A páros életében a fókusz immár két éve a Gangaray Trambulin kortárs táncműhelyen van, amely egyik legfontosabb erényének az őszinte kommunikációt tartják. A táncszféra szürke foltjairól, a hazai oktatási rendszer hibáiról, a kulturális terrorról és a száz lábon álló magyar táncművészekről beszélgettünk a magánéletben is összetartozó, egymást remekül kiegészítő párral.

Az iskolátok célul tűzte ki a képzést és a tehetségkutatást is. Ez hogyan zajlik, a képzés keretein belük keresitek a tehetségeket, vagy fel is kutattok fiatalokat, hogy szívesen foglalkoznátok velük?
Hámor József: Vadászat is van, és fontos forrás az egykori KET, ma Bethlen Terminál is, ahol négy éve tanítunk, és ahonnan sokan folytatják a Trambulinban.

Maday Tímea: Helyesbítenék, ez nem iskola, sokkal inkább műhelymunka. Végzettséget igazoló papírt nem adunk. Tapasztalatot adunk, amivel aztán ahhoz kezdenek, amihez lehetőségük van. Magyarországon sajnos ennek az ellenkezője a jellemző. Szoktunk szemezgetni a tehetséges fiatalok között, de legfőképp ők találnak meg minket.

A Bethlen Terminálhoz képest miben más a ti képzésetek?
Hámor József: Sokkal keményebb, minden héten, hétfőtől péntekig napi öt órát dolgozunk, ebből másfél-két óra technikai tréning, utána pedig két-három órát az adott koreográfussal dolgoznak a diákok. Teljesen más jellegű a két dolog, a Bethlen Terminál egy nyári kurzus, nem darab, hanem egy rövidebb demonstráció születik a végén, az embernek összesen két hete van, hogy megismerje a jelentkezőket. A mi képzésünk bemutatókra épül, idén négy darabot viszünk színre.

Maday Tímea: Amikor elindítottuk a Gangaray Trambulint, bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága. Múlt évadban öt bemutatónk volt. Ez nagyon sok, még egy profi együttesnek is az lenne. A programban résztvevő táncosok pedig pont azért vannak itt, mert még nem profi táncművészek, de azzá szeretnének válni, illetve nem olyan képzésben volt részük, amit elegendőnek tartottak. Annak érdekében, hogy szakmailag minél többet tudjunk adni, fókuszáltabb, hosszabb periódusokra osztottuk fel évadunkat. Abban bízunk, hogy az elkészült koreográfiák maximálisan tükrözni tudják az előadásaink értékét. Az évad végén egy három napos fesztivál keretén belül újrajátsszuk az évadban bemutatott darabokat. Ez lehetőséget biztosít a közönség számára, hogy pár nap alatt megismerkedjen a munkánkkal. Alapvetően egy évadra keressük a táncosokat. Természetesen előfordulhat olyan, hogy valaki egészségügyi, családi okok miatt nem tud vállalni egy-egy periódust, de olyan is van, aki tavalyról folytatja velünk a munkát.

Hámor József: És boldogan elmondhatjuk, hogy az összes előadásunk teltházas.

A Gangaray Dance Company épít a képzésen részt vevő fiatalokra?
Hámor József: Az együttes egyelőre még nem gondolkodik abban, hogy a Trambulinból biztosítsa az utánpótlást. Azt gondolom, hogy ehhez még egy kicsit az elején vannak.

Hány éve működik a műhely?
Hámor József: A mostani a második teljes éves képzésünk.

Amellett, hogy darabok születnek, miben ad mást a Trambulin, mint más táncos képzések?
Maday Tímea: Legfőképpen abban, hogy másképp állunk a fiatalokhoz, mint egy intézmény. A program sikeréről talán az mondhatja el a legtöbbet, hogy van, aki egy felsőfokú képzés helyett minket választott. Úgy dolgozunk velük, mint egy együttesben, felkészítve őket arra, ami várhat rájuk. Azt gondolom, technikát tanulni nem elég, de elengedhetetlen. Minden a színpadon dől el, ott tanul az ember, nem csak a teremben. Ezt sajnos kevés helyen tapasztalhatják meg a szakmára való felkészítés során.

