A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Porcelán – akárcsak a családi ezüst: a béke, az otthon szimbóluma. Törékeny, kényes, nemes kincs, amelyet generációk hagynak egymásra, ha megadatik nekik a békés átadás lehetősége. Ha nem megy át tank, vagy repesz a nappalin, ha nem a lesben álló szomszédok lopják el azt az első, adódó pillanatban. Ha nem pusztítják el, ki féltve őrizte egy életen át.

A porcelán népszerű irodalmi szimbólum, történetek tömegét idézhetjük most ide Kosztolányitól Roald Dahlig megannyi szerzőtől, ha csak az irodalomban nézünk szét. A porcelán a tünékeny béke jelképe, legyen az évente egyszer, a tálalóból féltő gonddal elővett herendi, vagy csak valami nagyitól örökölt bájos, retró tucatholmi. Ki először, ki utoljára viszi el a zaciba, ki őrzi az élete árán is. Kiből meg más sem marad, mint egy készlet a vitrinben. Nincs a békének nála törékenyebb szimbóluma. Kinek elengedhetetlen, kinek nyűg. Akárcsak a béke, vagy a nyugalom.
Ott látjuk a címadót Ladányi Andrea és Krámer György, a Veszprémi Táncműhely kettősében egy kis asztalkán. Fedeles levesestál és két mélytányér a szett a zsúrkocsi-szerű konstrukció alsó polcán, később esznek is belőle: fölötte kecses, apró sakk-készlet, két centis figurákkal – ezzel pedig majd egy kicsit játszanak. A szín előterében egy szintén fehér asztalka, a másiknak pontos mása, két oldalán átlátszó, füstszínű plasztikszékek. Fehér minden, mint egy minimalista skandináv nagyszobában, csak a látványvilág fő attrakciója, egy bumfordi vaskossággal megformázott oroszlán nem az.
Az életnagyságúnál nagyobbra mintázott nagymacska koromfekete teste ferdén, negyedprofilban, a nézőtérnek farát mutatva látható. Lábai rönkszerűek, farka végén gumónyi a bojt, sörénye dús: az idegen, a szokatlan, a kockázatos és sejtelmes elem ő ebben az átlátható, letisztult térben, melyhez lakói stílusosan hozzá öltöztettek. Mert mit is csinál egy hatalmas, fekete oroszlán a nappaliban?

porcelan ht dg

Lakatos Márk földig érő, áttetsző ruhát tervezett Ladányi Andrea emblematikus, évtizedek óta változatlan, nemes alakjára: az anyagon finoman átüt az – ugyancsak fehér – alsónemű. Krámer György szintén elegáns hófehérben: a rövidre nyírt ősz hajú táncos-koreográfus olyan lezserül elegáns, mintha egy luxusjachtról lépett volna be a Refektórium terébe.
A Veszprémi Táncműhely alkotását két, ötvenes éveiben járó, kivételes jelentőségű művészegyéniség hozta létre és táncolja. Nem szándékozom belemenni kettejük pályájának részletes taglalásába – azt valaki vagy ismeri, vagy nem: Ladányit és Krámert bemutatni nem szükséges. Elég a Győri Balettet, a közös rajtkövet, az együttes életkaland korai, jeles állomását említeni, a társulatot, melynek indulását követően évekig voltak mindketten emblematikus alakjai (és persze nem lehet nem gondolni arra, hogy miközben ők ketten e kicsi, intim térben új produkciójukkal lépnek a közönség elé, néhány kerülettel odébb, a hajdani társulat hajdani vezetője mesebeli költségvetésből készül a maga bemutatójára, legújabb társulatával).
Ladányi és Krámer – más és más terepen, de az utóbbi évtizedekben is össze-összetalálkozva járta és járja a maga útját. A mostani évadtól újraindult Veszprémi Táncműhely – melynek produkciója a Porcelán – is a korábbi találkozások terepe volt s lett újra.
Az előadás teljes címe: Porcelán – duettek egy házasságból. A Borlai Gergely jegyezte zene (melyben bőségesen szerepelnek Vivaldi- és Mozart-műrészletek), a Szöllőssi Géza és Bánki Ákos készítette mozgóképes anyag édeskeserű, finom, groteszk elemekben gazdag, meglepően rövid koreográfiával együtt ad ki meghökkentően rövid előadást.
Az elmúlt évek során számos, pazarul provokatív szólóval, kettősökkel (hirtelen elég itt a BL-t, vagy a Dimcsev-estet felidézni) jelentkező, rendkívüli kihívásokban remekül helyt álló Ladányi most egy óvatos, visszafogott, provokatív elemekkel nem tüntető mű hőse Krámer György oldalán. Élvezet nézni e két táncost, kiknek testében, mozdulataiban annyi mindent tisztelhetünk. Remek látni kondíciójukat, látni mozdulataikat, hallani hangjukat: de jelenlétük ereje nem ellenpontozza a mű kockázattalanságát, visszafogottságát, kibontatlanságát. Ritka érzés, hogy az ember határozott vágyat érez arra, hogy jóval tovább nézzen egy előadást, mint amennyi annak futamideje.

porcelan ht dg2

A Porcelán mindössze negyven percében sokkal több lakik, amint e két, nagy erejű játékosban is. Ladányi vibráló, olykori lefojtásukkal még sistergőbbnek érzett energiái, extravagáns eleganciája, időtlen szépsége, Krámer fanyarsága, tartásból és groteszkből gyúrt, egyszerre esendő és formátumos darabbéli lénye egy emberpár mindennapjaiba nyújt betekintést. A hűvös és kiszámított, puritán élet(tér)be, melyben a szokatlan, a szenvedély, a titok mázsás, fekete oroszlán képében áll. A jószág arca nem látható, természete is rejtve marad. A vad hol hátas, hol bútor, hegy, kilátó, máskor rejtekhely.
A Szöllőssi-Bánki kettős videója nem pusztán a tánckettős méltó hozzávalója, de önmagában is nagyszerű, a tánccal egyenértékű alkotás. Kockáin koponya CT-felvételek vibrálón pergő szeletei, röntgenképek, sosemvolt, álombéli tájak, szokatlan, buján burjánzó, tükröződő, egymásra, egymásba mosódó formák, ábrák és minták székbe szegező áradása. A vászon a játék végére vörösben úszik: vörös hegyek közt, vörös égen fekete madárraj repül. A fehérség biztonsága, polgári hidege fölött, mögött egyszerre az erőszak, pusztulás, vég baljós képei peregnek. A művet két puskalövés zárja. Hősei, kik az imént még gyönyörű-meglepő becéző szavak végtelen (groteszk módon papírból olvasott) sorát intézték egymáshoz, mozdulatlan testtel a földre zuhanva hevernek egymás mellett. Pár pillanatra éles fénynégyzet világítja meg összecsuklott, hófehér alakjukat.
A törött porcelán borotvaéle, a kockázat, a szokatlan: talán ez hiányzott igazán e munkából, és az az idő, melyben mindez szárba szökkenhetett volna. A Porcelán elgondolkodtató vázlat két, kivételes kötelékek összefűzte, egymás mellé rendelt művész előadásában, egy, a maga pompájában ki nem kerekedő történetben. De másfelől: a vázlatok erejét általában ez adja.



Szerző: Halász Tamás
Fotó: Dusa Gábor


Képek az előadásból>>