A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Giselle az egyik legrégibb ránk maradt romantikus balett, melynek bemutatója 160 éve volt Párizsban. Az eredeti koreográfiához minden alkotó hozzátesz valamit, miközben igyekszik az egykori hangulatból és lépésanyagból minél többet megtartani. Giselle a balettirodalom egyik legnehezebb, legösszetettebb, legsokoldalúbb és legtechnikásabb főszerepe. A most bemutatásra kerülő produkcióban négy kiváló balerina - Popova Aleszja, Kozmér Alexandra, Felméry Lili és Pap Adrienn - mutatkozik be a címszerepben.

A  balettigazgatói magasabb vezetői munkakörre kiírt  pályázat benyújtásának határideje 2011. április 10-én lejárt.Tekintettel arra, hogy a  balettigazgató személyének kiválasztásához kevés számú pályázat érkezett, ezért  a jelenlegi balettigazgatói pályázatot eredménytelennek nyilvánítom. A balettigazgatói pályázat egy későbbi időpontban, a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségének betöltése után,  ismételten kiírásra kerül.

2011. március 30-án elhunyt Sík Ferencné Varga Erzsébet, az Állami Népi Együttes alapító tagja. Az ózdi születésű (1929) táncművész 1950-1978. között, az együttes alakulásától nyugdíjazásáig volt az ÁNE  tánckari tagja, szólistája. Legnagyobb sikereit Rábai Miklós koreográfiáiban aratta.

2008-as nagy sikerű bemutatkozása után újra Budapesten lép fel a New York-i székhelyű világhírű táncegyüttes, a Shen Wei Dance Arts, a Budapest Táncfesztivál sztárvendégeként. A kínai származású Shen Wei nemcsak a társulat művészeti vezetője és koreográfusa, hanem táncos, festő és designer is egyben. Munkáit a New York Times „lélegzetelállítóan látványos” jelzővel illetett. Shen Weit, akinek koreográfiáját milliók láthatták a 2008-as Pekingi Olimpia nyitóünnepségén, napjaink egyik legkiemelkedőbb alkotó tehetségének tartják a nemzetközi táncéletben.

Hat erdélyi városban mutatja be Édeskeserű című előadását a Magyar Állami Népi Együttes április 26. és május 1. között. A határon túli közönség, valamint a társulat is régóta várta már, hogy ismét Erdélyben turnézhasson, de az elmúlt években csak néhány zenekari koncert (2010.), illetve egyetlen előadás erejéig (2007., Verbunkos) sikerült vendégszerepelnie Romániában („igazi” turnén utoljára évekkel ezelőtt volt: 2005-ben négy előadást, 2002-ben 9 előadást sikerült megvalósítani).

Susanna Leinonen munkája, az And the line begins to blur, egy lélegzetelállítóan szép és harmonikus darab. Minden eleme holisztikusan egészíti ki ugyanazokat a témákat, az atmoszférát és a látványt. Still Life for four Dancers címmel Tommi Kitti & Co táncosai megható és emberi darabot táncolnak, amelyben a szünetek és tekintetek majdnem annyira beszédesek, mint az érintések. Az előadást Doina Klezmer zenéje kíséri.

A Karttunen Kollektiv a mértékletességet és az emberi léptékek használatát vallja az előadásoknál. A munkáikban finom irónia érezhető, de ugyanakkor a megértés is. A kiindulópont az, hogy a közönség tagjainak is és a művészeknek is megvan a saját egyéniségük, és mindannyian rendelkeznek tapasztalatokkal, amelyek értékesek és igazak. A Days of Disco-ban Jyrki Karttunen és művészcsapata merít a múlt dallamaiból és stílusirányzataiból, de ezeket áthozzák napjaink világába.

Frenák Pál legújabb darabjában hosszú idő után ismét a Nő alakja áll a középpontban. A Temesvári Nemzeti Színház színésznői és saját társulatának táncosai kifejezetten nőket érintő kérdéseket vetnek fel, melyek elsősorban a női integritáshoz és egyenjogúsághoz tartoznak.

A csapatnév fennállásának 3,5 éves pályafutását minden, csak a nyugalom nem jellemezheti. A több mint 200 fellépés, és a 7. generációs felállás, 2 év alatt igen mozgalmasnak, és egyúttal hatalmas eredménynek mondhatók. Lehetne felsorolni sok okot, érvet, amik alátámaszthatnák, hogy jó úton járunk az álmok megvalósításában, de egyszerűbb, ha csak az egy hetes párizsi fellépéssorozatot elevenítjük meg.

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, a műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek közreműködésével, a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében.