
|
Havas Ferenc
Születési hely, idő: Budapest, 1935. március 12.
Az Állami Balett Intézetben 1947 és 1953 között tanult, mester Nádasi Ferenc volt. Már 1947-ben szerepelt az Operaház gyermek balettkarában. 1952-ben - tanulmányai közben ösztöndíjasként - szerződtette az Operaház. 1953-ban Harangozó Gyula rábízta a Keszkenő című balett férfi főszerepét, ugyanebben az évben (17 évesen) megkapta magántáncosi kinevezését. 1963-ban részt vett a moszkvai Nagy Színház féléves művésztovábbképzésén, ahol a kor legkiválóbb orosz balettmesterei (A. Varlamov, T. Nyikityina, L. Lavrovszkij, A. Ulanova, A. Messzerer) csiszolták tudását.
A balettirodalom valamennyi férfi főszerepét eltáncolta. Néhány a legjelentősebbek közül:
Az Operaház külföldi vendégszereplésein világszerte sikereket aratott. 1960 és 1964 között a London Festival Ballet vendégszólistája volt (a Bihari nótája című balett főszerepének megformálása után hívta meg Anton Dolin és Alicie Makarova), 1964-ben és 1966-ban a moszkvai Nagy Színházban táncolt Rómeót (partnere volt Raisza Sztrucskova és Kún Zsuzsa), 1973-ban Colette Marsand-nal Skouratoff-Prokofjev Tékozló fiúját alakította Bordeaux-ban. 1974-től a Grand Ballet Classique de France állandó tagja volt. Hosszú és sikeres nemzetközi pályafutásán partnere volt: Lakatos Gabriella, Orosz Adél, Marelyn Bur, Irina Borowska, Belinda Wright. Liane Daydéval sikerre vitte Serge Lifar koreográfiáit.
Kitüntetései: Liszt-díj (1962), Kossuth-díj (1965), Érdemes művész (1973), Kiváló művész (1978), Az Operaház Örökös Tagja (1990), Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1994) A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003). |






