RÉTI ANNA: FREGOLI SZINDRÓMA,
avagy nem a ruha teszi az embert
méretarányos érzelem-show
A Leopoldo Fregoli (1867-1936) olasz átváltozóművészről elnevezett fregoli szindrómában szenvedő beteg azt hiszi, hogy rokonait, ismerőseit egyetlen, folyamatosan átváltozó személy helyettesíti.
Fotó: Bozsits József
"Felöltözünk. Magunkra húzunk minden elképzelhető réteget, egyiket a másik után, míg már ki sem látunk belőle. Felöltözünk. Mindannyian átváltozóművészek vagyunk. Blöffölünk - vagy már azt sem tudjuk, blöffölünk-e. Vetkőzzük le? Válasszunk réteget? Levetkőzzünk?"
Réti Anna a Pécsi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után a Rotterdami Táncakadémián folytatta tanulmányait. Magyarországra visszatérve szabadúszóként számos kiemelkedő produkcióban vett részt, Lélek pulóver nélkül című darabja, több nemzetközi versenyen is díjat nyert, 2007-ben pedig Lábán Rudolf Díjat kapott. A fiatal koreográfus ez alkalommal három kiváló és sokoldalú alkotóval dolgozott együtt. A Belgiumban élő olasz előadóművész-koreográfus Claudio Stellato cirkuszművésznek, illetve jazz-zenésznek tanult. Amos Ben Tal Hollandiában élő izraeli koreográfus-zeneszerző kilenc évet táncolt a világhírű Nederlands Dans Theaterben. Újvári Milán Frenák Pál Társulatával dolgozott és a lélegzetelállító produkciókat létrehozó, kanadai Cirque du Soleil előadásában is láthattuk.
Alkotók:
RÉTI Anna, Claudio STELLATO, Amos Ben TAL, ÚJVÁRI Milán
Előadók: ÚJVÁRI Milán, RÉTI Anna
Zeneszerző: Amos Ben TAL
(Ferencz Győző Fraktál-tudat című versének angol fordítását felhasználva)
Dramaturgiai munkatárs: HUDI László, SZŐKE Sándor
Jelmez: SZŰCS Edit
Tér: RÁCZ Dóra
Grafika: RÁCZ Nóra
Fény: PETE Orsi
Technikus: PELLE Zoltán
Külön köszönet:
FERENCZ Győző, LÁSZLÓ Bence, HUDI László, SZŐKE Sándor, RÉTI Péter, TALLÓ Gergő, JUHÁSZ Kristóf, Thomas COOPER
A projekt Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával valósult meg.
Támogatók:
Flórián Műhely, Új Előadóművészeti Alapítvány.