2009. november 28. szombat, 19.00 óra Művészetek Palotája – Fesztivál Színház
Az új koreográfiát Frenák Pál ugyanazon emlékképei inspirálták, amelyek annak idején a Gördeszkák című korai munkáját is. Mintha az elmúlt évek témái – párkapcsolatok, szexualitás, nemi identitás - háttérbe húzódnának és inkább a magányos egyén és a csoport belső, pulzáló állapotai, a társas lét felbomlásának és újjáépülésének dinamikája foglalkoztatná.

Az átalakulás, az átmenet érdekli, az a határvonal, amely a letisztult formák és kész identitások között húzódik. A kételyekkel terhes, köztes állapot, amelyben csak pillanatokra mutatkozhat meg bármi is egyértelműen és vitathatatlanul. A színpadi tér és az elasztikus térformák – mint azt Frenáknál már megszokhattuk - ennek az állandó mozgásnak, a táncosok robbanékony jelenlétének adnak markáns, értelmezhető kontúrokat.

Fotó: Glázer Attila
Táncosok: Fekete Zoltán, Holoda Péter, Jantner Emese, Kolozsi Viktória, Frenák Pál, Major László, Nelson Reguera, Frenák Pál
Zene: Gilles Gauvin
Alpin technika: Ferenci Miklós
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila
Jelmez: Szabó Gergő
Technikai vezető: Molnár Péter
Koreográfia és szcenográfia: Frenák Pál
Támogatók: Nemzeti Táncszínház, NKA, Flórián Műhely – Mozgó Ház Alapítvány, Alternatív és Független Színházak Szövetsége