A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2011. március 6-7. 20.00 óra MU Színház

A 2011-es nyíregyházi Táncfarsang nyitóelőadása ismét Budapesten látható. Az élet értelme című „60 perces időmúlatásban” a Tünet Együttes munkáira jellemző kísérletező kedv játssza a főszerepet. A színészek, táncosok és zenészek közreműködésével készült „performansz-verkliben” a néző egy speciális technikai megoldás segítségével döntheti el, kinek az életébe, melyik szereplő sorsába hallgat bele. Mint egy rádiós valóságshow-ban, váltogathat a folyamatosan élő műsort közvetítő csatornák között: az elkapott sorsmorzsákból így mindenki saját történetet állíthat össze, amely senki számára és egyetlen másik estén sem lesz ugyanaz. A színházban, ahogy a hétköznapi életben is: ha mindent meg akarsz kapni, mindenről lemaradsz.

eletertelme_koncz
Fotó: Koncz Zsuzsa

Az élet értelme a 2010-es veszprémi A Tánc Fesztiválján elnyerte a legmerészebb koncepció díját. Az előadáshoz egy képzőművészeti alkotás, Bill Viola Nantes Triptych című videó installációja szolgált inspirációul. Az előadás 2011. március 6-7-én 20 órakor látható a MU Színházban.


Rendező: Szabó Réka
Író, dramaturg: Peer Krisztián
Szereplők és alkotótársak: Bánki Gergely, Huzella Júlia, Góbi Rita, Gőz István, G. Szabó Hunor, Márkos Albert, Szabó Márta, Szabó Réka, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara
Zene: Márkos Albert, G. Szabó Hunor
Fény és tér: Szirtes Attila
Hang: Korai Zsolt
Külön köszönet: Furulyás Dóra, Oláh Tímea