Kétezernégy - meglehetősen hideg - február 12.-e este
Az ember lehellete szinte koppan a csikorgó kavicsokon, amint a sötétben, a Millenáris Park ösvényén botorkál a célépület felé.
Az ajtóban jókora tömeg, a kinn és bent csoportosuló érdeklődők, nagy kaotikus egyvelegben kavarognak fel és alá. Mivel semmiféle korlát nincs, így a sor, mint olyan nem létezik... Elvben van persze, de csak a naiv idealisták foglalkoznak vele - igy csak jóval később jutok be. Odabenn is sok ember, néhányan morognak, és persze várunk. Aztán kinyitják az ajtókat és tódul a színtérre a nép. A "helyszín" téglatest alakú, két végében nézőtérrel.

A belépőkben lassan tudatosul, hogy az egyre erősödő vibrálás, az tulajdonképpen zene.
Később kiderül így is van - az. Furcsa suttogást vélek hallani, olyan éteri motyogást.
Izgalmas kép tárul a nézők szeme elé... a mennyezetről 5 hófehérre festett és öltöztetett alak lóg, olyan mintha lárvák motoznának a gubójukban. Alattuk "civilbe" öltözött "szereplők" tevékenykednek, de van közöttük egy elegáns, erős vörösbe öltözött nő, amolyan piroska, a farkasok között, aki felfelé bámul, fel az égbe. Az égből, mintha valami isteni fény vetülne alá. Lassan kezd sötétedni, majd hirtelen felsikolt a "zene" (az előttem ülő néző jól láthatóan összerezzen) A "zenét" írtam, pedig inkább monoton lüktetés, és fül-fej fájdítóan hangos. Az alakok a köteleken magukhoz térnek, és testrészeiket széttárva vonaglani kezdenek. Oldalt, jól láthatóan, két biztosító ember ráncigálja és ereszti le a köteleket, melyek végén nagy fehér pókokként függenek, ezek a furcsa alakok.

A "zene" is olyan, mintha valami tébolyult pókkórus cincogna...
A figurák lassan leereszkednek a földre, és ott tovább vergődnek.
A zene ütemesen lüktet.
Arra gondolok, olyan, mintha születés zajlana, újszülöttek mozognak.

Később azonban olyan "zombiszerűvé válik a mozgásuk. Szabálytalan mozdulatok és vonaglás. Aztán bekattan a gondolat, mi van, ha ez egy őrültekházában élő ember álma?
Közben a vörösruhás nő félmeztelenre vetkőzik, majd lassan elhagyja a színt, később visszatér, egyre változó szinű ruhákban, fehérben, majd feketében.
A nő egyszercsak egy szál fehérneműbe vetkőzve jön vissza és beáll az "ápoltak" közé.
Hirtelen egy autó hajt be a játéktérbe, abból kiszáll egy férfi és elviszi a nőt, ez olyan isteni közbeavatkozásként hat, ahogy kiragadja ezt az alakot a cselekményből.

Feltűnik, hogy a nézőtér tőlem távolabbi zugában van egy színpad, rajta zenészekkel. Egy férfi gordonkát próbál elpusztítani vonójával, rémes hangok törnek elő a szerencsétlen zeneszerszámból. Amit aztán, kierősítve hall vissza az igen tisztelt néző. Végül a vonagló főfigurák, akik, hol elvegyültek az "egyéb" szereplők között, hol szólóban haladtak, valami belső indíttatásnak megfelelően, a nézők számára teljesen irracionálisan, valami kultikus happening szerű élményt nyújtanak. Félmeztelenre vetkőznek, felcsatolják magukat a hevederekre, és ujra pókká változnak. Úgy lógnak a kötélen kicsavarodott pózokban, mint a középkorban kivégzett emberek holtestei a vesztőhelyeken...

A háttérben a "zene" egy ideje fehérzaj formájában jelentkezik. Amikor végre felgyulladnak a fények, vagy 1 percig csend uralkodik - még a fehérzaj is elhalkul. aztán elkezdenek tapsolni az emberek - nem visszhangzó örjöngő taps. Inkább meghökkent, csendes rikkantgatásoktól mentes tetszésnyilvánítás.

Úgy néz ki vége van. Kezdek morfondírozni, mi a fene volt ez tulajdonképpen?
Hirtelen ötlettel odafordulok a mellettem szedelődzködő fiatal párhoz:
"Nos hogy tetszett nektek az előadás?
Válasz..." Majd egy hét mulva eldöntjük, mennyire tetszett."
Szerintem eléggé alternatív műfajt próbál megvalósítani, az előadás.
Sajnos nem lehet senkivel sem azonosulni. Ha egyáltalán van történet, számomra nem volt megfejthető.
Meghökkentésre viszont kíválóan alkalmas volt a darab.

GBA

rendezés, koreográfia, zene, fény: Juhász Kata, Müller Péter Sziámi

szereplők: Juhász Kata, Kolozsi Viktória, Nemes Zsófia, Szász Dániel, Dávid Merlini , Zambrzycki Ádám, Varga Klári

Juhász Kata
Egy évtizeden keresztül műkorcsolyázott és jégtáncolt. Tánctanulmányait 1988- ban kezdte Jeszenszky Endre, Földi Béla, Lőrinc Katalin, Goda Gábor és mások tanítványként.
Külföldi ösztöndíjasként tanult Angersben(cndc) Bécsben (danceweb, tanzwochen) és Párizsban. 1993- tól több musicalben is táncolt. 1995- ben tanított táncot és tánc-anatómiát. Önnálló koreográfiákat 1996 óta készít. A Frenák Pál Társulatnak 1999 óta tagja, fellépett a Vadócok, az Out of the cage, a Gördeszkák, a tricks and tracks, a festen és a Káosz című előadásokban. 2000-ben több workshopot tartott Japánban. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán 1998-ban szerzett doktori fokozatot.