Parkour és kortárs tánc fúziója
- Részletek
2015. július 6. és 13. között, második alkalommal, ismét megrendezésre kerül a Flying Bodies, parkour és kortárstánc workshop. Két oktató, Tony Thich (Art du Déplacement Academy) és Csuzi Márton (Duda Éva Társulat, ADD Academy) vezetésével, hét nap fizikai és szellemi erőpróba ez, melynek során az akrobatika, parkour, kortárstánc gyakorlása útján, a szellem szabadságát keressük. Hét nap fizikai és szellemi szárnyalás.
Budapest Tánciskola: CSEND - Hommage a John Cage
- Részletek
Egy csapat fiatal táncos akciózik, készít filmet és mutat be egy John Cage szellemiségéből inspirálódó előadást június 10-én és 11-én a Trafóban. Az avantgárd zeneszerző legendás művében a 4’33’’-ban a szólista vagy a zenekar egyetlen hangot sem szólaltat meg, a zenét a spontán hangok illetve maga a csend alkotja, előadásról előadásra változik a „kompozíció”. Ezt az alapkoncepciót gondolják át és újra a Budapest Tánciskola diákjai, akik CSEND - HOMMAGE A JOHN CAGE című – amúgy nem túl „csöndes” - estjükön bontakoztatják ki zenei, táncos sőt filmes kreativitásukat.
Lendületes nyárkezdés a Feledi Projectnél
- Részletek
Improvizációs előadással, kísérleti műhelymunkával és fesztivál meghívással kezdi a nyarat a Feledi János vezete Feledi Project. Június 5-én Itt és Most kiállítás kísérőprogramja keretében Társas magány címmel improvizációs előadással lép fel a Feledi Project a Műcsarnokban. Élő zene és tánc egymásra reflektálása, egységes világgá alakulása. Új reflexiók bemutatása, így módon felhívni a figyelmet újra a táncművészet, zeneművészet és képzőművészet egységes világára. Kivételes alkalom hogy társművészetek így együtt egyszerre tudnak valami különlegeset alkotni, és hatni a környezetre.
Elhunyt Gál Jenő a Magyar Táncművészeti Főiskola egykori főigazgatója
- Részletek
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Gál Jenő, Harangozó és Lőrinc-díjas, a Magyar Táncművészek Szövetsége Életmű díjával kitüntetett egykori főigazgató és főiskolai tanár, Professor Emeritus, életének 77. évében, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt.Szakmai tanulmányait 1950-57-ig az Állami Balettintézetben végezte. Tanulmányai befejezése után a Magyar Állami Operaház balettegyütteséhez szerződött, ahonnan 1985 végén ment nyugdíjba.
XI. Magyar Táncfesztivál
- Részletek
Idén is újdonságokkal gazdagodva rendezik meg a Magyar Táncfesztivált 2015. június 15-21. között Győrben. A hazai táncművészet szinte teljes palettáját felvonultató XI. seregszemle fókuszában a gyermekdarabok állnak. Az 1. Magyar Gyermek Táncfesztivál előadásai a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban lesznek, amely új helyszínként kapcsolódik be a rendezvénysorozatba.
Díjeső a XVII. Tánc Fesztiválján Veszprémben
- Részletek
Múlt szerdán kezdődött a Tánc Fesztiválja Veszprémben, a négynapos kortárs fesztiválon nyolc színházi produkció mutatkozott be.A Tánc Fesztiválja XVII. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón idén is díjakat adtak át.
Indiai táncjáték, színházi nevelés és Fred Astaire kulisszatitkai
- Részletek
Első alkalommal kerül megrendezésre a Jászberényi Táncpanoráma a Nemzeti Táncszínház és az Új Színházért Alapítvány közös szervezésében. Jászberény nemcsak a Lehel kürtje, hanem a táncosok városa is, köszönhetően a közel öt évtizedes néptáncos hagyománynak és a Jászság Népi Együttes kiváló táncosainak. 2014-től a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve valósulnak meg táncművészeti programok, ezzel is változatosabbá téve a kulturális programkínálatot a 27 ezer lelkes alföldi kisvárosban.
Én, te, ő, mi, ti, ők
- Részletek
Az előadás két alkotó személyes és egyben filozofikus játéka az igazságról, különböző nézőpontok, párhuzamos valóságok együttlétéről, azok találkozásairól és esetleges konfliktusairól. A teljesség igénye nélkül, saját, érzéki és szabad reakcióik láncolatát tárják a jelenlévők szeme elé, hogy egy pillanatra belegondoljunk: miért is kell, hogy mindig igazunk legyen?
Negyven évvel ezelőtt végzett az első évfolyam az MTF néptánc tagozatán
- Részletek
Negyven évvel ezelőtt végzetteket köszöntenek a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncművész szakirányán 2015. május 22-én 11:00-kor a főiskola házi színpadán. Hatalmas előrelépés volt a professzionális néptánc művészképzésben a tagozat több mint negyven évvel ezelőtti elindítása az Állami Balettintézeten belül. Az akkori néptánc oktatók szakmai felkészítése tanfolyami keretek között zajlott ugyan, de hivatásos táncos utánpótlás nem volt.
Szeretek beavatni
- Részletek
Grecsó Zoltán a legutóbbi Lábán-díj kapcsán emelte fel a szavát, hogy felhívja a figyelmet a „pad alatti” táncművészek helyzetére. A pozitív szemlélet azonban sokkal jobban jellemzi őt, ez vezeti a több mint fél évtizede működő Willany Leó improvizációs táncszínház életben tartásában és a tanításban is.









