A kezdeményezés célja, hogy segítse az új táncos-koreográfusnemzedék fejlődését a kortárs, klasszikus vagy akár más táncművészeti ág területén. Ennek érdekében a GG Tánc Eger (az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata) lehetőséget biztosít fiatal koreográfusok számára, hogy megmutatkozhassanak, illetve kipróbálhassák magukat társulatunkkal dolgozva, professzionális körülmények között.
Nyílt pályázatot hirdet az Orksztika Alapítvány - alkotásra, gyakorlásra és előadások megvalósítására, bemutatására a Mozdulatművészeti Stúdióban - több témában.
Az OFF Alapítvány a 2010-2011 évadban 19 táncos 3-26 hetes külföldi szakmai gyakorlatát tette lehetővé a Tempus Közalapítvány támogatásának köszönhetően. 2011. szeptember 29-én 18 órától a MU Színház galériájában bemutatjuk a projektet, valamint az új pályázat terveiről is beszélünk az érdeklődőknek.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) előírásainak megfelelően pályázatot hirdet a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság) vezetői álláshelyének betöltésére. A megbízás 2011. december 1-től 2012. december 31-éig tart.
Az Orkesztika Alapítvány nyílt pályázatot ír ki 1 MOZDULAT címmel az Intenzív Nyári Tánckurzusokon való kedvezményes részvételi lehetőség támogatására. A workshop-ok nyitottak minden érdeklődő számára, azonban pályázat útján óriási kedvezmények kaphatók.
A program célja, hogy segítse egy új kulturális menedzser nemzedék kialakulását a kortárs előadóművészetek területén. Ennek érdekében a program keretében a Műhely Alapítvány évente 12 hónap időtartamban szakmai gyakorlattal egybekötött kutatói ösztöndíjat biztosít fiatal kulturális menedzsereknek. Jelen pályázati felhívás 6 hónapos időtartamra szól.
A Magyar Állami Operaház Budapest művészeti feladatokat ellátó, költségvetési intézmény miniszteri biztosa pályázatot hirdet határozott időre – 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet 5.§-a alapján, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései szerint: balettigazgató munkakör betöltésére.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Táncszínház ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel foglalkozók részére. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez. Az ösztöndíjak odaítéléséről A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kinevezett szakmai kuratórium dönt.
A Tünet Együttes installációs pályázatot hirdet olyan fiatal tehetségeknek, akik a képzőművészet, a dizájn területén alkotnak vagy szeretnének nagyot alkotni. Ebben az esetben ugyan a méret pontosan meghatározott, egy kirakatnyi, de azon belül végtelen a szabadság. A Deák téri metróaluljáró egyik üvegkirakatának megtöltésére várják az ötleteket a következő témában: „Nincs ott semmi”, ami egyben egyik előadásuk címe.
A Bakelit Multi Art Center évente meghirdetett pályázata óriási lehetőséget kínál társulatok és produkciók számára, hogy Budapesten helyet kaphassanak és bemutatkozhassanak. Várjuk a különböző előadó-művészeti műfajokban tevékenykedők jelentkezését, akik közül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertes pályázatokat.
A Műhely Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA részvétel a 2010. évi Nomád Tánc Akadémia (NOMAD Dance Academy - NDA) képzési programban 2010. március 13. és június 23. között a Jardin d'Europe című, az Európai Közösség Kultúra 2007-2013 keretprogramja által támogatott, 5 éves program keretében.