Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa két hete Eldar Alievet nevezte ki a Magyar Nemzeti Balett megbízott művészeti igazgatójává, 24 órával azután, hogy házon belül úgy hírlett: a megbízott igazgatói posztot Hágai Katalin kapja meg, a művészeti vezető pedig Keveházi Gábor lesz.

Eldar Aliev számos produkcióban dolgozott együtt a Magyar Nemzeti Balett vezetőivel, táncosaival. Az elmúlt hónapokban A diótörő és A bajadér próbavezető balettmestereként vett részt a munkában, de már a ’80-as években is kapcsolatba került a magyar balettel, az 1988-as színházi évadban, Leningrádban Júdás szerepét táncolta Fodor Antal Próba című darabjában. Eldar Aliev terveiről, tapasztalatairól, a feszült helyzet feloldásáról mesélt.



Bár a nemzetközi táncéletben nem újdonság, hogy külföldi igazgató vezeti az ország nemzeti balettjét – gondoljunk csak a berlini, és a bécsi Staatsoper-re, a Hamburg Ballet-ra, a Frankfurt Ballet-ra, vagy akár az English National Ballet-ra - nálunk mégis hallhatóak ezzel kapcsolatban ellenhangok. Mit gondol erről?

Két dolgot soha, sehol nem kértek rajtam számon. Az egyik a diplomám, a másik az, hogy honnan jöttem. Illetve bocsánat, először Magyarországon kérték el a diplomámat. A táncban nem létezik nemzetiség. Gondoljunk csak George Balanchine-ra, akiről sokan azt hitték, hogy amerikai, pedig igazából grúz, vagy Marius Petipa-ra, aki bár 60 évig élt Oroszországban, mégis francia volt, tehát alapvetően nem fontos honnan jön valaki. Művészeti vezetőként – akárcsak a színpadon – a tehetség és nem a származás a fontos, de erre később azok is rá fognak jönni, akik most kérdőn figyelik az eseményeket. A táncéletben nincsenek országhatárok.

Milyen elképzelései vannak a Magyar Nemzeti Balett jövőjével kapcsolatban, maradnak-e repertoáron a most futó előadások és tervez-e új bemutatókat? Meghívna e külföldi szólistákat?

A változtatásra nincs sok idő a következő évadot illetően, így most egy dolgot tartok szem előtt: hogy mind a nézők, mind a táncosok számára vonzó repertoárral álljunk elő. A Seregi-darabok továbbra is műsoron maradnak, mert nagy tisztelettel adózom a mester munkássága előtt. Ő a Magyar Nemzeti Balett Ikonja. A klasszikus balettelőadásokra fektetem a hangsúlyt. A vágy villamosa – amely most készült volna – elmarad, mert a zeneszerző nem készült el a művével. Jövőre viszont megkaptuk olyan produkciók bemutatásának a jogát, amelyek igazi kuriózumnak számítanak, és eddig nem szerepelhettek a Magyar Nemzeti Balett műsorán. A jogok váratlanul gyors megszerzése kiterjedt nemzetközi kapcsolatoknak is köszönhető. Nagyon megtisztelő a szakma bizalma és segítőkészsége. Külföldi szólisták meghívását nem tervezem, ám ha egy-egy produkcióban nem tudom kiosztani a szerepeket, vagy a színvonalat kell növelni, akkor sor kerülhet rá.

Átmeneti vezetőnek érzi-e magát vagy a kormányzat képviselői biztosították róla, hogy hosszabb távon is megvalósíthatja az elképzeléseit?

Egyszerű példával válaszolnék: ha egy táncosnak két órája van, hogy maradandót és megismételhetetlent alkosson a színpadon, akkor odamegy, és megteszi a tőle telhetőt. Ha így tekintek a feladatra, akkor azt mondom, hogy akár két órára is elvállalom, és a lehetőségeim szerint legjobban végzem el. Az átmeneti szót nem használnám, eszembe sem jut. Ahogy az életben, itt sem tudható, hogy mikor ér véget a jelenlegi állapot. A társulat tiszteletét és elismerését szeretném elnyerni, s ez nem megvásárolható. Ha a pályázat kiírása után jön egy nálam tehetségesebb vezető, örömmel adom át a munkát. Akárcsak a politikában, a művészvilágban sincsenek állandóságok, butaság is lenne ezt hinni. Minden vezető tisztában van azzal, hogy kinevezése ideiglenes. Fontosabb ennél, hogy azt érzem, jókor, jó helyen vagyok. Csodás táncos karrierem volt. Elmúlt, és már nem lehet visszahozni. Dolgoztam koreográfusként, igazgatóként, jártam a világot, mindenütt tanultam valamit. Most érkeztem el életem azon pontjára, hogy az összes tapasztalatomat átadhassam, és hála Istennek az a megtiszteltetés adatott meg nekem, hogy ezt jelen helyzetben a Magyar Nemzeti Balettnek tehetem meg, s mindehhez szerencsére tele vagyok energiával.

