Fitos Dezső Társulat: Falusi Színek
- Részletek
Sűrű a program a Fitos Dezső Társulat háza táján. Legutóbb a Fölszállott a Páva döntőjén varázsolták el a közönséget virtuóz táncukkal, majd a Csík Zenekar Óévbúcsúztató koncertjén tapsolt nekik több mint ötezer ember. Legújabb darabjukat Falusi Színek címmel mutatják be 2016. január 23-án a MOM Kulturális Központban a Nemzeti Táncszínház szervezésében.
Menetfény
- Részletek
A TranzDanz legújabb darabja a társulat első bemutatója a Nemzeti Táncszínházban. A produkcióban résztvevő művészek jó része évek óta a TranzDanz darabok szereplője, alkotótársa, így ismét láthatjuk a Harangozó Gyula Díjas Bora Gábort, aki 2010-ben, Gera Anitát, ő 2013-ban és Tókos Attilát, ő pedig 2014-ben kapta meg Az évad legjobb táncosa/táncosnője elismerést, utóbbiak mindketten Junior Príma Díjasok is, és a Menetfényben először vállalt TranzDanz szerepet két nagyszerű táncművész: Gál-Horváth Bernadett és Vida Gábor.
Új időpontban folytatja a Willany Leó Improvizációs Táncszínház
- Részletek
Grecsó Zoltán 2008 óta működő improvizációs táncszínháza 2016 januárjától új időpontban, egy órával korábban, kilenckor lép a közönség elé. A táncszakma közösségépítő estjeként funkcionáló, a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő, heti rendszerességű improvizációs műhely elsődleges célja a kezdetektől az volt, hogy kiderítse, hol kezdődik és hol ért véget a művészet.
SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál (17. évad)
- Részletek
A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2016 januárjában, tizenhetedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató vagy tapasztalt alkotókat és táncosokat egyaránt bátorítsa, legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket.
Hodworks: Grace
- Részletek
Hód Adrienn több alkalommal is Európa legkiemelkedőbbjei közé választott és Lábán Rudolf-díjjal kitüntetett társulata új bemutatóra készül. A Grace c. előadás január 21- én és 22- én 19 órától látható a MU Színházban.
Puszták népe
- Részletek
A ma már kortárs néptánc műfajában is alkotó Duna Művészegyüttes 1957-es megalakulása óta céljául tűzte ki, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, és ráébressze a nézőket annak sokoldalúságára és művészi kifejezőerejére. A társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.
RADAR No.3.
- Részletek
Az est lehetőséget ad az együtteshez szorosan kapcsolódó alkotó-előadók számára, hogy bemutathassák rövid, önálló műveiket. A harmadjára megrendezett esemény fókuszában a művészet és a művész szerepe, helyzete, mindennapjai és konfliktusai kerülnek előtérbe. A radar jelek, rezgések, hullámok érzékelését jelenti, jelen esetben a fiatal alkotók világra reflektáló aktuális elképzeléseit, gondolatait, kérdéseit tükrözi.
A Sóvirág németországi bemutatója
- Részletek
A Tünet Együttes Sóvirág című előadása az idei évet egy turnéval indítja. Január 16-án még a Vígszínház Házi Színpadán játsszák, azt követően pedig január 24-én a holokauszt emléknap alkalmából a berlini TAK Theater im Aufbau Hausban tartják a németországi premiert. Január 27-én és 28-án az erfurti dieSCHOTTE Theater színpadán játssza és táncolja el Fahidi Éva és Cuhorka Emese a duettet, amely a holokauszt emlékével élő idős hölgy és egy mai fiatal közt tátongó szakadékról, az egymás sorsába való belehelyezkedésről, az öregedésről, fiatal és öreg testben való létezésről szól - mindez humorral, őszinteséggel, empátiával.
Réti Anna és Ricardo Machado: Point of You
- Részletek
A Point of Yout-t a 2016-os év 20 legkiemelkedőbb előadása közé választotta az Aerowaves nemzetközi kortárstánc hálózat. Réti Anna és Ricardo Machado (PT) 2011-ben Belgiumban, Karine Ponties darabjában dolgoztak együtt először, azután Ricardo szerepelt Réti Anna és Ido Batash (IL) közös koreográfiájában, a Trafóban bemutatott 'Ego Trip' című előadásban. A 'Point of You' Ricardo Machado és Réti Anna első olyan közös alkotása, melyben mindketten alkotóként és előadóként vesznek részt.
AJDa: Csángóbugi - Haidau - Gyönyerö
- Részletek
Néptánc és kortárstánc találkozik az AJDa három produkciójában, melyeket december 21-én a Budapest Tánciskola egykori növendékei prezentálnak a Trafóban. Farkas Zoltán Batyu tanította nekik a tradicionális táncokat, ők pedig továbbfejlesztették és magukra formálták azokat. Két 2014-es és egy régebbi, 2007-es előadás kapott helyet az előadáscsokorban. Az egykori növendékek ma már saját útjukat járják.









