A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Hogyan is lehet egy előadást kezdeni? Mielőtt elkezdődne, már tart a darab? Miközben a nézők beszállingóznak hangos, ütemes légzés járja át a termet. De milyen sokféleképpen lehet levegőt venni! Sóhajtozva, pihegve, erotikusan, álmosan szuszogva stb. Ez azonban itt minden bizonnyal a szorongás hangja, leginkább egy lélegeztető gépre kapcsolt beteg monoton pulzálására asszociál.

Amikor a 2 táncos megjelenik a színpadon, ha a lélegezetünk nem is, (ez a rész ugyanis még kevésbé érdekes, mondhatni túlzottan visszafogott) de az eddig hallott lélegzetvétel eláll. Az első egy-két perc fél-civil mozdulatokkal, angol és német keveréknyelvű felvezetéssel, a játék mint játék gesztusának hangsúlyozásával telik,  s e kettős invocatio után vonulnak be az előadók magába az előadásba, annak zárt helyszínére, hiszen a doboz motívum kulcsfontosságú, mert nem csak meggondolatágyaz a darab egész mondanivalójának, hanem technikailag is, épp szűkössége okán tágítja ki a teret, a zárt mértani alakzat az, amely teret enged a végtelen emberi leleménynek.  Azonban jusson eszünkbe, hogy ez, a még kisebb négyszögletű kellék tulajdonképpen a színpad pontos mása, amely maga is egy három oldalról zárt, elől nyitott doboz. Dobozba zárt doboz, kettős zártság. De menjünk még tovább és gondoljunk Foucaultra, aki szerint a heterotópia két olyan hely között közvetít, ahol heterogén társadalmi észleletek raktározódnak. Tehát, kórházba, dobozba zárva születünk, iskola-dobozokba járunk, majd munkahely dobozokba, hogy aztán néha átnézzünk a színház-dobozba is.  Egymástól jól eldobozolt élettereket alkotunk. És ne hagyjuk ki a társítások sorából a test mint doboz lehetőségét sem.

fabrik dg

A fényterv, az árnyékolás kiváló, testhalak úsznak a vízlevegőben, fejlabdák, kézlevelek hullanak alá. Elforgatják a teret, vertikálisan alszanak, függőleges mozgásuk vízszintesnek hat, hogy fejünket kell elfordítanunk, különben azt hinnénk, mi látunk rosszul! Asztronauta-súlytalanságban lebegnek,  lezuhannak, emberi mélységekig, krízisek, túlvigasztalások, naiv tréfák körforgásában hoz létre a fantázia kimeríthetetlen formákat. Nem csak a modern ember virtuális elidegenedése lehet a párhuzam, egyfajta mitikus tér is ez, hiszen mi történhetett a szelencében, mielőtt Pandora felnyitotta azt?  Illúzió és szükséglet és illúzió szükséglete tartja mozgásban a két magányos, egymásba zárt embert. Talán nem is annyira tánc, mint inkább testművészet, ami történik, amely a környezet komplementaritását és egyben esetlegességét rendkívül eredeti módon tárja fel. Motívumok gyűjtőhelye lesz, a mozgás által láthatóvá  válik és testté lényegül át minden emberi akarat, kíváncsiság, menekülés, remény, félelem, gyűlölet, szeretet stb.. Tökéletesen egybefoglalódik az ember külső és belső meghatározása egyazon tárgyban. Ebben a világban az ember testisége és akarata, a lelki aktus és a test mozgása lényegileg azonos.
És bármennyire is a bezártság metaforái köré összpontosul a mozgásanyag, ez a darab valójában a szabadságról beszél, és nem csak a határtapasztalás okán, kibékítve ezzel ezt a két, látszólag antagonisztikus fogalmat.  Gyönyörű, filozofikus elem, amikor az egyik férfi a mintegy másfél négyzetméteres területen körbe-körbe megy, megmutatva, hogy egy kis átmérőjű, de végtelen körrel van dolgunk, és így is lehet bármilyen hosszan sétálni. Ebben a zártságban kizárólag az akarat mint szubsztancia szabad.

fabrik dg2

És a végső megdöbbenés! A doboz teteje átjárható, azonban csak egymással összefogva, egymás vállára állva érhetik el a kijáratot!  Az egyik táncos ki is jut abba a bizonyos fenti világba, a társa ellenben marad.   A kijárat és a kérdés nyitva áll: Visszamegy? Marad?  Mi/ki az, ami a dobozból kiszabadult? A darab vége mint egy benntartott, de ki nem fújt levegő feszültsége feszít, kíváncsít, rejtet.
Végig érzékelhető egyfajta lépcsőfokonként fokozás, mintha ezen keresztül lépkednénk fel a magasba. Mindig tartogatnak a darabbeli események valamiféle meglepetést, megújulást, érzelmi –hangulati létrát. Nem lehet nem bevonódni, bezáródni, felszabadulni.  A Pandora 88 mintaadó lehet a magyar és nemzetközi táncéletben egyaránt, egyszerű és ötletes, humoros és bölcselkedő, gazdag szimbólumrendszerű, jól gazdálkodik az idejével, kreativitásával és nem túlkapásaival hódít. Talán Pandora szelencéjéből elszabadult végre a művészet ereje is és bejárja majd a világot!

Szerző: Viola Szandra
Fotó: Dusa Gábor