14 évig dolgozott a Ballet Internationale művészeti vezetőjeként, a világ leghíresebb operaházaiban lépett fel, és komoly nemzetközi sikereket ért el. Mennyire lesz fontos a MNB életében a határon túli reflektorfény?

Előző együttesem mindössze húszéves volt, amikor csatlakoztam hozzájuk. Pusztán ezért is, a Magyar Nemzeti Baletthez teljesen más módon kell közelíteni. Más a kiindulási pont, ezért az ötlet és a hozzáállás is. Ezúttal egy több mint 125 éve működő, komoly tradíciókkal rendelkező társulatról van szó, olyan csapatról, amely jelenleg nem áll feltétlenül a csúcson, de ezért senkit nem hibáztatnék. A hullám aljáról azonban fel lehet kerülni a tetejére is, és ezen fogok teljes erőmmel dolgozni úgy, hogy a nemzeti hagyományok megmaradjanak. Az, hogy külföldön mennyire kap hírnevet a Nemzeti Balett, azon is múlik, hogy mennyire végezzük szakszerűen a munkát. Ha a közönség rajongva keresi előadásainkat, lesznek vendégszereplések, akkor ismét a jó irányba mozdultunk el, hiszen újra itthon is és nemzetközileg is elismert társulattá váltunk. Most kissé olyan, mintha egy szűk helyre lennénk bezárva, egy dobozba, és körülöttünk falak állnak. Ezeket a falakat le fogom dönteni. Biztos vagyok benne, hogy a fegyelmezett munkával újra visszakerülhetünk a nemzetközi körforgásba.

Keveházi Gábor hívta meg a Nemzeti Baletthez próbavezető balettmesternek, megromlott a viszonyuk az utóbbi időben, beszéltek a történtek után?

A viszonyunk nem romlott meg, Keveházi Gábor is tisztában volt azzal, hogy a kinevezés nem örökre szól, intelligensen áll a történtekhez és tudja, ha nem engem választanak meg, akkor jön valaki más. Telefonon hívott azóta, beszéltünk, ő ebben a gyönyörű Házban itthon van. Mindannyian tudjuk, hogy - akár csak a politikai választásokban - 4-5 évente körforgás van. Általában nem fogjuk fel tragikusan az ilyen döntéseket. Nem azért bocsátották el Keveházi Gábort, mert elnyertem az igazgatói posztot. Ellenkezőleg: azért nyertem el ezt a pozíciót, mert az előző igazgatót elbocsátották.



A külföldön szerzett tapasztalatokból milyen irányvonalat alkalmaz igazgatóként, balettmesterként?

A budapesti a világ egyik legszebb operája, ahol az illatok, az atmoszféra szinte meghatározza az irányvonalat. A repertoárra azonban van egy kialakult elképzelésem, az úgynevezett piramisrendszer. A legfontosabb az alap, a piramis alja: ez az én mércém szerint 50-60 % klasszikus balett. Ez tartja formában a társulatot. Középre, úgy 30%-ban a nem klasszikus, kortárs alkotások kerülnek, a csúcsra, 10%-ban pedig a kísérleti produkciók, melyek ha nem működnek, akkor sincs gond, mert az alap és a közép része a piramisnak megrendíthetetlen. A Nemzeti Balett múltjában is ez a struktúra működött. Elsősorban a klasszikus előadásokat szeretném fókuszba helyezni. A célom azonban nem az, hogy ósdi, százéves koreográfiákat vigyek színpadra. A mai közönségigény, a dinamikus életforma egészen mást követel. Időről időre születik egy-egy zseni, aki a kor igényeihez mérten dolgozza át a régi klasszikusokat – melyek valljuk be –, eredeti formájukban már nem állnák meg helyüket. A XXI. század elvárásainak megfelelően most fontos lesz a táncosok atletikus mivolta, a muzikalitás, a profi jelmezek és díszletek. Soha nem egy koreográfusra koncentrálok, széles alkotói spektrumon szeretnék mozogni.

