A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A Magyar Állami Népi Együttes augusztus 18-i jubileumi gálaestje a Budapesti Nyári Fesztivál idei utolsó nagy produkciója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: a MANE ebben az évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, ennek tiszteletére különleges műsort mutatnak be a Margitszigeten: az est első részében az együttes első, a Rábai Miklós alapító-koreográfus által  létrehozott világsikerű előadást, az Ecseri lakodalmast újítják fel - csak egyszer és csak erre az alkalomra.

A MU Terminál 2005 szeptembere óta a MU Színházban működő alkotóközösség, olyan tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol a táncművészeti iskolákban végzett, fiatal táncosok egy évadon keresztül dolgoznak együtt koreográfusokkal, rendezőkkel és a klasszikus balettől, a kortárs táncon át a jógáig különböző oktatókkal. A MU Terminál évadnyitó előadását Jens Bjerregaard készítette.

2011. szeptember 9-én immár második alkalommal várnak tárt kapukkal Magyarország tánciskolái, teret adva tánc iránti szenvedélyednek. Ismerd meg és kóstolj bele a különféle táncstílusokba, hiszen megint lesz Salsa, Hip-Hop, Hastánc, Argentin Tangó, Chachacha, Samba, Modern Tánc, Charleston, Boogie-Woogie, Dance Aerobik, Showtánc, Szving, Angol keringő, Bécsi keringő, Tangó, vagy a mostanság oly népszerű Zumba és Reggaeton!

– Nehezebb, mint a csocsó, de nagyon tetszett – mondták lelkendezve a japán gyerekek, akik magyarországi tartózkodásuk alatt a teátrum meghívására ellátogattak a Nemzeti Táncszínház nyári programsorozatára. A fiatalok a Honvéd Táncszínház Mezőség című előadását tekintették meg, majd a műsor utáni táncházban ki is próbálták a néptáncot.

Elhunyt Szirmai Béla koreográfus, egyetemi tanár, a Színház és Filmművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője.Szirmai Béla dolgozott több száz magyar filmes és televíziós produkcióban koreográfusként, így többek között az Oscar-díjas Mephistóban, az Egri csillagokban és a Fekete gyémántokban, továbbá számos vidéki és fővárosi színháznál, például a Vígszínháznál és a Pesti Színháznál. Igazgató-helyettese volt a Talentum táncegyüttesnek, és táncot tanított az artistaképzőben.

A DunaTáncműhely Barlang c. előadása hatalmas sikerrel szerepelt Németország egyik legfontosabb kortárs táncfesztiválján, a bielefeldi Tanzfestivalon. A vendégfellépésre – amelynek útját a Nemzeti Táncszínház egyengette – 2011. augusztus 2-án került sor a fesztivál fő helyszínén, a 300 főt befogadó Teaterlaborban, teltház előtt.

A Roszatom nukleáris üzemanyag-gyártó vállalata, a TVEL Budapestre hozza a Napkirályok című nemzetközi balett előadást a vállalat fennállásának 15. évfordulója alkalmából. Az egyedülálló táncelőadást, melyben ötvöződnek a klasszikus balett és a modern táncművészeti tendenciák, 2011. augusztus 2-án, este 8 órakor tekintheti meg a nagyközönség a RaM Colosseum színpadán. 

Sziget2011
A Hodworks együttest Hód Adrienn alapította 2007-ben. A koreográfus radikális kísérleteiről vált ismertté, munkáit az elmúlt öt év során négyszer jelölték Lábán-díjra. A HODWORKS előadásait a kortárstánc bevett formáinak elvetése és újrafogalmazása, a mozdulatok ízekre bontása és újraösszerakása, egy új mozgás- és formanyelv kidolgozása jellemzi, miközben elmaradhatatlanul sajátja a humor és a játékosság.

A BailAmort tekintették meg pénteken este a Nemzeti Táncszínházban a hazánkban forgatott World Without End (Az idők végezetéig) című tévéfilmsorozat színészei. Lippai Andrea, Bánhidi Petra és Josip Bartulovic produkciója nagyon tetszett a csapatnak, azt tervezik, hamarosan visszatérnek a színházba, mert a Honvéd Táncszínház előadását is meg szeretnék nézni.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter július 22-én döntött a minisztérium által meghirdetett előadó-művészeti pályázatokról, amelyből összesen nettó több mint 1 milliárd forint támogatáshoz jutnak a nyertesek. A VI. kategóriába sorolt független színházak számára meghirdetett pályázat négy tárgykörében született döntés, ahol a beérkezett 108 érvényes pályázatból 83 részesül támogatásban, számukra nettó 759,05 millió forint támogatási keret áll rendelkezésre.