A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

BUTOH TÁNC FESZTIVÁL
- Az életkor ereje -
2009. december 17-20. Budapest

Nemzeti Táncszínház, Fészek Klub, Rudas Fürdő

Előadások, filmvetítés, kiállítás, kerekasztal


A 2009-es Butoh Tánc Fesztivál ötlete 2008. őszén született meg, amikor Bata Rita a Japán Alapítvány Uchida ösztöndijával a Kazuo Ohno Dance Stúdióban tanult és dolgozott.

batarita
Bata Rita

A koreográfus itt találkozott Yoshito Ohno mesterrel, majd a stúdióban végzett közös munka során született meg a gondolat, hogy létrehoznak egy duó előadást.
A 72 éves mester és édesapja, a 103 éves Kazuo Ohno menedzsere Mizohata Toshio rögtön továbbgondolta, hogyan is lehetne kibővíteni egyetlen butoh előadást egy fesztivállá, ahol a japán kultúra több szegmense is bemutatkozhatna, különös tekintettel arra, hogy 2009-ben kettős jubileumot ünnepelhetünk: a két ország 140 éve vette fel egymással először a diplomáciai kapcsolatot, majd újra 50 évvel a második világháború után. E kettős diplomáciai jubileum mellett a butoh tánc születésének 50. évfordulója is idén van.

Mizohata Toshio gyakorlott fesztiválszervező, hiszen évek óta ő a felelős a Kazuo Ohno Fesztivál megrendezéséért Yokohamában, amely minden évben jelentős eseménynek számít a japán kulturális életben. Bata Rita újabb ötletei és a már egy éve elindult megbeszélések egy programsorozat kialakításához vezettek, melyekből igazi kuriózumokat szemezgethet majd decemberben a magyar közönség.

A fesztivál témájának alapjául a „Kor”-hoz, az életkorhoz való viszonyulás szolgál. Hogyan közelít egy előadó a kor kérdéséhez Japánban és Magyarországon? Milyen a mindennapi élet viszonyulása a korhoz a két kultúrában? Ezért a fesztivál alcíme: „Az életkor ereje”.

kazuoohno
Kazuo Ohno

Az előadások köré kerekasztal és filmvetítés is kapcsolódik. A fesztivál harmadik napján megrendezésre kerülő kerekasztal vendégei Michael Heardter (Kuenstler House Bethanien), Hiroko Yamamoto (Wako University), Takashi Morishita (Keio Universiity Art Center) és Hegedűs Sándor (Magyar Táncművészeti Főiskola) lesznek. A fesztivál filmjei mind magyarországi premiervetítések, melyek Kazuo Ohno és Tatsumi Hijikata butoh mesterekről szólnak. A Kazuo Ohnoról készült vetítészáró filmnek európai premierje fesztiválunkon lesz.

A fesztivál programjának kialakításakor fontos szempont volt, hogy a kortárs és a tradicionális tánckultúra egyaránt megjelenjen, ezért a fesztivál fő programjainak, a táncelőadásoknak és előadóiknak a kiválasztásakor ez játszotta a legfontosabb szerepet.

A II. Világháború után Japánban megszületett a butoh tánc, egy teljesen új, eredeti, addig semmihez sem hasonlítható irányzat. 1959-ben volt az első előadás, Hijikata Tatsumi koreográfiája, melyben Yoshito Ohno már táncosként jelen volt, akit a Nemzeti Táncszínházban, 20 évvel ezelőtti budapesti fellépése után, most újra láthatunk. Hijikata mellett Kazuo Ohno volt az irányzat meghatározó személyisége. Teljesen más úton indultak, de mély tiszteletük egymás gondolkodása és munkái iránt, közös darabok megszületését is eredményezték.

