A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2009 januárjában a Magyar Nemzeti Balett ismét műsorra tűzi ifj. Harangozó Gyula Hófehérke és a hét törpe című koreográfiáját, amely ezúttal az Operaházban lesz látható. Ifj. Harangozó Gyula 2004-ben koreografált családi balettje hűen követi a Grimm-mese cselekményét; a kétrészes darab során

...

A Duna Művészegyüttes Aranyág  eladását megelőzően, a  Magyar Kultúra Napja alkalmából Pávai István, az MTA Zenetudományi Intézetének népzenekutatója tart előadást  "Népzene és modernitás Bartók művészetében" címmel. Az előadást követően az együttes táncosai táncházat tartanak az erre fogékony

...

A színpad sötétjét belengi egy rekedtes női hang, Marguerite Duras hangja. „Indokínában születtem…” – kezdődik a gyönyörű vallomás a hontalanságról, az öcs korai haláláról és a fivér iránt érzett vérfertőző szerelemről. Duras a kiindulópont, az előadás gyökere, az ő gondolataiból táplálkozik

...

Gyász

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a MU Színház alapítója, művészeti vezetője, munkatársunk, barátunk Leszták Tibor, hosszantartó, bátorsággal és méltósággal viselt betegség után 2008. december 25-én, 53 éves korában elhunyt. Leszták Tibort a MU Színház saját halottjának tekinti. 

Bővíti tagozatait az egri Gárdonyi Géza Színház. Csizmadia Tibor igazgató-főrendező, a tagozat vezetője, Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész, valamint Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Homa János, Eger Kulturális Bizottságának elnöke ezt pénteken este, a Diótörő című

...

Ifj. Nagy Zoltán, Kossuth-díjas balettművészünk, a magyar táncművészet egyik meghatározó személyisége 2008 márciusában hunyt el. 42 évet élt. Sárközi Gyula, a Madách Musical Tánciskola művészeti vezetője, a KFKI Kamarabalett és a Madách Színház most jótékonysági estet szervez ifj. Nagy Zoltán

...

A kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére alapított Lábán Rudolf-díjat – idén tavasszal harmadízben - a szakmai zsűri a 2007-es év teljes hazai kortárs tánc kínálata alapján ítélte oda: a Lábán Rudolf-díj 2008 díjazottjainak egyike (Frenák Pál mellett) Pataky Klári volt.

...

A Budapest Tánciskola hagyományos decemberi estjét mindig kíváncsi várakozás övezi, hiszen minden koreográfia, amely erre az alkalomra születik, magában hordozza az új táncos-generáció lelkesedését, gondolatait. Idén három új darabbal érkeznek.

A SzólóDuó Fesztivál hazánkban egyedülálló, az egyetlen nyitott pályázati rendszerrel működő kortárs táncfesztivál. Mind a hazai és mind a külföldi résztvevők száma évről-évre emelkedik. Ez az örömteli növekedés lehetővé teszi, hogy egyre szélesebb kör vegyen részt abban az innovatív alkotó

...

Gergye Krisztián neve a kortárs tánc rajongói előtt jól ismert, de ismerősen cseng azok számára is, akik az elmúlt években a prózai színházak programjait követték nyomon: a tavalyi évadban a Bárka Színház tagja volt, idén ősszel pedig a Nemzeti Színházba szerződött.