Az emberi viselkedésmechanizmusok egyik érzékeny pontján a szokások, szenvedélyek, függési helyzetek minőségét, eredetét és gyökereit körüljárva készült az Overdose című előadás, mely geometrikus és absztrakt módon ölti formába a tartalmi rendszert.
Katonka Zoltán a KET 2006-os újjáalakulása óta a társulat tagja. Az itt eltöltött 5 év alatt szerzett élményei, tapasztalatai érlelték benne első önálló koreográfiájának témáját. Egy zárt közösség működésének kohéziós erejét, örömeit és csapdáit elemzi, s gondolatainak az egyéniségére jellemző lendületes táncok adnak formát. Robbanékony, dinamikus, technikás táncok csoportegységről, egyéniségekről, szakadásokról, belső meccsekről – és mindezek felett a közös cél mindent felülíró, előrevivő erejéről.
Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely február 9-én a Nemzeti Táncszínházban. Az Ami a szívedet nyomja a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról, problémákról.
A Góbi Rita Társulata 2006 óta van jelen a kortárs tánc, performance és színház világában. Előadásaik formanyelvét sokszínűség jellemzi. Az előadások mozgásanyaga és látványvilága expresszív és extravagáns, szoborszerű, díszletnek is beillő jelmezek, erős színek, ingergazdag ruhák és sminkek segítenek bennünket a különleges hangulatú előadások létrehozásában. Élőzenével dolgoznak, ami mindig az adott előadásra születik, és számos (népzene, jazz, klasszikus) forrásból merít.
Gergye Krisztián Társulata január 30-án és 31-én a MU Színházban mutatja be a Trilógia Maraton performansz-sorozat második trilógiájának első akcióját. A Studies of the Human Body Francis Bacon festői világában az önvállalás és öncenzúra határait feszegeti. A tíz éves fennállását jubileumi performansz-sorozattal ünneplő társulat a Feltépett múlt című trilógia három plusz egy eseménye után a Folyamatos jelen trilógiával folytatja a maratont. A januári akciót kivételesen két egymást követő estén is bemutatják a MU Színházban.
Bár a Trafó - Kortárs Művészetek Háza élére július 1-jével kinevezett Bozsik Yvette meghívta csapatába, Szabó György, az intézmény jelenlegi vezetője nem marad az igazgatóváltás után. Erről pénteken tájékoztatta a leendő igazgatót - mondta az MTI-nek Szabó György, aki azt még nem tudja, hol folytatja a jövőben.
Misztikus-groteszk duett két hasonló, egyenrangú fél találkozásáról. Hogy két dolog maradéktalanul kiegészíti egymást, az legalább annyira valószínűtlen, mint az, hogy két dolog azonos.Virág Melinda 2007-ben bemutatott, Lábán-díjra jelölt előadásának felújítása és újragondolása a KET két táncosával, újra szerkesztett zenékkel.
„Segíts egy tízessel” címmel indít jótékonysági akciót az UNICEF Magyarországgal közösen a Nemzeti Táncszínház. A február elsején induló kampányban 10 héten át gyűjtik az aprót a világ legrosszabb sorban lévő gyermekeinek megsegítésére.
Minden évadban van egy-egy olyan előadás, amivel kapcsolatban azt érezzük: na ez, ez pontosan olyan mint a Trafó maga! Szabó Györgyöt, a Trafó igazgatóját idézve ezek a produkciók a „mi fura kis kedvenceink” - különleges darabok; amelyek könnyedén átlépik a megszokott műfaji határokat, amelyeket lehetetlen skatulyákba gyömöszölni, amelyek új nézőpontot kínálnak, elgondolkodtatnak és sok szempontból roppant aktuálisak… A konceptuális francia kortárs művészet provokatív csillaga Jérome Bel és a zseniális thai táncos Pichet Klunchun előadása pont ilyen.
A Táncművészeti Bizottság (Kovács Gerzson Péter elnök, a Magyar Koreográfusok Társaságának elnöke, a TranzDanz koreográfusa, látványtervező; Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetsége társelnöke, a Győri Balett Igazgatója, Művészeti Vezetője; Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője) az alábbi neves művészeket és szakembereket kérte fel a Táncművészeti Bizottság munkáját segítő Tanácsadó Testületbe: