Ma van a Tánc Világnapja
- Részletek
1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács megalkotta a Tánc Világnapját, melyet minden évben április 29-én ünnepelnek. A dátum megemlékezés Jean-Georges Noverre-nek (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára. Mihail BARISNYIKOV és SOLYMOSI Tamás ünnepi köszöntőjét olvashatják.
Nostalg_Y
- Részletek
FrenÁk Nostalg_Y-jának célja nem a konkrét korosztályi emlékezés és a nézőket megríkató múltba révedés, hanem a közönség bevonása egy intellektuális és érzelmi asszociációs játékba, ahol senki nem tudja egyértelműen, hogy kiből mi lesz, de a fantázia segítségével mindenki megalkothatja az elvárásainak megfelelő történetet. Véletlenül ütköző, egymáshoz kapcsolható töredékeken keresztül találhatjuk ki, hogy a különböző generációk közti interakciók milyen emberi relációkat rejtenek: például a két fiatal egyén, akik magukban hordozzák időskori önmagukat, és a két idősebb karakter között, akik magukon viselik fiatal énjük döntéseinek következményeit.
Jelenetek a házasságról
- Részletek
Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson. Szókratész egyenesen azt állítja: „A jó házasság feltétele, hogy a férj süket legyen, a feleség pedig vak.” De a tréfát félretéve: házasságban élni – csodás párkapcsolati játék, ami életünk minden vonatkozását, boldogságunk alapjait érinti. Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely rossz esetben csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet – ám küldetése szerint csodához és beteljesedéshez. Örök tánc, kölcsönös varázslat, egymás teremtése.
Akram Khan Company: Chotto Desh
- Részletek
Az Akram Khan Company örömmel viszi újra színpadra Chotto Desh című, közkedvelt, családbarát produkcióját. A Theatre-Rites rendezője, Sue Buckmaster 2015-ben adaptálta Akram Khan Olivier-díjas és a kritikusok által is elismert, DESH című szólójából ezt a szívmelengető történetet, amely egy a világban a helyét kereső fiatalember útját követi nyomon. A történet most visszatér, hogy megragadja a fiatalabb közönség új generációjának figyelmét és képzeletét.
Vass Imre: READING THE ROOM
- Részletek
A „szoba” látszólag üres, de tele van közlésvággyal. Öntörvényű és változékony, csak az hallhatja meg az üzenetét, aki hajlandó átlépni az értelem küszöbét és mer közel hajolni hozzá. Vass Imre legújabb folyamatalapú munkája galériaterek, padlásterek és posztindusztriális csarnokok után a Trafó Kabin intim terében tágítja az érzékenységünk és tudatunk határait!
Gibson/Martelli munkabemutató a Trafóban
- Részletek
Mi különbözteti meg az emberi fajt a többi élőlénytől - hogy tudunk kilépni rögzült viselkedésmintáinkból? A nino a létezés, a tapasztalás határait feszegeti, rákérdez ezek természetére, fluiditására és arra, hogy a fizikai testen kívüli térbe hogyan terjed ki az identitás és maga a létezés. A nino a színpadra hív. Gibson/Martelli munkabemutatóján az AI kreatív múzsa, ami zenét, látványt és avatárokat generál promptok (utasítások) alapján. Hasonlóképpen a kortárstáncban alkalmazott Skinner Releasing technikához (SRT), ami szóképekkel vezetett gyakorlatokkal (instrukciókkal) inspirálja a táncolót kreatív és játékos mozgásra.
Budapest Táncszínház: Kötelék
- Részletek
Régóta szeretnék az önismeret kusza útvesztőjében eligazodni, vagy legalábbis értelmet találni tetteimnek, reakcióimnak… Ezek ugyanis régről bevésődött, automatikus válaszok. Generációkon át a berögződött mintákat rekonstruáljuk, éljük át újra és újra, apróbb változásokkal…Ezeken a bevésett mintákon lenne érdemes elindulni, felfejteni és végül letenni ezeket a transzgenerációs csomagokat. Új darabomban a lelkek összekapcsolódásának rejtélyéről gondolkodom, arról a láthatatlan szálról, ami embereket összefűz, és egy szövevényes hálót alkot közöttük, mely nem tapintható, mégis olyan erősen jelen van, hogy mágnesként húzza őket össze, időről időre.
Megszűnt a Sopron Balett
- Részletek
Drámaian szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a Soproni Petőfi Színház, a közel 13 éve működő Sopron Balett végleg elköszönt a közönségtől. Megköszönik Demcsák Ottó Harangozó-díjas tánctagozat-vezetőnek a több mint 10 éven át tartó áldozatos és lelkiismeretes munkáját, ugyanígy Alexej Batrakov koreográfus, balettmesternek is a közreműködését. Ezzel egy fontos és meghatározó korszak ér véget Sopron kulturális életében. Bár a társulat lezárja pályafutását, az általuk színpadra álmodott és megvalósított alkotások örökre megmaradnak a nézők szívében. - áll a közleményben. Demcsák Ottó 2012-ben érkezett a Soproni Petőfi Színházhoz, a teátrum tánctagozataként hozta létre a Sopron Balettet. Ez a korszak most lezárult, a társulat lezárta pályafutását.
Testamentum - Közösségi színház életről és halálról
- Részletek
Onnan, ahol éppen most vagyunk, nem látjuk, mi vár ránk egy-egy beláthatatlan kanyaron túl. Valami végérvényesen lezárul - és valami egészen más kezdődik el. A Polcz Alaine Akadémia szavaival élve: “Célunk a tabudöntögetés és a közös gondolkodás, életről és halálról közvetlen hangulatban.”
Az elektronikus partik epicentruma a Szigeten: bemutatkozik az új Delta District
- Részletek
A „Nagyszínpad utáni élet” kiteljesedését ígérik a Sziget szervezői a fesztivál most bejelentett friss helyszínével. A Delta District partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával, BOLT Night Stage néven, valamint egy vadonatúj helyszínnel, a The Club-bal. Az „éjszakai negyedben” fellépő mintegy 100 előadó között pedig ott lesz Armin van Buuren, Boris Brejcha, Amelie Lens, Steve Angello, Don Diablo, Vini Vici, Mathame, Miss Monique, Alok és sokan mások.