással két nonverbális művészeti ág (ember – férfi és nő), ha nincs közös nyelvük, s csak a magukén kommunikálhatnak! Születhet ebből összhangzat, egy irányba mozdulás? – erre a kérdésre felel az előadás, vagy inkább, ezt a kérdést kérdezi…
Milliárdos ingatlanfejlesztésbe fog a Magyar Táncművészeti Főiskola
- Részletek
1,2 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházásról írt alá szerződést a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Laterex Építő Zrt. A megállapodás értelmében a Columbus utcai jelenlegi campus mellett álló, az intézmény tulajdonában lévő egykori irodaépület átépítésével alakítják ki az MTF Táncpedagógus- és Koreográfusképző Intézetének új székhelyét. A kivitelezők január 20-án vették birtokba a területet, az építkezés a tervek szerint 225 napig tart, és a munkák befejezésétől függően az év vége felé már megkezdődhet a pedagógus, a koreográfus és az elméleti szakok fokozatos átköltöztetése az eddigi VII. kerületi, Kazinczy utcai épületből.
Nagy Iván Balettgála - ünnepség és tiszteletadás a tánc jegyében
- Részletek
A londoni Royal Ballet és a Bécsi Állami Operaház balett-társulatának kiválóságai is részt vesznek azon a gálaesten, amelyet a 2014-ben elhunyt világhírű magyar táncművész emlékére rendeznek február 4-én az Operában. A harmadik Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán fellépnek a Magyar Nemzeti Balett szólistái is, valamint másodszor adják át a Solymosi Művészeti Díjat.
BY the way premier Ladjánszki Mártával
- Részletek
2017. február 16-án Ladjánszki Márta BY the way felújított előadásával tér vissza a Bakelit Multi Art Centerbe. Új szereposztás, új fényterv, régi lendület. Az intenzív testjelenlét és zeneiség most is elengedhetetlen a szuggesztív színpadkép mellől.
Kodály dialógok
- Részletek
A Nemzeti Táncszínház felkérésére a Közép-Európa Táncszínház két Kodály zenemű elkészítésére vállalkozik, amelyekhez komoly nemzetközi karrierrel rendelkező zeneművészeket hívott meg Rohmann Ditta és Kruppa Bálint személyében. Kodály Opus 8-as cselló szóló szonátájában három hangulat, három táncművész, három párbeszéd kialakulását, épülését, beteljesülését és egybefonódását követhetjük nyomon, mindvégig Rohmann Ditta központi (nem csak hangzásbeli) jelenlétével. Az előadás második része Kodály Opus 7-es Duója.
Meghalt Kricskovics Antal táncművész, koreográfus
- Részletek
2017. február 18-án, szerdára virradóra, 87 éves korában meghalt Kricskovics Antal Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész - közölte a család az MTI-vel.
Belépő a kerülőút végén
- Részletek
Simkó Beatrix hisz abban, hogy az embernek van kijelölt útja. 4 éves kora óta táncol, és egy sikertelen balettintézeti felvételi sem tántoríthatta el a színpadtól. Bár a pályaválasztáskor eldőlt, hogy a tánchoz még egy út, a médiaművészet is társul. A táncművésszel az összművészeti gondolkodásról, külföldi munkáiról, az Y generáció önkialakításáról és legújabb, geometriai alapú koreográfiájáról is beszélgettünk.









