A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Don Quijote 400 éves. Azt azonban korántsem mondhatnánk el róla, hogy ez idő alatt kiöregedett volna. Sőt, sokadszorra is újjászületett, ezúttal egy tánc- ill. mozgásszínházi előadás által. A szülész pedig az Artus és Goda Gábor volt, a világra hozott pedig a Don Quijote nevet viseli.

Hatalmas hiba lenne azonban a december 16-ai előadást Don Quijote feldolgozásnak bélyegeznünk. Legfeljebb szabadparafrázisként beszélhetünk róla. A cervantesi kornak, szövegnek, történetnek és karaktereknek ugyanis itt nyoma sincs.  Művészi gesztusaiban, mondanivalójában, azonban számos párhuzamot fedezhetünk fel.
Mikor belépünk a Refektórium termébe székek és színpad helyett egy múzeumra sokkal inkább emlékeztető helyszínt találunk, ahol négy figurát tekinthetünk meg, akik első pillantásra valóban viaszbábunak tűnnek: a gramofonos kisasszonyt, a prédikátort, az asztronautát és a biciklistát. Ezen kívül pont úgy, ahogy a múzeumban szokás, mindenen találhatunk egy kis címkét. Pl.: gramofon, készült: 2005, anyaga: réz stb.


Miután a nézők eleget csodálták a kiállított „tárgyakat” egyszer csak megszólal az emelvényen eddig észrevétlenül várakozó énekes, aki ezáltal a narrátor szerepébe lép elő. A közönséget étel és ital fogyasztására buzdítja, hiszen a terem egyik sarkában még egy „éjjel-nappali” büfé is található. A közönség megszólítása persze nem új dolog, hiszen Cervantes is így kezdte művét: „Dologtalan olvasó!”, ennek mintegy modernebb interpretációjaként élhetjük meg a szórakozásra invitálást, amit egyébként többször is megismétel az énekes-narrátor.
A szórakozásra való felhívás azonban kétarcú aktus, mert elnyeri ugyan általa a néző figyelmét, de egyszerre el is idegeníti őt, hiszen az nem tudja beleélni magát az eseményekbe, ha folyton tudatosítják vele, hogy egy színházi előadáson van és szórakoznia „kell”.
Meglehetősen szokatlan tehát a befogadó pozíciója a darab során
( még térbeli pozíció, elhelyezkedés szempontjából is, hiszen folyamatosan mászkálhat, ehet-ihat és felrúghatja a színházban szokásos konvenciókat.)


Miután énekesünk elénekelt egy-két szomorú-szakítós számot, megnézhetjük Tomi (Bakó Tamás) produkcióját, aki az első, igazi Don Quijote prototípus a színpadon, ugyanis előadása közben unos-untalan felsül, de ezt nem hajlandó beismerni, ezáltal nevetségessé téve magát. „Sikerszámát” többször is megkísérli előadni, harmadjára azonban a prédikátor dühösen berohan és elkergeti a színpadról. Miután „övé lesz a terep”, a szereplőket és a nézőket egyaránt arra kezdi buzdítani, hogy „szabadítsák ki a Bolondság Lovagját az Ésszerűek harcosainak rabságából!”. Ez a mondat tekinthető a táncjáték fő mondanivalójának, ugyanis ettől a ponttól kezdve minden még bolondosabbá,  abszurdabbá és összefüggéstelenebbé válik. Az, hogy az előadás nem konzisztens és koherens többé, tudatosan illeszkedik a don quijotei rendezői világba. Az összeköttetést épp a logikátlanság, az ésszerűtlenség teremti meg. A bolondság pedig mint mozgató rugó és gondolati centrifuga jár, pörög önmaga körül a következő képeket villanva fel:
A négy táncos (Gold Bea, Bakó Tamás, Lipka Péter, Szász Dániel) fetrengve, vonagolva, habzó szájjal hagyja, hogy megszállja Don Quijote szelleme. A szellem azonban egyszerre képes több szereplőbe is költözni, ezzel őt Don Quijote karaktert teremtve meg. Egyikőjük, Tomi, azonban tragikus sorsra jut, mert miután nem sikerül megtalálnia Dulcineát, aki csak a kivetítő vásznon jelenik meg (ezzel Goda kitűnően tudta azt szimbolizálni, hogy a királykisasszony csak a bús lovag képzeletében élt), belehal szerelmi bánatába. Az eset után egy furcsa temetési jelenet következik, ahol az elhunyt „felett” Ionescu-szerű, abszurd klisék hangzanak el.
Hogy azonban ne merüljünk el teljesen a gyászban, a halott egy kelfeljancsihoz hasonló óriási szerkezetben gurul ki a színtérre, hogy aztán egyenként mindenkinek részvétet nyilvánítson ezzel fonákjára fordítva a gyászszertartás eme szokását. Erről pedig akaratlanul is Örkény egypercese jut eszembe a groteszkről. S az előadás tanulsága is örkényi, vagyis a fordított nézőpontot szeretné megtanítani nekünk Goda Gábor, a bolondság szemszögét, amely vidámmá és boldogabbá tesz.

 

Írta: Viola Szandra

Fotó: Dusa Gábor