Picasso Rómába indulása előtt számos vázlatot készített a jelmezről és a színpadi függönyről, díszletekről. Rómában megtanulta ezek szakmai elvárásokhoz történő adaptációját és kialakításukat. Picasso egy via Marguttán lévő müteremben dolgozott. Augusztus közepén így ír Gertrude Steinnek: " Nap mint nap dolgozom a kosztümökön...voltam Nápolyban, ahonnan csodálatos képeslapokat hoztam...minden római táncot ismerek." Picasso, Sztravinszkij és Cocteau társaságában látogatja a város múzeumait és müemlékeit. A közös munka Massinnal és Satieval baráti légkörben , lelkesülten folyik. Picasso díszlete egyszerü, tágas és egyáltalán nem zavarba ejtő, jelmezei nagy mozgásszabadságot biztosítanak a táncosoknak és a kapcsolat minden elem közt, oly módon készül hogy a tánc értékét emelje.

A balett előjátéka egy nagy függöny előtt játszódik, melyre Picasso egy olyan mutatványos társulatot festett, mely életmüvének leggyengédebb, legromantikusabb és legplasztikusabb alkotásai közül valók. Két nagy bársonyfüggöny hullám által keretezve, vidékies környezetben, a háttérben romokkal , egy hat figurából állókompozíció: két eleven bohócfigura, egy szundikáló Kolombina (olasz vígjátéki alak), egy vidám nápolyi tengerész, egy gitáron játszó torréro és egy csúcsos sapkát viselő csillagszemü lány akinek egy néger szolgál fel. Asztal körül ülnek egy étkezés végeztével. Balra tekintenek, ahol egy fehér szárnyas tündér tündért látunk, aki egy csikőját szoptató kanca hátán áll. A színpadi díszlet hátuljának közepén egy mutatványos bódé látható, melynek bejáratát függöny takarja. Jobbra, balra felhőkarcolók létszanak. Ez a színpadi díszlet szintetikus kubista elemekből épül fel, keretként szolgál arra, hogy a mutatványosbódéból egymás után kilépő müvészek előadhassák a Parade-beli számaikat...

Tavaszi Fesztivál, Március 30.
Erkel Színház, 19:00


Bár a bordeaux-i társulat Picasso nevét emelte estje címébe, műsora legalább annyira felfogható a világhírű orosz balett-impresszárió, Szergej Gyagilev előtti tisztelgésként is. Ő volt az a személyiség, aki a maga létrehozta tánctársulat, az 1911-ben alakult Ballet Russes koreográfusául hívta Massine-t, Lifart, és Balanchine-t, kiknek munkája most az Erkel Színházi esten is látható. A táncalkotók Gyagilev elszánt támogatása nyomán léphettek együttműködésre koruk kiemelkedő képzőművészeivel és komponistáival, az Orosz Balett égisze alatt. Az orosz táncművészek legjobbjait Párizs, majd egész Európa közönségével megismertető impresszárió vállalkozó szellemének köszönhető, hogy a balettművészet a XX. század kezdetén találkozhatott a kortárs avantgarde leghaladóbb törekvéseivel. Az ekkor készült alkotások egyszerre kísérletező szelleműek, merészek, szórakoztatók és elmélyültek. E munkákban a táncosok a művészek eszközeivé váltak � az előadások, melyekben színre léptek, meghökkentették, rabul ejtették nézőiket, és nem egyszer heves indulatokat is kiváltva belőlük.

Az 1917-ben keletkezett Parádé (Parade) Picasso első színházi munkája volt: látványtervét kedves modelljei, a cirkuszi akrobaták világa ihlette. Az előadás ötletét Jean Cocteau adta, aki később szövegkönyvét is elkészítette. A koreográfiát a táncos Léonide Massine készítette, aki fiatal kora ellenére már harmadik táncművét állította színre. A két alkotó munkája zenei anyagának elkészítésére Gyagilev Eric Satie-t kérte fel. Az előadás egy turnézó varieté-társulat életét mutatja be, egymáshoz lazán kapcsolódó képek füzérében. A színen akrobaták, zsonglőrök, bűvészek és impresszáriók. Az eredeti előadást Picasso díszlet- és jelmeztervei nyomán a kubizmus színházi manifesztációjaként tartják számon.

A Háromszögletű kalap (Le Tricorne) Léonide Massine 1919-ben keletkezett koreográfiája, melynek tárgya Alarcón azonos című elbeszélése. Massine, beleszeretve a spanyol népzenébe és néptáncba, Manuel de Falla zeneművére készítette el munkáját. Az előadás színpadképét ezúttal is Pablo Picasso tervezte. Az előadás története egyszerű: a szép molnárnét féltékenyen őrzi a férje: az asszonynak az öreg Corregidor teszi a szépet � mígnem a házaspár ezt megelégeli és kemény leckét ad az öreg gavallérnak. Érdekesség, hogy a táncjátékot � keletkezése után nyolc évvel � Budapestre, az Operaházba is elhozta a Gyagilev-együttes. Az előadást 1928-ban Massine munkatársa, Albert Gaubier tanította be az Operaház balett-társulatának, és maga táncolta az egyik főszerepet.

Picasso utolsó színpadi munkája Serge Lifar Ikarosz (Icare) című koreográfiája színpadtervének elkészítése volt. Lifar, Gyagilev utolsó favoritja nem csupán koreográfusa volt az egyfelvonásos balettnek, de ő írta annak szövegkönyvét, illetve ő hangszerelte az előadás ritmus-kíséretét is. Az Ikaroszt 1935-ben, a szerző főszereplésével mutatták be � Picasso az 1962-es felújítás alkalmával kapcsolódott be színpadra állítása munkálataiba. Az előadás voltaképpen egy tánckórussal kísért szóló, és Daidalosz fiának, a maga készítette szárnyakon az égbe kívánkozó Ikarosznak tragikus történetét dolgozza fel.
1929-ben készítette el, Prokofjev zeneművére A tékozló fiú című alkotását George Balanchine. A koreográfus e művével vett búcsút a Gyagilev halálával még ugyanebben az évben feloszló Ballet Russestől: a játék díszletét nem Picasso, hanem egy másik festőóriás, Georges Rouault készítette. A tékozló fiú bemutatóját a párizsi Sarah Bernhardt Színházban tartották, a főszerepeket Lifar és Dubrovska táncolták. Az előadás � melynek koreográfiai anyaga izgalmasan reflektál a rouault-i díszlet festői erejére � a klasszikus, bibliai történetet dolgozza fel.

Parádé
Koreográfia: Léonide Massine
Zene: Erik Satie

A háromszögletű kalap
Koreográfia: Léonide Massine
Zene: Manuel de Falla

Ikarusz
Koreográfia: Serge Lifar
Serge Lifar ritmusai Arthur Honegger és George Szyfer hangszerelésében

A tékozló fiú
Koreográfia: Georges Balanchine
Zene: Szergej Prokofjev
Jelmez és díszlet: Pablo Picasso
Művészeti vezető: Charles Jude