augusztus 10.

Szindbádnak nincs egy lineárisan elbeszélhető története. Pontosabban: nagyon is sok, megszámlálhatatlanul sok "története" van, ha a történet szó egy semmi mással össze nem téveszthető hangoltságnak, meghatározott állapotnak kifejezésére szolgál. Szindbád ugyanis a bennünk rejtekező érzékiség szimbóluma, olyan utazó, aki visszaköszön, bárhol is találunk rá: ösztönéletünk sötétjében, vagy finomabb hangulataink révületében. Nosztalgiázó hajlamunk szellője éppúgy övé, mint szenvedélyeink viharai. Szindbád - a titokzatos, a kiszámíthatatlan - bennünk, velünk él, kiküszöbölhetetlen életfeltételünk tehát. Megszenvedtünk érte: ezeregy éjszakát virrasztottunk! Álmatlanságunk épp úgy mesélhetne róla, mint be nem vallott álmaink...

Vándorol a nagy szomjazó az évszakok hajóján, hét-
rétű szivárványon, lángpalotában. Hajózik a szerelem
harmatán, kínok tuskóin át a végleges télbe. És csak
árnya zuhan vissza a csókok és borok poharára.
Szindbád havazik.

(Nagy László: Szindbád - Krúdy Gyula emlékének)

Szereplők:

Fejes Kitty, Fodor Katalin- Harangozó-díjas,
Szelőczey Dóra, Szent-Ivány Kinga,
Bora Gábor, Katona Gábor,
Rogácsi Péter, Vida Gábor

Szcenika: Kovács József
Jelmez: Benedek Mari
Színpadkép: Horváth Csaba
Zene: Cserepes Károly

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba
Harangozó-díjas

Fotók: Dusa Gábor