A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Bemutató: 2009. november 13-14. 20.00 óra MU Színház

Duda Éva új táncelőadással jelentkezik: a koreográfus önnálló produkciójaként készülő Lunatika című darabban kíváló előadók csapata működik közre. Az álom és éberség, az életben megélt tudatosság, és öntudatlanság kérdéseival foglalkozó előadás a MU Színházban kerül bemutatásra.

lunatika
Fotó: Lékó Tamás

A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között. Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész.
Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás. Azonosítás.
   

A napnál világosabb, hogy az ember biológiai érdeke (hulljon a férgese) és morális igénye (mindenkinek joga van az élethez) mára kibékíthetetlen ellentmondásba került egymással, amely csak az egyik vesztével végződhet. Viszont a biológiai lény halála az erkölcsös (emberi) személyiség kipusztulását is implikálja, míg a mostani fogalmaink szerint értelmezett emberi erkölcsnek a halála nem ölné meg a biológiai lényt. Persze az is igaz, hogy ki akar ott ministrálni, ahol egyszer már misézett.” Boskovitz Péter

 

Előadók, alkotók: Bora Gábor, Hámor József, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Mikó Dávid, Simkó Beatrix, Tuza Tamás
Koreográfus asszisztens: Grecsó Zoltán
Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Jelmez, díszlet: Duda Éva
Produkciós munkatárs: Máriás Petra
Zeneszerző: Kunert Péter
Koreográfia: Duda Éva