A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Marguerite Duras gazdag életműve a magyar közönség számára csak töredékesen ismert. A szerető című film irányította a figyelmet alkotásaira. Érdemes a színpadról is megismerni Duras az emberi lélek sötétségeibe vezető pontos és okos megfigyeléseit, költészetének drámai erejét, érzéki metaforáit, megrendítően szabad gondolatait – a végzetről, a végletességről, a világ ürességéről, a lét Beckett-i semmijéről…

A párizsi közönség által hipnotikusnak titulált négyszereplős Mozaikok origináldarabja az Overdose, teljes előadógárdájával, eredeti időtartamában ismét látható Budapesten. A Duda Éva Társulat 2011. március 8-9-10.-én 20.00 órától a MU Színházba várja a „kortárs tánc-hipnózisra” vágyókat és mindenkit, aki még nem látta a csapat legújabb koreográfiáját.

2011-ben ünnepli a világ az egyik „legeurópaibb” magyar zeneszerző, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját. Ez alkalomból mutatja be a LA Dance Company a Szerelmi rapszódia c. előadást. Ladányi Andrea társulata egy sajátos, különleges, ha úgy tetszik, formabontó alkotással idézi meg produkciójában a művész alakját, munkásságát.

Az Új Európa Alapítvány negyedik alkalommal adta át a MOL Tehetséggondozásért díjat, amellyel nyolc áldozatkész tanár és edző munkáját ismerték el. Sárközi Gyula táncművész-táncpedagógus idén először részesült a díjban , mellynek elnyerését nagymértékben az általa 9 évvel ezelőtt alapított Madách Musical Tánciskola és a hátrányos helyzetű gyerekeknek ingyenesen biztosított képzés segítette elő.

A Zéró Balett társulat legújabb darabja interaktív játék a közönség intenzív részvételével. A nézők mikrofonba mondott számítógépes parancsok segítségével irányíthatják az előadást – tulajdonképpen ők komponálhatják a színpadi eseményeket. Nemcsak az egyes akciókat határozhatják meg az előre rendelkezésükre bocsájtott utasítások segítségével, hanem azt is eldönthetik, hogy mely előadóval játszatják el az adott jelenetet.

A 2011-es nyíregyházi Táncfarsang nyitóelőadása ismét Budapesten látható. Az élet értelme című „60 perces időmúlatásban” a Tünet Együttes munkáira jellemző kísérletező kedv játssza a főszerepet. A színészek, táncosok és zenészek közreműködésével készült „performansz-verkliben” a néző egy speciális technikai megoldás segítségével döntheti el, kinek az életébe, melyik szereplő sorsába hallgat bele.

A Duda Éva Társulat Faun című táncelőadásának témaválasztása bizonyos tekintetben folytonosságot mutat Duda Éva korábbi előadásainak világával, ahol az emberi személyiség metamorfózisait, emberi és állati, valódi és fiktív oldalaink találkozását, konfliktusait és az ebből eredő transzformációkat kutatta. A most újra látható darabot a Nemzeti Táncszínházzal közösen mutatták be a 2010-es Táncfórum keretében.

A 2010-ben bemutatott Évszakok című tér-specifikus előadássorozat mind a négy része (Tavasz, Nyár, Ősz, Tél) egy-egy különleges szabadtéri helyszínhez kapcsolódott. A március 1-én a Merlin Színházban bemutatásra kerülő darab az elmúlt év előadássorozatának összegzése, színházi térre történő adaptációja.

Fehér Ferenc klasszikus értelemben vett táncosi képzésben nem vett részt, ám a művészetére meghatározó befolyást gyakorló irányzatoknak köszönhetően egyedi, összetéveszthetetlen stílusban dolgozik. Az utóbbi években számos hazai és külföldi díjban, elismerésben részesült, előadásaival bejárta a világot. Pár hete kapta meg a 2010-es év legjobb előadásának ítélt Lábán Rudolf-díjat.

Eldar Aliev, a Magyar Nemzeti Balett újonnan megbízott igazgatója nemzetközi szakmai kapcsolatai révén olyan koreográfiák műsorra tűzésére szerezte meg a jogot, amelyek eddig nem szerepelhettek hazai balett-színpadon. A társulat szakmai és művészi fejlődésének érdekében aprímabalerina assoluta címmel rendelkező,világhírű Irina Kolpakovát kérte fel balettmesternek egy, a jövő évadban rendezendő kurzusra.