Hámor József: A hozzáállásban van különbség, mi a kommunikáció fontosságát hangsúlyozzuk, nincs olyan helyzet, olyan probléma, ami nem kommunikálható le időben.

Maday Tímea: Van a programnak egy nem feltétlenül pozitív, de talán inspiráló része. A befizetett tagdíj nem biztosítja a darabokban való részvételt. Van egy szint, amelyet képviselni, tartani, szeretnénk, ami persze igazodik az évről évre változó csapathoz.

Fejes Ádámmal nemrég a MU Terminálról beszélgettünk. Szóba került, hogy túlképzés van itthon, az iskolákból kikerülő pályakezdő táncosoknak nincs perspektívája.
Maday Tímea: Az itthoni kilátások tényleg elég silányak. Egyetértek Ádámmal, brutálisan felhígult a szakma, az OKJ-s képzések éveit éljük. Felháborítónak tartom, hogy a fiatalokkal két év után el merik hitetni, hogy ők már teljesen kész művészek. A Trambulin diákjainak 80%-a is ilyen helyekről érkezett. Abszolút a magyarországi oktatási rendszert hibáztatom, amiért a hazai táncszféra ott tart, ahol. Nagy a felelőssége a vezetőknek is. Amikor a diákoknak másfél-két éven keresztül rémalmai vannak, vagy összerezzennek, mert az igazgató rendszeresen kezet emel rájuk, akkor azt hiszem, nincsenek jó helyen. Elszomorítónak tarom, hogy papírral rendelkező táncosoknak képzésszerűen heti egy-két kortárs táncórájuk volt.

Hámor József: Az is katasztrofális minőségben.

Maday Tímea: A szakmát gyakorlatilag bombázzák, kulturális terrorizmus van. Én 17 évesen menekültem külföldre, majd 21 évesen diplomával rendelkeztem. Onnantól kezdve négy éven belül három világvezető együttessel dolgoztam együtt. Amikor ezen a nyáron megkaptam a Bethlen Terminálban a csoportomat, leültem velük beszélgetni, és megkérdeztem, mit várnak a programtól és tőlem – tizenkét fiatalból tizenegy azt válaszolta, hogy ismét meg akarják találni az értelmét, hogy miért táncolnak, ismét élvezni akarják. Nagyon sok tehetség veszik így el.

Mit jelent az, hogy elvesznek? Betagozódnak egy rendszerbe, ami kiöli belőlük a lelket, vagy elhagyják a pályát?
Maday Tímea: Mindkettő. Az egész a támogatási rendszer hibája is. A döntések fölött ülő kurátorok, legyen az ösztöndíj, egy új darab létrehozása vagy akár éves működési támogatás, nincsenek tisztában a táncegyüttesek teljesítményével. Sok olyan társulat van, amelyik középszintet képvisel, de sokkal nagyobb támogatásban részesülnek, mint azok, akik valóban megérdemelnék. És az előbbiek között olyanok is vannak, akik a táncosokat nem is fizetik ki rendesen. Ezen a szinten is hígul a szakma, megélhetési küzdelem, több lábon állás van.

Hámor József: És hogy mi lesz velük, miután elvégezték a Trambulint? Csak rajtuk múlik, hogy mit tudnak kezdeni azzal a tudással, amit egy év alatt felszedtek, szabad az út.

Mi az, amit ki tudtok bontani egy év alatt, mi a cél, honnan hova jussanak el?
Hámor József: Az a cél, hogy minél több lépcsőfokot ugorjanak. Az az igazság, hogy tényleg nagyon vegyes a csoport, sok hiányossággal küzdenek, az a feladatunk, hogy ezt balanszba hozzuk. Azt is észrevettem, hogy a fizikumuk egyre gyengébb.