Mit szól a kinevezését övező együttesen belüli felháborodáshoz, aláírásgyűjtéshez? Milyen tervei vannak a feszültségnek feloldására, kezelésére?

Van egy olyan mondásunk, hogy minden hír három napig hír. Ennek ellenére teljesen normális reakciónak tartom azt, ahogy a táncosok reflektáltak a történtekre, sőt akkor lepődtem volna meg, ha nem így történik. Vannak akik bizalmukról és támogatásukról biztosítottak és mellettem írtak alá, és vannak, akik ellenem. Ők megijedtek, félnek attól, hogy mi lesz. Ha pedig a félelem irányít, akkor vak leszel. Ebben a században én vagyok az első külföldi igazgató a MNB élén. 1884-ben, a Magyar Királyi Operaház első balettigazgatója egy olasz úr, Campelli volt. A filozófiám, hogy sose higgy a szavaknak. A tényeknek higgy.  A tény pedig az, hogy a kinevezésem után a másnapi előadáson az együttes kiválóan szerepelt, és ez a legfontosabb. Fontos, hogy a váltás ne okozzon törést az együttes életében, dolgozom velük tovább a hétköznapokban is, de az természetes, hogy nem mindenki ért egyet velem. Az is igaz, hogy a folyosói pletykák is elburjánzottak, ezek generálják a fals információk terjedését is. Sok táncos áll tanácstalanul, mivel nem tudhatják, mi van a fejemben. Ezért beszélgetek velük, válaszolok a felmerülő kérdésekre. Horváth Ádámot is fel lehet keresni, ha kérdése van valakinek. Hozzám többen oda is jöttek és biztosítottak arról, hogy a felháborodás nem a személyem ellen szól, a hírhiány miatt gyűjtöttek aláírást.

Megbízott igazgatónak nevezték ki, mikor várható, hogy pályázatot írnak ki a pozícióra? Nem kellemtelen ilyen bizonytalan helyzetben belekezdeni a munkába, úgy értem mennyire tud így az ember művészeti irányt adni az együttesnek?

Soha nincs és nem is volt kommunikációs problémám a táncosokkal. Remélem, most is érzik, hogy kézbevettem az irányítást, és követnek minden javító intézkedést és iránymutatást, ami tőlem származik. Ciklusokban élünk, semmi sem állandó az életben, ezt jól tudjuk. A pályázat kiírása közeleg, de most nem erre, hanem a csapatmunkára koncentrálok. Akárcsak az előző művészeti igazgatók, én is tapasztalatom, tudásom legjavát szeretném átadni a művészeknek, az viszont tény, hogy komoly fegyelmet követelek. Egészséges versenyre lesz szükség, mert e nélkül nincs fejlődés. A legjobb mestereket, koreográfusokat szeretném felkérni, hogy a Magyar Nemzeti Balett a lehető legjobb kezekben csiszolódjon újra a legnemesebb gyémánttá. A művészeti irányvonal is kialakult bennem, nem érzem bizonytalannak a helyzetet, inkább azon dolgozom, hogy a MNB ismét régi fényében ragyogjon. Mint az emberi testen, a társulat életében is vannak sebek, amiket be kell gyógyítani, de csakis finom eszközökkel. Olyannak kell lenni, mint egy agysebésznek, aki munkája során a legvékonyabb hajszáleret sem sérti meg, ha az jól működik. Egy dolog valamiről beszélni – mondjuk arról, hogy most mi lesz, hogyan tovább - és egészen más letenni valamit az asztalra. A beszéd és magyarázkodás helyett inkább az utóbbit választom, de erről tényleg a tények árulkodnak majd, azaz, hogy mely koreográfusokkal dolgozunk együtt, merre és milyen sikerrel járunk turnézni. Egyébként azt javasolnám, hogy 2012-ben (is) jöjjön el megnézni egy darabot, akkorra ugyanis a minőséget tekintve már drámai lesz a változás.

Az interjút készítette: Vass Kata

Fotó: Juhász Attila