A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Keveházi Gábor 1988 és 1992 között, majd 2005 augusztusa óta áll a Magyar Állami Operaház Balettegyüttesének élén. Az együttes honlapja szerint társulatvezetői koncepcióját a fiatalítás, a klasszikus repertoár megőrzése, a nemzeti balettrepertoár ápolása és a kortárs tendenciák iránti nyitottság jellemzi. 2009. december 4-én az Operaház vezetője és egy pályázati bíráló bizottság döntése alapján Keveházi Gábornak újabb 5 évre bizalmat szavaztak. A pályázókról és a döntés körülményeiről a közpénzből működő intézmény szinte semmit nem árult el. Továbbra is rejtve marad a nyilvánosság elől, hogy kik és milyen elvek alapján döntöttek Magyarország elsőszámú klasszikus táncegyüttesének jövőjéről.

Hivatalosan meg nem erősített információink szerint a pályázatokat elbíráló bizottság tagjai a következők voltak: Dózsa Imre, Sebestyén Katalin, Végh Krisztina, Seregi László, Rotter Oszkár a szakszervezeti bizottság elnöke, Szabó Attila, az Operaház gazdasági igazgatója,  Kalmár Magda operaénekes,  Rácz István operaénekes, az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnöke, és a fenntartó minisztérium képviseletében Nagyné Varga Melinda művészeti osztályvezető.

Mint arról korábban beszámoltunk,  ketten adtak be pályázatot és egy személy pedig hosszas megfontolás után döntött úgy , hogy mégsem adja be pályázatát. A két pályázó Harangozó Gyula és Keveházi Gábor voltak.


A pályázati felhívás itt olvasható:
http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1834&ctag=articlelist&iid=1&articleID=233371