[2004-03-08]
Kovács Gerzson Péter a MU Színház felkérésére felújította CODA című alkotását. Az új formájában szólóban előadott koreográfia előtt, de a produkció szerves részeként
Dresch Dudás Mihály, a darab zeneszerzője játszik.
�A CODA olyasmiről hoz hírt, ami a földön valójában nem is lehetséges. Ritka tüneményként legfeljebb érinteni lehet. És hinni benne.�
Péter Márta: A szent és a profán mögött (Ellenfény 2001/2)
A CODA a TranzDanz Trilógia harmadik tétele.
A coda zenei kifejezés, jelentése: befejező rész, amelynek szerepe a mű fontos motívumainak felidézése, emlékeztetés, megerősítés.
Ennek jegyében, önálló produkcióként, a CODA összefoglalja a TranzDanz korábbi előadásainak üzeneteit: a lokális kötődés fontosságát, az univerzalitás igényét, az önálló gondolat elsődlegességét, a saját arc megőrzésének igényét és mindezek felmutatásának sziszifuszi harcát.
Kovács Gerzson Péter
Koreográfus, látványtervező, táncos: Kovács Gerzson Péter
Zeneszerző: Dresch Dudás Mihály
a hangfelvételen játszó zenészek:
Dresch Dudás Mihály
Baló István
Kovács Ferenc
Szandai Mátyás
Operatőr: Árva László
Technikai munkatárs: Payer Ferenc
A CODA a IV. Országos Kortárs Összművészeti Találkozón (2001. Veszprém) a fesztivál produkciós díját, a XIII. Stúdiószínházi Fesztiválon (2001. Budapest) a megosztott fődíjat nyerte el.
A produkció támogatói:
Nemzeti Kulturális Alapprogram Táncművészeti Kollégiuma, Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Soros Alapítvány , MU Színház