Maday Tímea: Mentálisan is egyre gyengébbek.

Hámor József: Igen, a kettő összefügg.

Amikor ti végeztétek az iskoláitokat, szerencsésebb helyzetben voltatok?
Hámor József: Nekem rendkívül szerencsém volt ezen a téren, úgy éreztem, hogy az itthoni mesterek közül a legjobbaknál tanulhattam.

Maday Tímea: Sebestyén Csaba balettmestert idézném, aki múlt évben tanított nálunk. Látogattam az óráit, kíváncsi voltam, hogy áll a fiatalokhoz. Ő mondta, annak, hogy egy dolgot megcsinálj, van egy technikai és van egy előadói megfelelője. Mi arra törekszünk, hogy a diákjaink mindkettőt megkapják. Megdöbbenve hallottam, hogy a hazai kortárs tánciskolákban nem nagyon tanulnak táncolni, elképedtem, amikor megtudtam, hogy például kombinációkat sem tanulnak.

Hámor József: Nekünk fontos hitvallásunk, hogy a képzés a táncról szóljon. Nagyon szeretjük a színházi előadásokat és az ilyen jellegű előadásokat, de ez egy kortárs táncműhely. Ezért olyan mestereket, koreográfusokat hívunk, akik táncközpontúak.

Maday Tímea: Próbálunk minél sokszínűbbek is lenni, külföldi mestereket hívva nyitott kurzusokat rendezni. Ez azért fontos nekünk, hogy újabb energiák áramoljanak a csapatunkba.

Timi, te annak idején miért döntöttél úgy, hogy elmész?
Maday Tímea: A magyar oktatási rendszer miatt. Mindent végigjártam, és menekültem itthonról. Nagy szerencsém volt, nulla angollal felvettek a brüsszeli PARTS-ba. Korábban nekem is rémálmaim voltak. Kirúgtak a Táncművészeti Főiskola néptánc-modern tánc szakáról, mert túl sok volt a hiányzásom. Igen, nem jártam be, mert úgy éreztem, nekem az nem jó. Kis kitérő után a Budapest Tánciskolában kötöttem ki, ahonnan másfél év után szintén menekültem. A legjobb dolog történt velem, amikor elmentem külföldre. Kint hihetetlenül más volt a közeg, a mentalitás, nagyon sok információ jutott el hozzám. Nem egy-kétféle balettel találkoztunk, hanem kilencfélével, megismerkedtünk ilyen és olyan hozzáállással, megcsinálhattunk valamit így és úgy is Nagyon más a kapcsolati rendszer is. Magyarország messze van a nemzetközi színvonaltól.

Te pedig már részt vettél egy hasonló műhely kialakításában.
Hámor József: Fejes Ádámmal együtt kezdtük a MU Terminált, próbáltuk meghatározni a szerepköreinket, így ő lett a művészeti vezető, én pedig a szakmai.

Azt megelőzően is tanítottál?
Hámor József: Igen, a Budapest Tánciskolában, rettenetesen régen, nem is emlékszem, mikor…

Maday Tímea: Én tőle tanultam kortárs táncot, ő volt a mesterem. Körülbelül tizenöt éve.

Hámor József: Kisebb-nagyobb megszakításokkal hét évet tanítottam ott. 2004-ben pedig megalakult a MU Terminál, négy éven át vettem részt benne, nagyon szerettem.

És te is tapasztaltad azt az oktatási rendszerben, ami elől Timi elmenekült?
Hámor József: Maximálisan egyet tudok érteni azzal, hogy elment. Az a tagozat, ahol én tanultam, szerencsére kísérletező volt, mi voltunk az első néptánc-színházi tánc szak tanulói. Senki sem értette, hogy ez mit takar. Gondolták, ezek tanulnak néptáncot, balettet, modernt – mindent tanulnak, akkor semmihez nem fognak igazán érteni, csak mindenhez egy kicsit? Szerencsére ez nem így lett. Nagy előnyünk, hogy ha találkozunk egy tánccal, nem jövünk zavarba, volt már valamilyen közünk hozzá, van viszonyítási alapunk.

