A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Louise Lecavalier piruettje olyan, amilyennek hallottam: élőben kell látni, mint a Colosseumot, mert egyébként nem hiszi el az ember, hogy tényleg ilyen. Pontosabban elhiszi, mégis amikor látja, azt mondja, azért ezt mégse hitte volna. A kanadai táncosnő gyakorlatilag bármilyen szögben képes tökéletesen pördülni saját tengelye körül. Ez önmagában persze még csak sikeres tornamutatvány lenne, ha nem illeszkedne egy biztos ízlésű, könnyed és kiegyensúlyozott formavilágba.

A soron következő meglepetés azután akkor érkezik, mikor az este után a színlapba tekintve, alig lehet hinni, hogy Lecavalier szemmel láthatóan nagyon is sokat dolgozott, kimunkált teste csakugyan annyi év óta munkálkodna a táncszínházban, amennyit a papíron feltüntetnek. Ha viszont nem tévedés, akkor szerencsés típus Lecavalier asszony; akár évtizedeket is letagadhat a korából, annyira fiatalos és fürge dinamikával, olyan kirobbanó energiákkal mozog a színpadon. Ha pedig ezek után a meglepetésekből fakadó rajongást le is számítjuk, még akkor is magabiztos tánctudással áll két minden másodpercében kidolgozott koreográfia központjában: a Trafóbeli est Louise Lecavalier estéje.

louise_cikkhez2

Pedig a Néhány percnyi Lock című előadás valójában nem is önálló darab, hanem Édouard Lock két régebbi produkciójából (2, illetve Salt) kiemelt három duett, melyekben a „szőke tánctornádó” utolsóként szerepelt a koreográfus társulatának tagjaként. „Miként Lock koreográfiáiban oly sokszor, a férfi szerepe arra korlátozódik, hogy érvényre juttassa partnerét”, tudatja megint csak a színlap, ám ebben már kevésbé lehet okunk kételkedni a látottak alapján. Elijah Brown csakugyan „háttérbe” lép a koreográfia fókuszába állított Lecavalier mellett, de inkább abban az értelemben, hogy ő segíti a partner forgásait is. Háttérbe viszont nem szorul, hiszen korántsem csupán emelgető gépként funkcionál, mint valami rosszul összetákolt klasszikus balettben, hanem a kettős szerves részeként táncol, s ha úgy adódik, képes a mozgásával el is bitorolni a figyelmet. Latinosan felfokozott energiával halad a koreográfia, mintha a táncosokat az is hajtaná, hogy nehogy a másikat megakasszák valahogy egy-egy véletlenül útban maradó végtagjukkal. Ettől nem csak izgalma, hanem tétje is lesz a gyorsan pulzáló képeknek.

Brown fekete öltönyszerű ruhájában csaknem beleolvad a fekete háttérfüggönybe, így Lecavalier szinte röpköd egy másik dimenzióban, ahol a gravitáció kevésbé gátló tényezőnek tűnik. Mintha valami sajátos relief kelne életre; míg Brown koncentrált mozgása az ellenpontokra összpontosít, addig a táncosnő csupaszon hagyott végtagjaival gyors iramban változó, szoborszerű alakzatokat vesz fel. Különleges dombormű elevenedik meg, képlékeny keretével összhangban. Mindennek végrehajtásában az arányérzék nyűgöz le igazán, ahogy a részelemek megfelelően illeszkednek egymáshoz, és kellő ütemben következnek egymás után, ahogy az egészet a professzionális technikai tudás és a művészi érzékenység hatja át, nem a nagyon nagyot akarás verítéke. Minden magától értetődő, mégis izgalommal telítődik. Iggy Pop főként gitárokra épülő dallamos és kiegyensúlyozott zenéje, vagy Alain Lorte telt és kifejező fényei is harmonikusan simulnak az egészbe. A tánchoz pedig némi, kortársművészeteknél manapság kihagyhatatlan irónia is csapódik, például Brown a kidolgozott mozgást minduntalan ellensúlyozza fejének egy-egy direkt, alig észrevehetően civil biccentésével, vagy a mimikájával. Sokáig elnézné az ember, de az előadás nem csak formavilágában, hanem hosszában is hűséges a címéhez. 

louise_cikkhez3

Komolyabb szerephez jut a humor a Gyerekekben, amelynek erénye szintén az, hogy minimalista eszközeivel láthatóan nem akar túl nagyot markolni, nem kívánja kimerni a metafizikus végtelenségeket, mégis sikerül hangulatok helyett érzéseket közvetíteni. Az est eme másik – egyébként az első, vagyis indító – darabját Nigel Charnock koreografálta. Bár az ő nevéről talán leginkább az angliai DV8 varázslatos attrakciókkal tűzdelt fizikai színháza jut sokak eszébe, ezúttal sokkal intimebb, visszafogottabb, de részleteiben is eltalált miliőt ábrázol mind a színpadon, mind a szereplő kettős viszonyaiban.

Lecavalier és Patrick Lamothe párosa a rendkívül sűrűre szőtt koreográfiai anyagban a tág körből merítő mozgások (van bambusszal végzet harcművészetre hajazó összecsapás is) mellett némi parodisztikus, sőt időnként egyenesen komolytalan, ha úgy tetszik, gyermeki elemet is mozgósít. Lecavalier például négykézláb jön be, és a színpadon kúszva-mászva nyitja a táncelőadást, mint valami állatka. Lamothe pedig a táncos szerepet kiegészíti egy nagydarab és szerethető, de kissé szétszórt és lomha férfi figurájával, ahogy hatalmas sörényét ide-oda vetve mintha lamentálna olykor egy-egy mozgáselem végrehajtásán. Ugyanakkor a nő-férfi felállás egy komolyan vett (felnőtt) párkapcsolat stációin halad végig, pontosabban nem ilyen egyértelmű a történések kategorizálása, hiszen a kapcsolat alakulásának egyes állomásai minduntalan kötődnek valamilyen módon a gyerekvilághoz. A hangkulisszából minden újabb etapot különböző állapotokat tükröző - síró, nevető stb. – gyerekhangok vezetnek át, de a duett minden egyes részben, az éppen fókuszba kerülő viszonyrendszer lekottázásával párhuzamosan olyan allúziókat is teremt, amelyek egy gyermeki világba való átfordulásként értelmezhetőek. Közülük is talán a legérdekesebb az a momentum, amikor mindkét táncos ugyanabban a fénykörben állva leönti magát vízzel, majd egy bensőséges mozgássorban előbb a férfi, majd a nő válik magatehetetlen és kiszolgáltatott, mozdulatlan testté. Akár úgy is tűnhet, hogy halottá, a pillanat mégsem merítkezik alá valami szomorú gyászba, hiszen egyben a szülést-születést is megidézi; a magzat csapzott napvilágra kerülését, az élet körforgását, s így végeredményképpen a születés-halál motívum hasonló kettősséget hangsúlyoz, mint amit Charnock koreográfiája felvet: mindennek ellenére a felnőtt küzdelmek mélyén is ott bujkál belül, mélyen a gyermeki, a maga sokszínűségében.


Szerző: Sz. Deme László
Fotó: Lékó Tamás

Képek az előadásból>>