(kortárs tánc – kortárs zene három tételben)

2009. október 7 -8. 20.00 óra MU Színház

A Triptichon előzményei a 2006-ban bemutatott Magenta I. Időben, a 2008-as Magenta II. Hic et nunc tétele és az utóbbi 2009-es variációja.
Az Időben Alexander Balanescu és Sipos Mihály, a Hic et nunc Szelevényi Ákos, variációja Dresch Mihály zenéjére készült. Mindhárom esetben azonos esztétikai és koncepcionális bázison jöttek létre a produkciók, amely során a megtervezett (rendezett) színpadi struktúrák és az improvizáció azonos hangsúllyal voltak jelen. A magenta keverék szín, a színskála két végén elhelyezkedő vörös és kék egyesülése által jön létre, hordozza mindkettőt és új minőséget alkot.
A néptánc és a kortárs tánc a tánctörténeti, a népzene és a kortárs zene a zenetörténeti, még és már megismerhető skálák végpontjai. Az est táncosa és zenészei ezen - csupán a kulturális kánonok által szembeállított -  pólusok egyesítése által hoznak létre új, aktuális minőséget, magyar kortárs táncot és zenét. A Triptichon egy produkcióban egyesíti az eddigi tapasztalatokat és lép tovább megújulva:

Időben
Az első tétel térszervező formája a kör, amely részben a befejezettség, a lezártság, részben a teljesség, a tökéletesség szimbóluma. Az új zenésztárs, Szandai Mátyás és a táncos e körön belül, összezárva, egymásra utalva, egymást állandóan űzve, inspirálva haladnak egy spirális (valós és szellemi) úton a kör középpontjától távolodva, majd oda visszatérve. Játékuk a harmónia és a disszonancia egymástól elválaszthatatlan egysége, egy lezártnak és befejezettnek hitt (tanított) kultúra - akár konfliktusos - továbbélésének bizonyítéka.
Hic et nunc
A második tétel szimbóluma az egyenes: a színpad középső tengelyében, a cyclorámától a közönségig vezető fénysáv, végén egy vízzel teli tál. A zenész, Dresch Mihály (furulya, szoprán szaxofon) és KGP együtt haladnak az úton, már a tétel elején tudhatóan a végpontig. Viszonyuk támogató, segítő, egymást lendítik tovább és tovább az egyes holtpontokon, míg megérkeznek a kúthoz, a forráshoz, tóhoz, a megtisztító vagy beavató vízhez. Bár az egyenes mentén haladnak, utazásuk mégsem egyenes vonalú. Bár a színpad mélyéből előre visz az út, lehet, hogy az időben hátrafelé lépnek. A forrás az út vége vagy a kezdet?
Ratio
A harmadik tétel a tér – a körül nem határolt, strukturálatlan, homogén, profán tér. Ebbe, a deszakralizált világba helyezi el magát a mai ember, aki – bár általában nem tudja – nem képes végérvényesen szakítani múltjával, hiszen ő maga is e múlt terméke. A világot ő maga teremti, szerkeszti, ő áll a középpontjában, ő szabja meg létezése határait – gondolja, racionálisan. „Egy sor megtagadásból és lemondásból tevődik össze, de még mindig kísértik azok a valóságok, amelyeket elutasított és megtagadott.” (M. Eliade ). A tételben a táncos társa Lukács Miklós (cimbalom).

Koreográfus, táncos: Kovács Gerzson Péter
Zenészek:                  Szandai Mátyás - nagybőgő
Dresch Mihály - furulya, szoprán szaxofon
Lukács Miklós - cimbalom
Látványtervező:  KGP

A produkció megvalósítását támogatta: NKA, OKM, MU Színház, Kultúrmata