2013. április 14. 19.00 óra, április 15. 20.00 óra TRAFÓ KMH
Sodró színpadi mix találkozásokról, előítéletekről és olyan gyerekkori emlékekről, amelyből minden felnőttnek akad legalább egy. Például amikor a tornasorban kiderül, hogy mindenkinek ugyanolyan, szabályos tornadressze van, csak az enyém más. Ardai Petra (a holland Space társulat rendezője) több szálon is futtatja az előadást: nemcsak a köztereken ellesett tipikus emberi viselkedésmintákat mutatja meg, hanem a konkrét helyzetekből felsejlő gyerekkori emléktöredékeket is. A próbafolyamat nemcsak a próbateremben, hanem a Moszkva téren is folyt.
Nemcsak a tartalom és a forma különleges, hanem az együttműködés is: egy Hollandiában élő, ám helyspecifikus, különleges atmoszférájú előadásairól Magyarországon is jól ismert rendező dolgozik együtt az idén 11 éves, a tánc és színház határterületein mozgó, társulattal, a Tünet Együttessel.
Fotók: Mészáros Csaba
Az előadás öt szereplőjének személyes története úgy mixelődik össze a járókelők történeteivel, ahogy egy DJ keveri a hangsávokat. És Varga Vince DJ valóban keveri a sávokat, miközben néha ő is belebújik egy-egy, általa alaposan megfigyelt Moszkva téren lézengő figura bőrébe. Zenei szerkesztőként, videóművészként és vizuális effektekért felelős munkatársként Varga Vince az utóbbi években a Katona József Színház több előadásában is közreműködött és számos más független színházi társulattal is dolgozott már együtt.
A Tünet Együttes legújabb előadásának egyenrangú alkotórésze a szöveg és a tánc, ugyanakkora hangsúly van az előadók mozdulatain, mint színészi játékukon és az általuk elmondott szövegeken.
Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője-koreográfusa, a társulat alapítója szintén szereplője a Közhelynek, csakúgy, mint a színész alapképzettségű Gőz István ( a kaposvári Csiky Gergely Színház egykori tagja, több tucat magyar és külföldi film szereplője) és Szász Dániel táncos, mindketten alapító tagjai a Tünet Együttesnek.
Cuhorka Emese a Hodworks Társulat alapító tagja, a kezdetektől egyik fő táncosa Hód Adrienn előadásainak, a Közhely című előadás próbafolyamatában számára az artikulált színészi beszéd megtanulása volt a legnagyobb kihívás. Valencia James a kubai Nemzeti Táncművészeti Intézetben és a londoni Roehampton Egyetemen sajátította el a modern és néptáncot, majd Budapesten, a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett táncművész diplomát. Két évig volt a Bozsik Yvette Társulat tagja, jelenleg pedig szabadúszó táncosként dolgozik, most éppen a Tünet Együttesel.
A Közhely című darab készítése Ardai Petra rendező számára is nagy kihívás volt, hiszen különböző képzettségű szereplőkkel (egy színésszel, egy DJ-vel és négy táncossal) kellett egyszerre tánc és színházi előadást kreálnia.
Ardai Petra tizennyolc évesen hagyta el az országot, Amszterdamban tanult mozgásszínészetet, majd 1992-ben megalapította a Space Theater nevű formációt. Real World című, a nálunk akkor még ismeretlen valóságshow-kat boncolgató előadásukat annak idején bemutatták - persze teljesen visszhangtalanul - Budapesten is. A társulat azóta kétszemélyessé bővült, Luc Van Loo, a férj a másik tag, és inkább kísérleti projekteket rendeznek, amelyek témája a valóság viszonylagossága, kiindulópontjuk pedig az integrálódni vágyó, örök hontalan ember személyes élethelyzete. Az 1956-os évfordulóra tavaly egy fiktív utazási iroda kirándulását rendezték meg Emlékmű a jelennek címmel. Az előadáson saját, külön fülhallgatókkal ellátva vezették végig a közönséget Budapest helyszínein. A holland-magyar színházi társulás, a valóság és fikció határait feszegető és a dokumentarizmus illúziójának megteremtésével kísérletező Space Színház immár ötödik produkcióját mutatta be itthon, ezúttal a Trafóban.
Ardai Petra a Tünet Együttessel közös rendezésében is a radikális, ám finom provokációra utazik.
A Közhely című darabnak csak a kiindulópontja volt adott: a rendező két hónapon át minden nap kiküldte a szereplőket a Moszkva térre és egyéb közhelyekre, ahol a munkába, találkozókra siető vagy éppen bámészkodó embereket figyelték. Ezzel párhuzamosan különböző feladatokat, improvizációs gyakorlatokat is adott az előadóknak. Például mindenki kiválasztott magának egy embert, akinek a bőrébe képzelte magát, majd a próbaterembe visszatérve megpróbálták rekonstruálni a látottakat. Elkezdtek improvizálni a megélt szituációkra, amelyekből aztán hol elsuhanó életképek, hol pedig személyes gyerekkori emlékek és mozdulatok bontakoztak ki.
Az előadás a közhelyen túli közös helyet keresi, azt kutatja, hogy hogy hogyan kerülhetünk közelebb egy másik ember megértéséhez a saját történetünkön keresztül. Az alkotók mindezt táncos és szöveges formában, humorral és öniróniával, egyszerre hiperrealista és absztrakt stílusban fogalmazzák meg, élőben kevert zenével, DJ közreműködésével. A nézők könnyen magukra ismerhetnek a gesztusokban, mozdulatokban és történetekben, akárcsak egy pop dalban. Az előadás egypercnyi köztéri szemlélődés megnyújtott, elmélyített, magunkra és egymásra vonatkoztatott olvasata.
Ardai Petra, Hollandiában alkotó magyar rendezőn kívül a Tünet Együttes korábban már külföldi művészekkel is dolgozott együtt. 2011 februárjában bemutatott Propaganda című darabjukat a Frans Poelstra és Robert Steijn alapította united sorry művészduóval közösen készítették.
TÜNET EGYÜTTES: KÖZHELY
Rendező: ARDAI Petra
Koreográfus-asszisztens: HÓD Adrienn
Előadók-alkotótársak: CUHORKA Emese, GŐZ István, Valencia JAMES, SZABÓ Réka, SZÁSZ Dániel, VARGA Vince
Zene, hang, zörej: VARGA Vince
Kosztüm: SZABADOS Luca
Fénytervező: SZIRTES Attila
Külön köszönet: FURULYÁS Dóra, KÁRPÁTI Péter, MOLNÁR Csaba