Halász Tamás: Árnyjátékosok
- Részletek
Harmadszorra jár nálunk: Saburo Teshigawara és folyamatosan alakuló társulata – voltaképp, szinte: alapítója álneve – a Karas először 1991-ben tette tiszteletét Budapesten. „A japán tánckultúra új üstököse, a nyugati technikák bátor ötvöse!” – hirdette róla a Tánc ’91 Fesztivál ingatagul költői szalagcíme a Petőfi Csarnok izgalmas, hőskori fesztiválján. Az 1953-ban született Teshigawara ekkor már harmincas évei végén járt, így – könnyű fejszámolással rájöhetünk – már ekkor sem volt kifejezetten a megszokott üstökösi korban: kortárs táncosi pályája fontos előzmények után, viszonylag későn indult el.
Magyar résztvevők a Prix de Lausanne Balettversenyen
- Részletek
Több száz pályázó közül 292-en jutottak be a világ minden tájáról a 2016-os 44. Prix de Lausanne patinás nemzetközi balettverseny középdöntőjébe, köztük a Magyar Táncművészeti Főiskola két fiatalja: Bounakova Kristina és Verbőczi Noémi.
Mexikó, Magyar Színház, Dánia
- Részletek
Teret hódít magának a Coincidance, az ír táncot és a moderntáncot világszerte egyedülálló módon ötvöző, magyar származású társulat: a németországi, dániai és mexikói vendégszereplések között itthon is látható az együttes, a megújuló Magyar Színház színpadán.
Sivasakti Kalánanda Táncszínház: A csodafa tündére
- Részletek
A Sivasakti Kalánanda Táncszínház új bemutatója egy csodálatos indiai mese álomról és valóságról, különféle világokról, az örök szerelemről. A csodafa tündére című előadás premierjét november 18-án látható a Marczi Közösségi Térben.
Molnár Csaba: DEKAMERON
- Részletek
Karaoke, sztriptíz és vámpírok – pestis sújtotta vidékek történeteiben elmesélve. 2014 Budapestje Boccaccio novellafüzérének történeti és szerkezeti keretei között. Eltáncolva, megénekelve és elbeszélve. A közönséges és a szent, a bűnös és az erényes, a komikus és a tragikus között ide-oda mozogva alkot képet jelenünkről Molnár Csaba Dekameronja, ítéletek nélkül, felszabadultan. A produkció november 11-én látható ismét a Trafóban.
Duda Éva Társulat/Movein Mission: Virtus
- Részletek
A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel.
Mikor jön el a pillanat, hogy tudom, már táncolok?
- Részletek
Anna Nowicka (PL) koreográfus, előadó, pszichológiából diplomázott a Varsói Egyetemen, majd Salzburgban a Kísérleti Táncakadémián (SEAD), és MA diplomát szerzett koreográfiából a berlini HfS Ernst-Busch/HZT-ben. Az utóbbi évek hosszú kutatómunkájában az álommal, képzelettel, pszichikai akciókkal foglalkozik, és annak lehetőségeit keresi, hogyan tudja mindezeket a kreatív művészi munkába átültetni. Középpontba a képzelet és a kreativitás kérdéseit helyezi.
IV. Sissi Őszi Tánchét
- Részletek
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré a hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivál a hetedik kerületben. Az idei fesztivál ismét a vidéki táncműhelyeket – kecskeméti, egri, miskolci, nyíregyházi, budakalászi – állítja fókuszba. Fellép a házigazda Közép-Európa Táncszínház is, valamint díszvendégként a VII. kerületi kulturális életet meghatározó Bihari János Táncegyüttes.
Makrancossal és Jónással indul a tánchónap a Bethlenben
- Részletek
A november valódi táncos hónap a Bethlen Téri Színházban. Kezdetnek két Pro Progressione produkcióval indul, majd a IV. Sissi Őszi Tánchéttel folytatódik, levezetésnek pedig a Vasas Művészegyüttes zárja a hónapot. November 4-én Gulyás Anna Makrancos című előadása lesz műsoron, 5-én pedig a Kriptonit alkotócsoport érkezik egy különleges bemutatóval. Babits Mihály: Jónás könyve című előadásukban tánc, színház és fizikai színház határterületein mozognak.
Saburo Teshigawara & Rihoko Sato: Obsession / Megszállott
- Részletek
Saburo Teshigawara japán koreográfusnak szülőhazájában komoly kultusza van, de az egyik legbefolyásosabb, legismertebb művész szerte a világon. Teshigawara 1985-ben Kei Miyatával közösen megalakította ugyan Karas nevű (tánc)társulatát, de koreográfusi karrierjével párhuzamosan (melynek során a legrangosabb nyugati alkotókkal dolgozott együtt) szobrokat és filmeket is készít.









