A klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapja, április 29-e 1982 óta a tánc világnapja. A színházi világnaphoz hasonlóan a tánc világnapján is felkérnek egy elismert nemzetközi táncművészt, koreográfust, hogy fogalmazzon meg egy üzenetet. 2012-ben Sidi Larbi Cherkaoui írta a Tánc Világnapi üzenetet. A hazai üzenetet a friss Kossuth-díjas Harangozó Gyula fogalmazta meg.
„Ünnepeljük az élet végtelen koreográfiáját.
Legfőképpen a művészet az, ami ellenáll az idő viszontagságainak. Úgy tűnik, a művészet minden, amit az ember örökül hagy – legyen szó épületekről, könyvekről, festményekről vagy zenéről. Mozgásról vagy táncról. Ebben az értelemben úgy gondolok a táncra, mint a legaktuálisabb, legidőszerűbb történelem leckére, mivel folyamatos kapcsolatban áll saját közelmúltjával és csak a jelenben realizálódhat.
A tánc valahogy a határokra is másképp tekint, mint sok más művészeti ág. Még akkor is, ha bizonyos stílusok korlátokat is szabnak és bizonyos keretek között mozognak; az élet mozgása, koreográfiája és szükséges áramlása hamar felülkerekedik, hozzájárulva ezzel bizonyos stílusok keveredéséhez. Természeténél fogva minden mindennel összekapcsolódik, és a tánc csak abban az időben jelenik meg, ahova tartozik: az örökké változó jelenben.
Úgy gondolom, talán a tánc az egyik legőszintébb kifejezésmód, és ezt becsülnünk kell, hiszen amikor az ember táncol, ritkán jelenik meg a hazugság. Legyen szó balett előadásról, hip-hop párbajról, underground kortárs műsorról vagy csak egy egyszerű laza táncról a diszkóban. Ilyenkor nem viselünk maszkot. Az emberek folyamatosan reflektálnak egymásra, azonban amikor táncolnak, valószínűleg annak a pillanatnak az őszinteségére reflektálnak. Úgy érzékelhetjük legjobban mások érzéseit, gondolhatunk gondolataikra és kapcsolódhatunk energiáikra, ha úgy mozgunk, mint ők, ha velük együtt mozgunk és nézzük, ahogy mozognak. Talán ilyenkor ismerhetjük és érthetjük meg őket teljesen.
Szeretek úgy tekinteni egy táncelőadásra, mint az együtt létezés ünneplésére, amikor helyet és időt biztosítunk egymás számára. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, holott egy előadás mögöttes szépsége főleg az emberek összetalálkozásában rejlik. Abban, hogy ott ülnek egymás mellett a sorban és megosztják azt a pillanatot. Nincs ebben semmi bizalmas; egy előadás rendkívüli társasági élmény. Mindnyájan összegyűltünk erre a rituáléra, ami összeköt minket az előadással és ugyanazzal a jelennel.
Ezért tehát mindenkinek sok táncot kívánok a 2012-es esztendőre. Nem azért, hogy megfeledkezzenek 2011 problémáiról, ellenkezőleg: hogy kreatívan megküzdjenek velük és körbetáncolják azokat, hogy képesek legyenek összekapcsolódni egymással és a világgal, és hogy az élet véget nem érő koreográfiájának részesei legyenek. Táncoljanak, hogy őszinteséget találjanak, tovább adják, kifejezzék és ünnepeljék azt.”
Sidi Larbi Cherkaoui
(fordítás: Nemzeti Táncszínház)
Sidi Larbi Cherkaoui
Rendező, koreográfus és táncos
Sidi Larbi Cherkaoui 1999-ben debütált koreográfusként Andrew Wale Anonymous Society című kortárs musical-jében. Azóta több mint tizenöt teljesen kidolgozott koreográfiai darabot alkotott, és rengeteg díjat nyert el. Ezek közé tartoznak például a következők: a Fringe Első díj, a Total Theatre Award Színházi Díj Edinburgban és a Barclays Színházi Díj Londonban, a BITEF Fesztivál különdíja Belgrádban, a Legígéretesebb koreográfusnak járó Nijinsky-díj, a Movimentos-díj Németországban és a Helpmann-díj Ausztráliában. 2008-ban a Ballet Tanz az Év koreográfusa címet ítélte oda neki a 2007-2008-as évadban végzett munkájáért: Myth (Mítosz), Apocrifu, Origine és Sutra.
2009-ben az Alfred Toëpfer Stiftung a Kairos-díjjal tüntette ki művészeti filozófiája elismeréseként, és amiért folytonosan keresi a kulturális párbeszédet.