A fesztivál kísérőprogramja a butoh két alapítójának munkásságát bemutató kiállítás, ahol a képek és videók mellett számos eredeti jelmez és személyes tárgy is megtekinthető.

murobushi
Ko Murobushi

A két alapító kezei alól aztán számos butoh együttes és szólista indult útjára, akik közül az idei fesztiválon Japánból Yoshito Ohno, a világhirű Ko Murobushi, Tomiko Takai és Mitsuyo Uesugi, Franciaországból Bernardo Monté, Kanadából Paul Ibey, Thaiföldről Sonoko Prow és Magyarországról Batarita és társulata lesz látható.

A 19. században létrejött még egy új táncstilus Japánban, amiről azonban kevesen tudnak, sokkal kevésbé ismert a világon. Ez a könnyed, felszabadult tánc a parapara, melyet diszkókban, klubbokban táncoltak. Ebből a frontálisra komponált szimmetriát alkalmazó táncból is láthat egy kis ízelítőt a hazai közönség.

A két táncstílus összehasonlíthatatlan és egy közegben, egymás mellett is nehezen elképzelhető, de mindkettő magán hordozza a japán hagyományok és a tradicionális tánc jegyeit, természetesen teljesen más aspektusból megközelítve azokat.

A kortárs mellett a hagyományok is megjelennek a fesztiválon, méghozzá kagura formájában maszkokkal és díszes jelmezekkel. A kagura a sinto vallás legősibb spirituális tánca és zenéje, melynek legkülönfélébb változatait jellemző módon minden tartományban megtalálhatjuk ma is. Az Iwami kagurát bemutató csoport Masudából érkezik hozzánk és két japán legendát kelt életre.

Természetesen mindhárom helyszínen a japán gasztronómiába is belekóstolhatunk.

Szervezés: Liaison of International Butoh, Canta Co. Ltd, Kazuo Ohno Dance Studio, Érintéspont Művészeti Alapítvány / Touchpoint Art Foundation




PROGRAM:

Dec. 17. Fészek Klub
“A butoh” – filmvetítés
16.00 | I. Rész | 79’
1. Kazuo Ohno
2. Mr. O arcképe
17.30 | II. Rész | 58’
1. Szívhang
2. A himlő története
3. Köldök és atombomba

19.00 Fesztivál Megnyitó

19.20 Batarita Társulat – Holdtölte (H)
20.20 Sonoko Prow (J-TH): A hegy lehelete
21.20 Paul Ibey (CAN): La Volupte d’Etre

Para Para | Fake Starz

Dec. 18. Nemzeti Táncszínház
17.00  Nyolc kígyó | Yamata no Orochi | Eight Serpent | Iwami kagura | sintó spirituális tánc
18.00 Kiállítás megnyitó | Exhibition opening
A butoh alapítói (Kazuo Ohno és Tatsumi Hijikata) és a butoh 50 éve
Filmvetítés | Exhibition opening film | európai premier! | European premier!
19.00 Tomiko Takai (J): Metafizikai érzelem | Metaphysical Emotion | butoh tánc
Yoshito Ohno (J) - Batarita (H): Áttetsző | Translucent | butoh tánc
21.00 Ebisu | Iwami kagura | sintó spirituális tánc

dec. 19. Nemzeti Táncszínház
16.00 Nyolc kígyó | Yamata no Orochi | Eight Serpent | Iwami kagura | sintó spirituális tánc
16.30 Kerekasztal: “A Kor és Művészetek”
- beszélgetés a művészekkel és a téma neves szakembereivel
19.00 Tomiko Takai (J): Metafizikai érzelem | Metaphysical Emotion | butoh tánc
Yoshito Ohno (J) - Batarita (H): Áttetsző | Translucent | butoh tánc
21.00 Ebisu | Iwami kagura | sintó spirituális tánc

Dec. 20. Rudas Fürdő
Telihold a Rudasban - tér-specifikus eladások
Full Moon in Rudas – site-specific performances

Ko Murobushi (J)
Mitsuyo Uesugi (J)
Bernardo Monte (F)
Batarita Társulat (H)

Az előadások után a zenét DJ Noriaki Koda (J) szolgáltatja.


Bővebb információ: www.butoh.hu