Az idén hetvenöt éves alkotó budapesti kiállítása kapcsán izgalmas társművészeti programsorozatot szerveztek a kiállítás terébe a Szépművészeti Múzeum munkatársai. Lényeges elmondani, hogy Abakanowicz alkotásai korábban már munkára ihlettek egy magyar koreográfust: Bodor Johanna a színész Pap Verával a főszerepben hozott létre a zsákvászon szellemalakok díszletében egy izgalmas koreográfiát, bő egy évtizede.
A tárlaton a hosszúkás, antik oszlopok szegélyezte, teljesen zárt terében misztikus, lágy, precíz és érzékeny fények világítják meg a Abakanowicz munkáit. Különös a kihívás - ide, itt színházat csinálni - hiszen a terem, ha úgy tetszik, "tele van". Nem zsúfolt, éppen csak (remek arányérzékkel, kiváló rendezéssel) megtelített. A padlót jellegzetes illatot árasztó tengerifű-szőnyeg borítja - ezt állagvédelmi okokból nagy felületen nylonnal borították le az előadásra.
A tárlat "kibuggyan" a teremből: a bejárat előtt a művész két (a műcsarnoki kiállításhoz készült) gigantikus munkája fogad a Háborús játékok-sorozatból. Évszázados, fekvő, pácolt fatörzsek ezek, végükön hatalmas vaskupak: primitív fegyvernek hatnak, óriási, elvásott taglóként hevernek a márványon. A terembe lépve hirtelen megszentelt térben érezzük magunkat. Szemközt, a hosszúkás helyiség bejárat felé eső oldalát a Hátak című alkotás uralja. Huszonhat zsákfigura, pokoli falanszterben. Levert börtönlázadás résztvevői, dzsungelmélyi büntetőtábor megtört rabjai jutnak eszünkbe róluk. A tér közepén magányos alkotás: a huszonhetedik hát, fagerendák fogságában - ez a munka, a Ketrec az egyedüli, mely a múzeum saját tulajdona: az 1988-as budapesti kiállítás anyagából vásárolták meg. A belső harmadot egy újabb, szintén huszonhat darabos figura-együttes, a Tömeg uralja. A fej nélküli, az emberi test anatómiáját csak igen elnagyoltan hordozó alakok Abakanowicz talán legismertebb munkái - pontosabban munkája: egyetlen egység ez a test-erdő. Az emberi nyomorúság újabb, emblematikus képeit idézi: haláltábori appelt, összeesésig és tarkónlövésig tartó sorakozót. Lenyomat csupán a kétszer huszonhat kéreg: a görnyedt és az álló fej nélküliek a test két fő nézetét mutatják. A belépő felé fordulnak: a földön heverők homorú, fekete üreget, az állók elvásott, kérges "pozitív" formát mutatnak. A Ketrec tengelyében, a terem legmélyén kettős alak. Fáraók ülő alakjait idéző szobrok ezek: egyikük fémpálcákból hegesztett, másikuk tömör, lépcsőszerű "trónuson" ül. Fejük helyén reflektor. Fordított Abu Szimbel. Arcokat az egyik szélen látunk csupán, a majdani játék terén kívül: a hat, karókra állított lenyomat közül csak az egyik vonásai élesek. Ez az ábrázat kísértetiesen emlékeztet az egyik legdermesztőbb ógörög leletre, az úgynevezett Agamemnón-maszkra, erre a színarany, hajszálvékonyságú remekre, mely egy mükénéi sírból került elő. A térben még további alkotások és együttesek: egy erősen megrongált, római szenátorszoborra emlékeztető, taláros, fej nélküli torzó az oszlopok közt áll. A bejárathoz közel, jobbra a fal mellett hat, ülő figura sorakozik, fémpálcákból hegesztett székeken. Mi, a kétfokú lábazat-lépcsőn helyet foglaló nézők rémülten vesszük észre, hogy ülő-kuporgó alakunk tökéletesen rímel ezekre a rém-kérgekre, zsákból, tekergőző zsinegből merevítő gyantával megformált, megragadott árnyhéjakra.
Goda Gábor bravúros munkával hozta közelebb a maga értelmezésében e felemelő és megrendítő kiállítást. Az antikizáló térbe zsúfolt, tárgyiasult, koncentrált fájdalom mozdulatlanságába úgy elegyített életet, élőt, húst, vért, hangot és mozdulatot, hogy még tovább vitt a szinte be- és megfoghatatlan lényeg felé vivő utunkon. Az Artus ötszereplős előadását a Tömeg-kompozíció, a huszonhat álló figura elébe lépő, fekete ruhás Kiss Erzsi nyitja meg. A saját, rögzített énekhangjára élőben újabb rétegeket felhordó hangfestőművész a holtak élén, ceremóniamesterként, dalneszével töri fel a néma, fenséges kriptát.
A bejáratnál, az oszlopok közt három figura bukkan elő. Két férfi (Lipka Péter, Grecsó Zoltán) hordágyvivőként, vastag gerendapárra ültetett nőt (Dombi Kati) hoz be a színre. A táncosok teste vékony fóliába (vulg.: folpack) csavarva. Tetőtől talpig beborítja őket az amúgy átlátszó, ilyen vastagságban azonban élénken, ezüstösen csillogó anyag. A férfiak a padlóra borítják a nőt, aki tehetetlenül bucskázik a Hátak-kompozíció saját mozdulatlansága, póza modelljéül szolgáló testformái elébe. A férfiak hamarosan újabb nőt (Gold Bea) hordoznak be ugyanígy, ugyanoda.
Goda kiváló asszociatív érzékkel talált rá egy olyan mozdulati formanyelvre, amely szervülni képes a néma, múmiamerev mementó-alakok világába. Táncosai szaggatott, révült gesztusokkal sodródnak a térben. Fénylő, szikrázó testük olyan, mint a kéregformákból előlépett korpusz-pozitív.
...
A cikk folytatását a kontextus.hu oldalon olvashatják.
Szerző: Halász Tamás
Fotók: Egyed Péter