A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A csaknem másfél évtizedes múltra visszatekintő Magyar Táncfesztivál az idén teljes mellszélességgel bekapcsolódik a Rába-parti város Európa Kulturális Fővárosa 2023 címért indult hazai versengésébe. A győri pályázat Áramlás – flow szlogenje tökéletesen jellemzi a nyár eleji rendezvény pezsgését, a hazai és nemzetközi táncélet, az utánpótlást nevelő iskolák, a különböző táncnyelvek és műfajok szakadatlan áramlását térben és időben, sőt a virtuális valóságban is, valamennyi korosztályt megszólítva a gyerekektől a felnőttig, az aktívan táncolóktól a lelkes nézőkig. Kiss János, a Győri Balett igazgatója úgy fogalmazott, hogy az idei rendezvény megizmosodott, sűrű programjaival átfogó képet nyújt a táncélet elmúlt évéről, speciális applikációkkal városi táncvadászatra invitálja az Y és Z generációt, szimpóziummal köszönti a 70 éves Magyar Táncművészek Szövetségét és szabadtéri bulikra csábítja a mozdulni vágyókat.

Az Áramlás címet viseli az idei fesztivál egyik csúcseseménye, amely egy európai gálaest. St. Pölten új és fiatal együttese az Europaballett, a Brnói Ballett, valamint a visszatérő vendég, az olasz Egribiancodanza Compagnia képviseli a nemzetközi táncéletet. Itthonról a Kecskeméti City Balett mutatkozik be egy rövidebb darabbal, valamint a hazai táncművészképzés vezető intézményei hoznak egy-egy produkciót. Már hagyomány, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem végzősei készülő koncertvizsgájuk egy nagyobb részletét a győri színpadon „tesztelik”. Ezúttal Fodor Antal ritkán látott művét, Bach E-dúr hegedűversenyére készült koreográfiáját adják elő.

gyoribalett2018

Győri Balett-bemutatóval indít a Nagyszínpad

A fesztivál nyitóeseménye hagyományosan a házigazdák új produkciójának győri bemutatója. Velekei László PianoPlays című darabja izgalmas kortárs mű, a szerelemkeresés gyönyörű eposza, amelyhez Balázs János zongoraművész élő, egyebek mellett Liszt és Wagner-átiratokból álló játéka ad gyönyörű akusztikus alapot. A darab ősbemutatója május 18-án lesz a Müpában, az alkotás az intézmény támogatásával jön létre.

Először érkezik a fesztivál nagyszínpadára egész estés darabbal a Magyar Nemzeti Balett.
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a modern balett eszközeivel állította színpadra Venekei Marianna Blanche Dubois egzisztenciális és mentális bukásának történetét. Az Operaház vezető balettmestere az amerikai Tennessee Williams 1947-ben íródott Pulitzer-díjas drámáját, A vágy villamosát választotta első egész estés darabjának témájául. Zenéjét Dés László, a hazai dzsesszélet emblematikus alakja szerezte.

Külföldi vendégként a Kijevi Modern Balett a Bolero és az Eső című két egyfelvonásossal mutatkozik be. A hatásos és erős technikájú, dinamikusan fejlődő társulat a neoklasszikus és a kortárs stíluselemeket mesterien keveri produkcióiban.
Juronics Tamás/ Szegedi Kortárs Balett régi vágya volt Vivaldi Négy évszak című barokk művének táncadaptációja, amely a legkevésbé sem követi az évszakokkal kapcsolatos emóciók kliséit és az eredeti mű egyes tételeinek sorrendjét. A Nagy Krisztina Tereskova Feminizma című forgatókönyve alapján készült mű a genderkérdés szélsőséges jelenségeit viszi színpadra. Ugyanezen az estén kerül színre Frenák Pál fa_UN c. koreográfiája, amely azt boncolgatja, hogy mitől válik az életünk tényleg a saját életünkké? Különleges függesztett hálórendszer, hihetetlen dinamika – generációk felkavaró találkozásán keresztül a koreográfia újraértelmezett, örökérvényű egységet teremt a női és férfi, a fiatal és öreg, az állati és emberi oldal között. A táncművészeti karrierjét Győrben kezdő Frenák Pál több mint harmincöt év után először látható újra a Győri Nemzeti Színház színpadán.
A nagyszínpadi produkciók közül minden bizonnyal a legtöbb közreműködőt vonultatja fel a számos hagyományőrző együttessel kiegészülő Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely Kiegyezés/150 című darabjával a hagyományos viseletek hihetetlenül gazdag tárházát prezentálja látványos tablóképek keretében. Felvonultatja a 150 évvel ezelőtti Magyarország tájegységeinek virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, csodálatos zenei világát és szokásait.

