Harangozó Gyula életpályáját tekintve a legfontosabb észrevétel, hogy mindenben sikeres volt, amihez hozzákezdett, amiben megmérette magát. Pályája első szakaszában ünnepelt táncművész volt, később diplomáciai érzékét nemzetközi balettmenedzserként kamatoztatta; az elmúlt másfél évtizedben pedig bebizonyította, hogy intézményvezetőként is kiemelkedő tehetséggel bír. Harangozó Gyula szerződése 2010 júniusában jár le a Bécsi Állami Operaházban; a mögötte álló évek sikerét Ausztria az Osztrák Tudomány és Művészet Érdemkeresztjével köszönte meg.
Ladányi Andrea több életet él: hét emberét, hogy fenntartsa társulatát, a színházi koreográfusét, hogy saját produkciókat hozhasson létre, a színészét, aki nem is az, a pedagógusét, akire még nem értek meg a diákjai és a világpolgárét, aki előrébb jár, mint ahova született. És valószínűleg ő lesz az első olyan táncos, aki egy társulatnyi önmagával táncol majd együtt.
2007-ben A tavasz ébredése című előadással nemcsak a természet és az ösztönök ébredtek fel, hanem életre kelt egy színházi társulás, a Forte Társulat is. Horváth Csaba rendező koreográfus a színház és a tánc nyelvét is anyanyelvi szinten beszélő fiatalokkal új útra lépett. Előadásaikban együtt él a mozgás, a szöveg és a látvány. Az előadások fogadtatásában pedig a fény és az árnyék, az érdeklődés és az elutasítás.
A sokféleség vonzza. Duda Évának Szegeden a Kortárs Balett előadásai adták az első lökést, majd Budapesten már többféle kortárs technikába belekóstolt. Sokáig volt „mindenevő”, hogy ki tudja keverni a saját mozgásvilágát; külföldre is azért jár, hogy magába gyűjtsön mindent, amit érdekesnek talál.
