A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Az L1 Egyesület 2012 óta 31 rezidens művészt fogadott be egy-egy évre, hogy segítsék a független művésszé válásukat és közösségi szellemben találjanak partnert maguknak (vagy fogalmazzák meg, hogy ők önállóan képzelik el a munkájukat). Hat eredményes és koncentrált év után ismét nyílt pályázati formában lehetett jelentkezni a programba.

A 2018-as évi pályázati rendszerben nagy örömünkre 9 pályázat érkezett be. Nagy meglepetésünkre, de teljesen egyértelműen külföldi pályázó is volt (főleg olyan, aki jelenleg Magyarországon képzeli el a művészi kibontakozását). Így a 9 pályázóból 1 spanyol, 1 vajdasági valamint 7 magyarországi pályázó érezte úgy, hogy szeretne a programunkban részt venni. 

A határidőn túl beérkező pályázatokat nem tudtuk befogadni.

A döntésben az L1 Egyesület tagjai közül a 3-tagú vezetőség (Kovács Noémi Anna – titkár, Ladjánszki Márta – művészeti alelnök, Varga Zsolt – elnök) vett részt.

Az L1-rezidens program kapcsán megszületett a döntés!

2018-ban az L1 Egyesület kiválasztott rezidens művészei:

ÁDÁM Anna (képzőművész, performer, stylist és sminkes)
GÁL HORVÁTH Bernadett (táncművész, pedagógus, színházi nevelés)
KISS Anikó (rendező-koreográfus, performer)
KOVÁCS István (szobrász, performance művész)
VERES Flóra (táncművész)

elegyrezidensek2018

Forrás: L1