
hírek
| IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó |
|
2010. szeptember 20-27. Pécsi Nemzeti Színház Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót 2010. szeptember 20–27. között. A rangos programsorozat neves külföldi társulatok mellett a hazai táncélet meghatározó szereplőit is felvonultatja. Különleges programnak ígérkezik - többek között - a szlovéniai Ballet Maribor, a francia Ballet Preljocaj, a kanadai Compagnie Marie Chouinard, az angol Motionhouse, az izraeli Vertigo, a japán Hiroaki Umeda, a kubai DanzAbierta, a TranzDanz vagy az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház balettegyüttesének előadása. A gyerekeket ebben az évben a Madách Musical Táncművészeti Iskola előadására, a Gulliverre várják a szervezők. Természetesen nem maradhat el a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett közös estje sem! ![]() Fotó: Radványi Gábor További fellépők: Mecsek Táncegyüttes, Misina Néptáncegyüttes, Tanac Táncegyüttes, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a tavaly indított nagy sikerű Tánc-Szín-Tér program keretében a helyi amatőr együttesek és iskolák képviselői. Szeptember 27-én a Széchenyi téren a PTE Táncoló Egyetem program 10 éves jubileumi ünnepségével zárul a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó További információ: www.tanctalalkozo.hu
|






