
|
Pataki András
Születési adatok: Budapest, 1963
Táncművészeti tanulmányait 1979-ben kezdi az Állami Balettintézet néptánctagozatán. 1983-ban diplomázik, és megkapja a Magyar Táncszövetség Nívó-díját. Leszerzôdik a Magyar Néphadsereg Művészegyütteséhez, ahol három éven keresztül vesz részt Novák Ferenc izgalmas táncszínházi kísérleteiben. Ez idô alatt több táncfilm szereplôje. Ezek közül a legjelentôsebb Bornemissza-Rossa-Novák: Magyar Elektrájának Égisztusz szerepe.1986-ban Markó Iván meghívására a Gyôri Baletthez csatlakozik. Két turnékban és sikerekben gazdag év után érdeklôdése az újonnan alakult Szegedi Balett felé fordul. Nyitottságuk és fogékonyságuk a modern tánc- és színházi irányzatok iránt nagy hatással van rá. 1988-ban a társulathoz szerzôdik. Az évek során az együttes egyik vezetô táncosa. Egyik kezdeményezôje a Stúdióbalett megalakításának. 1993-ban felkérik a Philip Morris Balettdíj kuratóriumi tagságára. Imre Zoltán kiválása óta a Szegedi Kortárs Balett vezetôje. 1996-ban Harangozó-díjjal tüntették ki.
Iskolák:
Repertoár:
Díjak:
|






