- Részletek
A Nemzeti Színház február 20-án mutatja be Körhinta című produkcióját Vidnyánszky Attila rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) közreműködésével, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus társrendezésében. Az előadás közreműködői február 14-én, a szerelmesek napján a produkcióhoz készülő koreográfiákból a sajtó számára bemutatnak néhány percet, melyhez további profi és amatőr táncosok jelentkezését várják.
- Részletek
Örömmel mutatjuk be a Hollandiában nagy sikernek örvendő de KISS moves dance company együttes filozófiáját a magyar táncközösségnek. Immár másodszor kerül megrendezésre Budapesten a FLAB (FUSION Laboratorium ) elnevezésű nyári intenziv tánc workshop. Együttesünk szeretné a táncművészet fejlődését aktívan támogatni és így a magyar táncosoknak is lehetőséget biztosít, hogy megismerkedhessenek az együttes munka módszerével. Természetesen nem csak magyar, hanem esetlegesen a környező magyar országokban élő táncosoknak is szól ez a lehetőség.
- Részletek
Az 1986-os megalapítása óta a Doug Varone and Dancers nemzetközileg elismert tánctársulat az újszerű látásmód, a sokoldalúság és a technikai kiforrottság révén irányítja magára a figyelmet. Az operaházak és a színházak színpadán, vagy a filmvásznon Varone energikus és izgalmas táncai alapvetően hatnak a közönség érzéseire. Az amerikai társulat budapesti fellépése előtt workshopot tart 2014. április 25-én, pénteken, a Kreatív Kolóniában.
- Részletek
Anton munkája a térben való test irányainak bonyolultságára fókuszál, teljes önkontrollal. A sebességgel dolgozik, miközben testrészeit folyamatosan koordinációban tartja. A kérdés? Hogy lehetünk hatékonyak és fókuszáltak? A kurzusban Anton maga adja a tánckombinációkat, majd megosztva tapasztalatait segíti rávezetni az érdeklődőket, hogyan hozzák létre mindezt a lehető legbonyolultabb módon.
- Részletek
A társulatot Sasha Waltz és Jochen Sandig alapította Berlinben, 1993-ban. 20 éves fennállása alatt több mint 25 ország 250 művészével és művészeti csoportjával dolgozott együtt, és több mint 80 darabot hozott létre. Alkotótársaik építészek, vizuális művészek, koreográfusok, filmrendezők, designerek, zenészek, énekesek és táncosok. Jelenlegi repertoárjuk 18 produkcióját évente körülbelül 80 alkalommal láthatja a közönség. A budapesti workshopot a társulat egyik táncosa, Nicola Mascia vezeti.
- Részletek
A tradíciót erősítve indítja útjára a 25 éves Közép-Európa Táncszínház legfrissebb Oktatási Csomagját, amelynek célja a művészeti képzés széles körben való terjesztése. A Közép-Európa Táncszínház művészei gazdag tapasztalatokkal és valódi odaadással kívánnak részt vállalni a tánc, mint művészet, és mint a mentálhigiéniát erősítő képzés népszerűsítésében.
- Részletek
Mádi László nyitott kurzusa a Gangaray Trambulinban
- Részletek
A H-Project és a Műhely Alapítvány szervezésében 20 év G-ben címmel két napos nyitott program a Trafó Stúdióban László Mónika és Tanítványainak találkozója Közösségi megmozdulás a tánc jegyében.
- Részletek
Roos van Berkel (Hollandia) és Berger Gyula (Magyarország) közös workshop sorozatának első intenzív tanfolyama, amely összekapcsolja a Lábán/Bartenieff Mozgás Analízist és a Testbarát Technikát.
- Részletek
A workshop folyamán a különböző stílusokat végigjárva, a floorwork-re, és az Ultima Vez repertoárján lévő darabokra épülő partneringre fektetjük a hangsúlyt. A test minden mozdulatban és stílusban ugyanaz, de az átalakulás képességének fontosságát előtérben kell tartanunk. Ennek a lehetőségnek a feltérképezésére nagy figyelmet fordítunk különböző gyakorlatok segítségével az órák alatt.