Maday Tímea: Nagyon megváltozott a mai fiatalok hozzáállása. Talán az utolsó olyan generációk egyikének tagja vagyok, akik még tisztelték a szakmát és a mestert. Ellenben, ha a mesternek vagy a koreográfusnak kell bizonygatnia a táncosnak, hogy ezt kell csinálnia, azt gondolom, nagy a probléma. Van olyan, hogy nap végén megkérdezem valakitől, tényleg azt gondolod, azért vagyok itt, hogy elhitessem veled, hogy ezt kell csinálnod?

Említettétek, hogy a fiataloknak hiányos a technikai tudása. Ez a terület egészére jellemző?
Maday Tímea: Vegyük az egyetlen magyarországi kortárs tánc főiskolát – még ott sem tanulnak túl sok technikát. A diákok borzalmasan nagy hiányosságokkal jönnek be hozzánk. Olyan panasz is volt már, hogy valakinek a mester olyan instrukciót adott, amitől lesérült, mert technikailag nem volt megalapozott.

Hámor József: Ez az egész egy szürke folt a táncművészetben. Nagyon kevés a jól felépített tréning, ahol egy táncos úgy érezheti, napról napra jobb tud lenni.

Maday Tímea: Hiába van egy tanárnak jól felépített technikai tréningje, ha megfélemlít, ha feszültség van benne, nem működik a kommunikáció. Ez a mi legnagyobb erősségünk. Mindenkivel személyesen leülünk beszélgetni. Ezek azok a pillanatok, mikor az ember kinyílik, elkezd bízni bennem, és onnantól arany utunk van a fejlődéshez. Ezért csináljuk, nem a pénzért, mi nem keresünk ezzel. A tandíjakból a próbatermet tartjuk fent, a tanárokat fizetjük, még saját zsebből is rakunk bele. Mindezeken felül az a célunk, hogy ezt továbbfejlesszük. Komoly terveink vannak annak érdekében, hogy a kortárs vonalat tovább erősítsük itthon.

Hámor József: Hogy a következő szintre lépjünk.

Egy itthon összeszedett „batyuval” kint nem is nagyon lehet labdába rúgni.
Maday Tímea: Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha itthon maradok, nem rendelkeznék ilyen tudással. Így lehettem alapító tag a Hofesh Shechter Company-nál, megfordultam Anne Teresa de Keersmaekernál, David Hernandeznél, a Rosasnál és a Cirque du Soleil-nél is, ahol szintén nagyon magas volt a szakmai színvonal. Az biztos, hogy a közelébe sem kerülhettem volna ennek a világnak, ha nem megyek külföldre.

A Gangaray Dance Company a Trambulin mellett mekkora helyet foglal el az életetekben?
Hámor József: A Gangaray Dance Company nem állandó társulat, projekt szinten működik. Amikor valamelyikünknek éppen van ihlete, van próbahelyünk és játszóhelyünk, illetve néhány olyan ember, akikkel együtt szeretnénk dolgozni, és nem utolsósorban pénzünk, akkor nekilátunk a munkának. Én nagyon szeretnék új darabot csinálni, mert a társulat idén tíz éves. Nagy kérdés, hogy ez összejön-e, mert jelenleg terem, ember és pénz parám van. De ha lenne is rá pénzem, akkor is fennáll, hogy azok az emberek, akikkel szívesen dolgoznék együtt, vagy külföldön vannak, vagy kizárt, hogy a jelenlegi helyükről elengedjék őket.

Maday Tímea: Mondhatjuk azt, hogy a Trambulin a fő projekt az életünkben.