Miközben Cherkaoui első alkotásait a belga Les Ballets C. de la B. tagjaként készítette – Rien de rien (2000), Foi (2003), Tempus Fugit (2004) –, ezzel párhuzamosan más munkákat is végzett, melyek kiterjesztették, és ugyanakkor megszilárdították művészi személetét. Az Ook (2000) a turnhouti Theater Stap társulatánál tartott, és a Nienke Reehorst koreográfus vezetésével szellemi fogyatékos színészek számára kidolgozott foglalkozásból született; a D’avant (2002) a régi művészpartner Damien Jalet-vel, valamint a Sasha Waltz & Guest társulat táncosaival és énekeseivel való találkozás eredményeként jött létre, a Zero Degrees (2005) megszületése pedig a kiváló baráttal és társkoreográfussal, Akram Khannal való találkozás eredménye.
Számos színháznál, operaháznál és balett-társulatnál dolgozott, melyek a következők: a londoni Sadler’s Wells (Sutra, 2008), a brüsszeli Théâtre de la Monnaie (Apocrifu, 2007), a Dán Királyi Balett (L’homme du bois, 2007), a stockholmi Cullberg Balett (End 2006), a Monte-Carlói Balett (Mea culpa, 2006, és In memoriam, 2004) valamint a genfi Grand Théâtre (Loin 2005). 2006 óta azonban Cherkaoui munkájának központja Antwerpen, ahol a Het Toneelhuis társművésze – ennek a színháznak a produktuma a Myth (2007) és az Origine (2008). Új társulata, az Eastman ugyanebben a kikötővárosban vetett horgonyt 2010-ben első darabjával. Ez volt a Babel.
Tánc világnapi köszöntő
"A tánc az egyik legősibb megnyilvánulási forma, mellyel ki tudjuk fejezni érzelmeinket, legyen az akár öröm, bánat vagy kilátástalan helyzetben bensőséges könyörgés egy felsőbb megsegítő hatalomhoz.
Ősi időkben – úgy tartják – a mozdulat és a testbeszéd mint kommunikációs forma előbb jelent meg, mint az igazi beszéd. Az vitathatatlan, hogy a mozgással történő kifejezési forma az ember egyik legrégibb, legösztönösebb nyelvezete, hiszen a mai napig mindannyian használjuk, ha szóba szeretnénk elegyedni valakivel, akivel nincsen közös beszélt nyelvünk.
Sajnos, a mai modern embertől ebben a rohanó világban egyre távolabb kerül a mozgás művészete és ezért gyakran hallani olyan véleményeket, hogy, „én nem értek a tánchoz, ezért nem nézek táncelőadásokat“. Pedig nem kell érteni hozzá, hogy az embernek örömet okozzon, szeresse, esetleg üzenetet hordozzon vagy tolmácsoljon számára attól függően, hogy műveli vagy nézőként vesz részt benne.
A tánc a mai világban a nemzetek közötti kommunikáció egyik legegyszerűbb és legcélravezetőbb formája, hiszen nem kell hozzá nyelvtudás, nem ismer határokat, rajta keresztül meg lehet szólítani földünk bármelyik népét.
Napjainkban, amikor egy nemzet gazdasági térhódítása vagy esetleg egy ország pozitív nemzetközi megítéltetése a cél, a gazdasági nagyhatalmaknál már bevett szokás, hogy először a kultúrájukkal próbálják országuk imázsát a legjobb színben feltüntetni, így tárni szélesebbre azt a kaput, melyen keresztül majd iparuk, kereskedelmük és „ne adj’ Isten“ politikájuk is kényelmesebben át tud sétálni.
Életem és pályafutásom során sokat járom a világot, számtalan emberrel találkozom és beszélek, hallgatom a véleményüket hazánkról. Ez alapján meggyőződésem, hogy napjainkban Magyarországnak szüksége van a kultúrájára jobban, mint bármikor, ezen belül a táncművészetre, mely politikai és nyelvi határok nélkül pozitív üzeneteket közvetíthet országunkról a nagyvilágba.
Ebben a sajnos egyre inkább merkantilista szemléletű világban országunk politikai elitjének fel kellene ismernie, hogy a magyar kultúrába fektetett pénz, még ebben a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is az az invesztíció, mely a legjobb eredményt hozza nemzetünk imázsa számára, ha kilépünk vele a nagyvilágba.
Ezért országunk vezetőinek szívből kívánom, hogy ismerjék fel, támogassák és használják ki mindazt a potenciált, amit a magyar táncművészet hazánk nemzetközi pozitív megítélésének jelenthet."
Üdvözlettel,
Harangozó Gyula
Kossuth-díjas
Érdemes művész
Tánc Világnapi üzenetek
- Részletek