A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Már tart a szervezési nagyüzem: a nemzetközi színházi élet kiemelkedő rendezvényének ad otthont április 22. és 25. között Budapest. A brüsszeli székhelyű Informális Európai Színházi Találkozó (IETM) tartja nálunk közgyűlését. Vendégei megtekintik a hazai színház- és táncművészet jelentős előadásait is.

A mára már az egész világot behálózó szervezetet, az Informális Európai Színházi Találkozót 1981-ben kilenc színházi szakember alapította az olaszországi Polverigiben. A kezdeményezők közös platformot kerestek: ebben az időben ugyanis még nem létezett semmiféle olyan intézmény, érdekképviselet, amely a kortárs művészeti szakembereket összefogta volna. A szervezet eleinte csak európai színházi produkciókkal foglalkozott. Mára nevéből csak az �informális� és a �találkozó" szavak helyénvalóak. Huszonhárom év alatt tánccal, illetve zenével, képzőművészettel foglalkozó szervezetek csatlakoztak hozzájuk az egész világból. Soraikban olyan rangos intézmények is megtalálhatók, mint a Bécsi Ünnepi Hetek, a Berlini Ünnepi Játékok vagy az Avignoni Színházi Fesztivál.

A szakmai hálózatként működő IETM kétezer tagot képviselő négyszáz tagszervezete között fesztiválokat, színházakat, kulturális, finanszírozó intézményeket, kormányszerveket, információs központokat, illetve producereket találunk szinte az összes európai, valamint több amerikai, afrikai és ázsiai ország � összesen negyvenöt � képviseletében.
Nagy nemzetközi kulturális szervezeteket � mint a British Council, a Goethe Intézet, a Francia Intézet �, valamint befolyásos kormányszerveket (mint a Kanadai Kulturális Minisztériumot vagy számos ország a magyar Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz hasonló intézményét) is soraikba fogadtak.
Magyarországot a Budapesti Őszi Fesztivál és a Sziget Fesztivál, a Műhely Alapítvány, a MU Színház, az Artus Táncszínházi Egyesület és a Trafó képviseli. A nemzetközi közgyűlést ez utóbbi rendezi: a budapesti helyszín a házat igazgató Szabó György ötlete volt.

Az IETM legutóbb kereken tíz éve tartott találkozót nálunk � ez az évforduló és közelgő uniós csatlakozásunk egyaránt komoly vonzerőnek bizonyult. Imely Zoltán producer, a találkozó vezető szervezője, egyben az IETM igazgatótanácsának és felügyelőbizottságának tagja elmondta: a közgyűlés két fő támogatója a kulturális tárca, illetve a főváros, fővédnöke pedig Demszky Gábor főpolgármester.Az IETM idei, budapesti közgyűlésének fő témája a kortárs művészet, a hagyományos kultúra és kulturális identitás kérdésköre. A vitaindító beszélgetést követően munkacsoportokban tanácskoznak tovább a résztvevők, és az idén belépő új tagoknak is módjukban áll nyilvánosan bemutatkozni. A találkozó egyik legizgalmasabb helyszíne � a kötetlenség hagyományos szerepét hangsúlyozó Imely Zoltán szerint � a Merlin Színházban működő IETM-klub lesz, ahol a vendégeknek személyes találkozókra, megbeszélésekre lesz módjuk. A rendezvény piazza elnevezésű találkozóin konkrét projekttervvel, ötlettel rendelkező tagok kereshetik meg lehetséges partnereiket, miután nyilvánosan ismertették terveiket. A résztvevők sokat utazó szervezők: a tanácskozás jelentőségét számukra elsősorban az adja, hogy � rengeteg utat megspórolva � egy helyszínen, egy időpontban találkozhatnak akár több száz kollégával is. A napközbeni tanácskozásokat minden este színházi és táncelőadások követik. A vendégek a művészeti program keretében összesen harmincnyolc, a hazai szakemberekből álló válogatóbizottság által kijelölt hazai produkciót láthatnak. Ezek közt több, úgynevezett show-case-t találunk, amelynek keretében több táncalkotás blokkokba rendezett részleteit, egyfajta ízelítőt lehet megtekinteni. A színházi produkciók közt több kőszínházi előadás, így Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Zsótér Sándor és Bagossy László egy-egy rendezése, valamint több gyerekelőadás szerepel. Sőt az alternatív színház és tánc sok elismert, ígéretes, fiatal művésze is módot kap a bemutatkozásra a majd� tucatnyi helyszínen.
A rendezvény összköltségvetése negyvennyolcmillió forint. Érdekesség, hogy a találkozót vendégül látó félnek fizetnie kell: a budapesti szervezők a rendezvény megrendezésének jogáért hatmillió forintot utaltak át az IETM-nek azon felül, hogy előteremtették a vendégül látás költségeit. Hogy mindez miért éri meg? Imely szerint a közgyűlés sok száz külföldi vendége komplex képet kaphat a kortárs magyar előadó-művészetről. Az itthoni szakmának pedig a találkozó kiváló lehetőséget nyújthat új kapcsolatok kialakítására, illetve a legfrissebb hírek, információk megismerésére az európai kulturális ügyek, a nemzetközi színházi élet és az előadó-művészetek területéről. Mindazok a produkciók és társulatok, amelyeknek sikerül felkelteniük a külföldi szakma érdeklődését, számíthatnak arra, hogy bekerülnek az európai színházak és fesztiválok vérkeringésébe.

A tíz évvel ezelőtti IETM-találkozót követően számos magyar alkotó, társulat (többek közt: Bozsik Yvette, az Ando Drom, az Artus Színház) került tartósan, napjainkig a nemzetközi érdeklődés homlokterébe.2010-ben Magyarország több városa is azt tervezi: megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet. � Lehet, hogy véletlen � mondja a producer �, de tény, hogy rendszeresen olyan városok nyerik el ezt a titulust, amelyekben az IETM korábban már tartott közgyűlést.

www.ietm.org

forrás:NSZ 2004. április 7.