Felméry Lili még csak 16 éves, de amikor táncolni kezd, már egy olyan művész áll a színpadon, aki kecsességével és előadásmódjával világszerte elbűvöli közönségét. Nemrég tért haza Lausanne-ból, a balett szakma egyik legrangosabb nemzetközi versenyéről, ahol 29 ország 157 versenyzője közül bizonyult a legjobb 15-18 év közötti balerinának. Lili sikereit hihetetlen komoly munka előzi meg, szinte reggeltől estig "dolgozik" a Táncművészeti Főiskolán, ahol a tanítás még szombat délelőtt sem szünetel. A Segíthetek? MOL Tehetségtámogató program által támogatott ifjú tehetséget a mindennapjairól és a balett iránti mélységes elkötelezettségéről kérdeztem.

Mikor kezdődött a balett iránti rajongásod?
Izgága, örökmozgó gyereknek születtem, a tánc már pici koromtól lenyűgözött. A szüleim elfogadták, támogatták ezt a korai rajongást s azóta is mindenben segítenek. Nélkülük nem is menne a dolog.Visznek-hoznak az iskolából, a repülőtérről, a legkülönbözőbb helyszínekről. A külföldi versenyekre a felkészítő mesterekkel utazunk, a szüleim sajnos nem tudnak elkísérni, pedig jó lenne, ha mellettem lehetnének, hiszen ezek mindig sok stresszel járnak.
Fellépések előtt gyakran van lámpalázad?
Minden megmérettetés az életben izgalmat rejt, növeli az adrenalint. Ez a feszültség emeli a teljesítményt, fokozza a koncentrációt, ami a táncban nagyon fontos. A sikerek, a versenyeredmények, vagy mondjuk úgy a rutin nem tünteti el az izgalmat, kiskorom "kéztördelése" persze már a múlté, a sok-sok fellépés és verseny, a tapasztalat sokat segít a lámpaláz leküzdésében. Az izgalom a tisztességesen elvégzett munka előszele, a későbbi "jóérzés" záloga.
A Magyar Táncművészeti Főiskola tanulójaként a hagyományos iskolai rendszertől eltérő képzési formában tanulsz.
Igen. Két évig előkészítő tanfolyamra jártam, majd úgy döntöttem, hogy felvételizek. Első főiskolai mesterem, Dvorszky Erzsébet megtanított a tánc szeretetére és a szakmai alázatra. Az oktatás kilenc éven keresztül folyik, én már hét éve járok a Táncművészeti Főiskolára. A főiskolának van egy gimnáziuma, a Nádasi Ferenc gimnázium, mi itt tanuljuk a közismereti tárgyakat. Gyakorlatilag reggeltől estig bent vagyunk a próbateremben vagy a gimnáziumban, szombaton pedig még délelőtt is van táncóra.
Kizárólag klasszikus balettet táncolsz?
Az oktatás alapja a klasszikus balett, de a másodórák keretében rengeteg más tánccal is megismerkedünk. Tanulunk többek között történelmi társastáncot, flamencót és néptáncot is, hiszen a modern tánc már minden nagy együttesben majdnem ugyanolyan fontos, mint a klasszikus balett. Talán azt érdemes összefoglalóan kiemelni, hogy a klasszikus balett mindennek az alapja, ezt kell tökélyre fejleszteni, és ezeken az alapokon megismerni, megtanulni és megszeretni minden más táncstílust. A vezető színházak repertoárján ma már ugyanúgy szerepelnek modern darabok, mint klasszikus balettek.

Mit tervezel az iskola befejezése után?
Szeretnék egy neves együttesben -bárhol is van a világon- olyan táncossá érni, akire szükség van. Aki tudása, szorgalma és érzékenysége okán eltáncolhatja a klasszikus balettirodalom nagy szerepeit. Szívesen táncolnék itthon is és külföldön is. Sőt, mindenhol, ahová hívnak, ahol lehetőséget kapok a Gondviseléstől, hogy táncolhassak. Hiszen ez az életem. Még nem tudom megjósolni, hogy merre visz az út, de a főiskolából hátralévő két év alatt még sok minden kialakulhat.
Remekül szerepelsz a nemzetközi versenyeken, legutóbb a lausanne-i nemzetközi versenyen értél el káprázatos eredményt. Hogy jutottál ki a versenyre?
Az iskola vezetősége úgy döntött, hogy nevez és felkészít a versenyre, amiért nagyon hálás vagyok. A Segíthetek? MOL Tehetségtámogató program keretében elnyert támogatás pedig anyagilag tette lehetővé a kiutazást.
Hogyan készültél fel a versenyre?
A lausanne-i versenyen egy klasszikus és egy modern variációt adtunk elő. Mindkettőhöz előzetesen küldtek öt-öt variációt kazettán, és ezek közül tanultam meg a két kiválasztott darab koreográfiáját a felkészítő mestereim, Dózsa Imre Kossuth-díjas balettművész, Jeneses Andrea évfolyamvezető balettmester, valamint Barta Dóra moderntánc mesternőm segítségével. Nélkülük nem érhettem volna el ezt az eredményt, hiszen bármilyen keményen is dolgozom, a siker nem csak rajtam múlik, belém épül mestereim tudása, szeretete.
Körülbelül egy hónap intenzív felkészülés előzte meg a versenyt. Előtte azonban részt kellett vennem egy előválogatáson is, ami úgy nézett ki, hogy itthon készíteni kellett egy videót, amire egy klasszikus balett órám van felvéve. Ezt kazettán kiküldtük a zsűrinek, akik eldöntötték, hogy indulhatok-e. Szerencsére pozitív visszajelzést kaptam. A 29 ország 157 versenyzője közül 75-en jutottunk tovább a svájci versenyre.
A 129 női versenyző közül téged ítélt legjobbnak a neves nemzetközi zsűri, összesítésben pedig második helyen végeztél. A fiúkat és a lányokat mindig összevontan értékelik?
Ezt versenye válogatja. Van, hogy külön indulunk a fiúktól, de itt Lausanne-ban együtt értékelték az összes versenyzőt.
A szakma elismerésén kívül egy nagyon komoly ösztöndíjat is elnyertél. Mesélnél erről?
Ez egy rendkívül értékes, és szakmailag nagyon jól felhasználható ösztöndíj: egy teljes éven keresztül tanulhatok és fejlődhetek egy általam és a mestereim által kiválasztandó nemzetközi balettintézetben, a világ bármely pontján.
Beszélgetésünk alatt Lili végig komolyan, de kedves közvetlenséggel mesél. S amikor arról kérdezem, hogy el tudja-e úgy képzelni az életét úgy, hogy nem a balett áll a középpontban, rögtön érkezik a válasz: "Semmiképpen! Nekem a tánc az élet. A nagybetűs élet. Ahol az tudok lenni, aki vagyok. Ahol tudom, mi a kicsi és mi a nagy, mi a fehér, és mi a fekete. Mi az igen és mi a nem. Szóval, ahol a világ igaz és átélhető. Ahol otthon vagyok."
Felméry Lili - Díjak
2008. Prix de Lausanne Nemzetközi Balettverseny - II. helyezés, a legjobb női helyezés
2007. 6. Nemzetközi Balettverseny, Bécs - II. helyezés, és a zsűri különdíja
2006. Magyar Táncművészeti Főiskola 12. Háziverseny - I. helyezés
2006. Szentpétervári Nemzetközi Vaganova Balettversenyen - Különdíj (Legjobb Partner)
2006. Pekingi Nemzetközi Balettverseny - döntő (Szabó Richárd partnereként)
2004. Berlini Táncolimpia - I. helyezés (partnerekkel)