Hogyan működik közöttetek a munkamegosztás?
Maday Tímea: Az elmúlt évadunk kaotikus volt, ez is azért van, mert több lábon állunk, nekünk is élnünk kell valamiből. Megosztjuk a munkát, ha az egyikünk nem ér rá, a másik igyekszik beugrani.

Hámor József: Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy ha én koreografálok, akkor Timi ott van, és mutat egy lépést, aztán én mutatok egy újabbat. Amikor egyikünk koreografál, a próbaidőszak egy részénél benézünk, és elmondjuk a véleményünket.

Maday Tímea: Tiszteletben tartjuk egymás munkáját.

Jocó, sok társulatnál megfordultál. Mikor léptél a koreografálás útjára, mikor fogalmazódott meg benned a saját társulat gondolata?
Mielőtt bárhova elmentem volna dolgozni, már a Táncművészeti Főiskolán kijött ez a vénám – nem mertem azt mondani, hogy koreográfus vagyok, de táncmozdulatokat gyártottam. Valóban sok helyen megfordultam, a Madách Színházban, az Operettszínházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Fesztivál Balettnél, Bozsik Yvette-nél, a Duda Éva Társulatnál, Frenák Pálnál, Pataky Klárinál. Három évig dolgoztam az ExperiDance-ben, majd a Közép-Európa Táncszínháznál, ahol hét évig képzésvezető is voltam. Mindig volt egy olyan érzésem, hogy semmiért nem kellett olyan nagyon megdolgoznom, maguktól jöttek a dolgok. Már iskolás koromban kacsingattam az alkotás és a tanítás felé, és biztattak is erre. Aztán miután otthagytam az ExperiDance-t, megismertem Duda Évát, aki bevezetett a kortárs táncéletbe. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy készítek egy darabot.

És mikor jött a társulat gondolata?
2000-ben csináltam az első önálló darabomat, a társulat 2004-ben alakult.

Azt mondtad, mindig hiányzik valami egy darab létrehozásához. Ez általános jellemző, vagy most különösen ínséges időszak van?
Hámor József: Régen, amikor aktív táncos voltam, ez nem annyira volt jellemző. Ma mindenki szanaszét van, száz lábon próbálnak megállni. Régebben én is simán igent mondtam olyan projektre, amiben kevés pénz volt, vagy akár egyáltalán nem volt benne pénz – ezt ma már senkitől nem várhatom el. Pont néhány napja beszélgettem valakivel, aki panaszkodott, hogy a főnöke reggel tíztől este tíztől próbálni akar, de a pénzt nem lehet szóba hozni, mert akkor kiakad, hogy „ja, akkor csak a pénzért csinálod?”

Meséljetek a Gangaray Trambulin új bemutatójáról.
Hámor József: Avar a produkció címe, december 20-án lesz a premierje a Bethlen Téri Színházban. Csak lányok táncolnak benne.

Jellemzően lányok jelentkeznek hozzátok?
Hámor József: Igen, nem tudjuk, miért.

És milyen lesz a darab?
Hámor József: Szép.

Maday Tímea: Láttam a próbát, szerintem jó lesz.

Ti mennyire dolgoztok be máshova?
Hámor József: Nagyon sok más projektben is részt veszünk.

Maday Tímea: Kis sem látok a munkákból. Egy külföldi munkán dolgozom, januárban lesz a bemutató Franciaországban. A Pataky Klári Társulattal éppen most volt bemutatónk, a Bethlen Téri Színházban is van velük egy közös munka, annak is januárban lesz a bemutatója. A Nemzeti Színházban szerepelek egy darabban, Jocó nemrég a Bozsik Yvette Társulatnál dolgozott.

Hámor József: Meghívásom van a Miskolci Baletthez workshopot tartani, a Szegedi Kortárs Baletthez egy koreográfiára, és a Duda Éva Társulatnál is rendszeresen tartok tréninget.

Maday Tímea: Minden este úgy fekszem le, hogy megnézem, másnap mi a dolgom. Szóval, jól vagyunk, sok a munka.

Az interjút és a képeket készítette: Halász Glória