Magyar Állami Népi Együttes: Az örök Kalotaszeg
- Részletek
Az örök Kalotaszeg című előadás egy bánffyhunyadi zenész család, a Vargák ("Csipások") zenéje kapcsán foglalja össze Kalotaszeg tipikus román, magyar, cigány népzenéjét, táncait. Az a világ, amelynek zenéjét, táncait ebben a produkcióban összefoglaljuk, végérvényesen elmúlt, ám a drasztikus, kijózanító változások, a durva pléh-realitás ellenére, fejünkben és szívünkben örökre megmarad. Együtt élünk őseink Kalotaszegével. A vidék nemzeteinek jellemző táncai összefonódnak ezzel a zenével, amely egységes, örökérvényű és magyar.
Megkezdődik az új Nemzeti Táncszínház kialakítása
- Részletek
Elindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án a 1597/2014. (XI. 3.) Korm. határozat értelmében, ami a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítását is jelenti egyben. A 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezője a ZÁÉV Építőipari Zrt., a felújítás a Zoboki és Demeter Építésziroda koncepciója alapján valósul meg. Az átalakításhoz szükséges pénzügyi forrást a Millenáris Nonprofit Kft. alapítói jogait gyakorló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központon keresztül a Miniszterelnökség biztosítja.
Dohy Anna: Katarzis, giccs nélkül
- Részletek
Még soha nem találkoztam táncszínpadon ehhez foghatóval. Gyönyörű minimalizmus, elsöprő energia és lenyűgöző technikai tudás találkozása valósult meg a TAO Dance Theater péntek esti előadásában a Trafó színpadán. Kezdjük a tapssal: tökéletesen egy sorban kivitelezett, kimért meghajlás, ami után a közönség hangos tetszésnyilvánítása ellenére sem jelennek meg az előadók ismét a színpadon. Mintha még ez is az előadás része lenne – a szigor, geometriai pontosság és szerzetesi koncentráció jellemzi az előadókat attól a perctől kezdve, hogy a lámpák felderengő-elhalványuló fényében megjelenik feszült némaságban, de hatalmas energiával mozgó alakjuk. Nem túlzás ilyen költői jelzőket használni: a darab magába sűríti a legjobb értelembe vett misztikus töltöttséget és a legszigorúbb minimalista ízlést.
Molnár Csaba: Az ökör
- Részletek
Öt ember próbál túlélni a színház teremtette képzeletbeli valóságban. Testük, hangjuk és a körülöttük lévő tárgyak mintha csak egy képzeletbeli zavargás romjai lennének. Igyekeznek értelmet találni az értelmetlenben, és megérkezni az elfogadás közös mezejére. Álmodnak maguknak egy helyet, ahol a gondolat, a test, és ezek kifejezése szabad teret kap.
Nem magamnak csinálom
- Részletek
23 éves volt, amikor a Szegedi Kortárs Balettet és Magyarországot hátrahagyva egy norvég társulathoz szerződött, majd 7 éven át volt a világhírű belga Ultima Vez társulat tagja. 2014 ben készítette el Hinoki című első egész estés koreográfiáját, amelyet a Trafóban mutattak be. Mészáros Máté számára az a legfontosabb, hogy nézőivel és persze táncosaival sikeresen kommunikáljon. Hogy miért érdemes nyugdíjasokat megkérdezni egy előadás témájáról, mit gondolnak külföldön a magyar táncosokról és miért várat magára még mindig a nagy áttörés, többek között ezekről beszélgettünk a koreográfussal.
Duda Éva Társulat/Movein Mission évadtájékoztató
- Részletek
Az idei év sem eseménytelenül zajlik majd a Duda Éva Társulat/Movein Mission életében, az évad kulcsszavai a következőek lesznek...
Új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett
- Részletek
Új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett. A Müpa által az évad társulatának választott együttes a CAFe Budapest keretein belül Juronics Tamás eARTh című táncjátékát mutatja be. A darab Henryk Górecki utolsó, IV. Szimfóniájára készült, tisztelegve a lengyel-magyar barátság és a szolidaritás éve előtt. Témája a környezet pusztulása, stílusa: danse macabre, vagyis haláltánc.
Közép-Európa Táncszínház: Bartók-Sztravinszkij est
- Részletek
Két klasszikus, két koreográfus, egy este. Mindketten a mítoszok, a halál vagy az átváltozás és a transzcendens hatalom világába kalauzolják a nézőt. Mit áldozunk ma? Mit táncolunk ma? Kun Attila kortárs közegben értelmezi újra az orosz pusztai hitvilágon és népzenén alapuló Tavaszi áldozatot. Sztravinszkij egy mélyen eltemetett, de kiirthatatlan ösztönt komponál zenéjébe: a törvényeken alapuló világrendbe vetett hit ösztönét. A Kolophón Hercegnője című darab Arkhné, a pókká változtatott hercegnő történetét meséli el, aki szövőtudományán felbátorodva versenyre hívja ki Athénét. Halász Gábor nem próbálja megjeleníteni egyértelműen a történetet, de a karakterek viszonyrendszeréből egy követhető és megszakításmentes színházi élményt nyújtó dramaturgia épül fel Bartók Béla IV. Vonósnégyesére.
Budapesten is bemutatkozik a Sopron Balett
- Részletek
A történet lineáris cselekményvezetéssel Emese álmától Álmos életének bemutatásán át Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig tart, s persze áthallásos a mai néző számára is, hiszen születésével minden nemzedék új honfoglaló.
A táncműben Demcsák Ottó nem egy színes magyar őstörténeti tablót akar színpadra állítani, hanem a szakrális világ bevonásán keresztül a magyar néplélek ősi rezdüléseit kívánja megmutatni a táncművészet eszközeivel.
Képek a mozgás birodalmából
- Részletek
Ellenpont két térbeli test, két egyéniség, két természeti erő között. Táncművész és koreográfus Andrea Miltnerová és Góbi Rita Ellenpont című közös munkáját, amelyet Jan Komárek érzékeny hang- és minimalista világítási designja ,egészített ki, a természet és a rovarok csodálatos mikroszkopikus élete ihlette. A precízen kidolgozott koreográfia magába foglalja azokat az ösztönszerű mozdulatokat, amely az emberekre és az állatokra egyaránt jellemző. Az előadók saját mozdulataikba gubóznak, így pontosan annyi oxigént biztosítanak maguk számára, amely elég arra, hogy túléljék a törékeny és röpke színpadi létüket.









