A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Jenna Jalonen korábbi RING című darabja után a HALOval folytatja a hagyományos táncok kutatását. Míg a RING a körtáncokat vizsgálta, a HALO tovább megy ezen az úton és a olyan szakrális táncokban, rituális mozdulatokban mélyül el, amelyek történetileg összekapcsolódnak a természet megértésének és befolyásolásának kísérleteivel. A múltban a szakrális táncok különböző célokat szolgáltak: hol bőséges termést akartak vele elérni, hol a hadászatban biztosítani a győzelmet. De mi a tánc célja ma, és milyen rituáléval képviselteti magát a mai társadalomban?

A Vertigo Dance Company egyike Izrael négy nagy vezető táncegyüttesének, amelyet rendszeresen meghívnak a legrangosabb nemzetközi fesztiválokra, illetve a világ legismertebb színházaiba. A Vertigo Dance Companyvilágszerte az izraeli művészet nagykövetévé vált. Noa Wertheim új alkotása, a „Pardes” otthon „született”, a pandémia bizarr ideje alatt. Olyan műalkotás, amelyben a test saját benső spirituális rétegeihez kapcsolódik – minden emberi lény, minden táncos bensőjéhez, miközben egy közös mintázatba szövődik bele.

Az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat legújabb bemutatójában a világ egyik legszebb romantikus történetét, a Nobel-díjas író, Gabriel García Márquez legendássá vált alkotását állította táncszínpadra.

Minden tettünk, amelyet szenvedély hat át, magában foglalja a tűz erejét. A tűz elemű személyek nagy szabadságvággyal bírnak, ösztönemberek, érzelmileg túlfűtöttek. Energikusak, nagylelkűek, kreatívak. Mint ahogy azok a ma esti táncdrámák szenvedélyes nőalakjai, akiket épp ez a fékezhetetlen szenvedély sodor a pusztulás felé.

A Hodworks – éles fordulatot véve a 2020-as Még egy táncelőadás provokatív hangvétele után – visszatér egy nyugodtabb térbe, és letisztult felállásban, elmélyült önvizsgálattal várja közönségét.

Alkategóriák