A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A Madrid tartományában található Coslada nevű város társulata, a Larumbe Danza az alkotásról és munkáról vallott filozófiájának megfelelően arra törekszik, hogy az utazásaik során felkeresett országok és városok jellemző sajátosságaival, az ott élő emberekkel és művészekkel kapcsolatot létesítsen, és kialakítson egyfajta kommunikációt. A cél: olyan kölcsönös érdeklődési pontokat találni, amelyekből idővel kezdeményezések és közös projektek jöhetnek létre.

A Magyar Nemzeti Balett október 2-án a balettirodalom egyik legrégebbi klasszikusával, a Giselle című művel várja az Operaház közönségét. A darab ősbemutatója 1841-ben volt, de a drámai történet a mai nézőt is megragadja: a halál és a szerelem témája örök. A meseszerű történet a szerelmi csalódásába belehalt Giselle földöntúli létezésén át jeleníti meg a férfi és nő között feszülő érzelmeket – halott lányok, villik kísértik a férfiakat.

Az ARTUS új előadása a szavak jelenkori zavarodottságáról, a test bölcsességéről, az érintések költészetéről szól. A „Bábel” szó egy ideje azt jelenti: összezavarni. A bibliai történet lényege: az ember a torony-bálvánnyal nevet és különleges, isteni hatalmat kíván szerezni magának, de ez a hübrisz-akarat, ez az emberi gőg nem marad büntetlenül. Isten összezavarja az emberek nyelvét, hogy ne értsék egymást. Azonban ez a „hivalkodó” toronyépítés értelmezés eltakarja egy ősibb és mélyebb jelentését a névnek, mert „a Bábel szó igazából »Isten kapujá«-t jelenti.

Október 13-tól a GoBe Társulat és Réti Anna előadásait tekinthetik meg az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben. Havonta egyszer, csütörtökönként két előadást mutatnak be a fiatal művészek. Az ETTE,  azaz az Eötvös Tíz Tánc Estek egy új kezdeményezés, mellyel egy színvonalas programsorozatot kívánnak létrehozni fiatal önálló alkotók bevonásával, több díjnyertes alkotás továbbjátszásával.

Számos olyan történet, mítosz van, amelyeknek a mondandója napjainkban is aktuális. Ezek közé tartozik a bábeli történet, amely többek között az emberi nagyravágyásról, az egymástól való elszakadásáról, a meg nem értésről szól. Ezt a témát dolgozza fel legújabb darabjában, a Bábelben Goda Gábor is. Szeptember 30-án az Artus – Goda Gábor Társulatának premierjével indul az idei bemutatók sora a Nemzeti Táncszínházban.

A Fiúk Frenák Pál a nemek szerepét és azok viszonyrendszerét vizsgáló trilógiájának első és legnépszerűbb darabja. 2006-ban elnyerte a Lábán Rudolf-díjat, 2008-ban a Duna Televízió filmet készített belőle, 2011-ben pedig Frenák lett az évad legjobb alkotója.

Mostanában egy majdnem elfeledett önmagához tér vissza Marozsán Erika. A színésznő hosszú éveket töltött a Balettintézetben, és most a Bozsik Yvette Társulattal felelevenítheti táncos tudását. A Bál, avagy a táncos mulatság című darab felújított változatában ő játssza az egyik főszerepet.

2011. októberében nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót. A fesztivál gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház hosszabb ideje rendszeresen befogadja a Táncműhely kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség.

A Like me like me című darab mai környezetbe helyezi Liszt Ferenc és Frédéric Chopin termékeny művészi párbeszédét. A darab ősbemutatója szeptember 24-én 19 órai kezdettel lesz Varsóban, a Fort Sokolnickiego nevű kulturális központ megnyitója keretében. Az előadás hossza kb. 45 perc, mely után egy kötetlen beszélgetés formájában várják az alkotók az érdeklődők visszajelzéseit, javaslatait és építő kritikáját.

A Hodworks társulatot 2007-ben alapította meg Hód Adrienn, akinek útkeresésének, önállóságának középpontjában az improvizáció áll. Egy szabadabb, ösztönösen építkező improvizáció a próbafolyamatok során és egy strukturált a színpadon. Szeptember végén a MU Színházban mutatják be legújabb darabját, melyet egy majd másfél éves próbafolyamat előzött meg: ennek állomásait a Mindennapi rutin darabjai jelzik, melyeket 2010 áprilisa és novembere között mutattak be.