…utána táncház! – néptáncegyüttesek fellépései

A hazai és a határon túli néptáncegyüttesek az idén is a fesztivál szinte minden napján látványos eladásokkal lépnek fel. A nyitó napon visszatérő vendégként a Maros Művészegyüttes, majd másnap a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes lép fel a II. János Pál téren. Produkciójuk után esténként táncházba hívják a nézőket. Június 20-án néptáncdélután és -est keretében ugyanitt a Lippentő és a Csobolyó, valamint a Regős Táncműhely áll színpadra. A kortárs néptáncprodukcióknak a kisebb befogadó terű Kisfaludy Terem ad otthont. Az Udvarhely Néptáncműhely az Apám táncával, a Duna Táncműhely pedig Kornis Mihály 80-as évek végén megírt humoros korrajzának, a Körtáncnak az adaptációjával lép fel késő esti kezdéssel. Az Experidance folklóralapú, de más táncstílusokat is igényesen vegyítő sajátos mozgásnyelvén szólal meg az Ezeregyév, amely a társulat legelső és mindmáig talán legkedveltebb darabja, amely méltón zárja majd a Nagyszínpadon a fesztivált június 24-én.

Találkozzunk fél 10-kor! – kortárs előadások a Kisfaludyban

A kortárs művek, fiatal alkotók terepe lesz a színház Kisfaludy Terme és a Vaskakas Művészeti Központ. Az idén Góbi Rita Reptében című koreográfiája képviseli a magyar kortárs táncéletet az Aerowaves Twenty18 legjobb táncelőadásokat összegyűjtő európai listáján. Az alkotó műve a Magyar Táncfesztiválra is meghívást kapott.  Egyszerűség, sejtelmesség, rítus – így jellemezte tavaly bemutatott darabját Fehér Ferenc, aki Mikó Dáviddal hozta létre The Station című alkotást, amelyet saját zenéjével kísérve mutat be a fesztiválon.

A Budapest Táncszínház táncművész-koreográfusa, Sághy Alexandra második alkotását, a Három nővért hozta el a fesztiválra. A Csehov-adaptáció a magány, a megalkuvás, a kilátástalanság, a reménytelenség, a nihilből való kitörés érzéseit jeleníti meg.

A GGTánc Eger egy különleges darabbal, egy valódi nyugat-európai kortárs alkotással képviselteti magát Győrben. A Carnations and Rosest Clébio Oliveira Berlinben dolgozó brazil táncművész koreografálta. A mű az agy szemszögéből vizsgálja a szerelmet, a szenvedélyt, és a közönség visszajelzései alapján elementáris erővel hat.

Pirók Zsófia Én, Sally , táncolunk c. koreigráfiájában öt teljesen eltérő karakterű nő él. Keyes híres regényének (Az ötödik Sally) darabokra szakadt személyiségű főszerepelőjét egyedi tolmácsolásban személyesíti meg a flamenco művész.

A Győri Balett táncművésze, Sebestyén Bálint koreográfusként is kipróbálta magát, első alkotása az NKA Imre Zoltán programjának keretén belül március közepén mutatkozott be a Nemzeti Táncszínházban. Szophoklész i. e. 442-ben íródott Antigoné című drámája a hit, a testvéri szeretet, a hazaszeretet kérdését járja körbe, Sebestyén táncdrámája pedig komolyan veszi ezeket a felvetéseket, megrendítő és hátborzongató pillanatokat teremtve.

Először kínál egész estés megjelenési lehetőséget a fesztivál a színházi tánctagozatok számára. Elsőként a Madách Színház Táncegyüttese lép késő este színpadra Shakespeare, Ahogy nekünk tetszik címmel. A drámaíró örök érvényű gondolataiból merítve a fiatal koreográfusok (Molnár Ferenc, Tihanyi Ákos és Velekei László) úgy döntöttek, hogy három Shakespeare-dráma esszenciáját álmodják színpadra modern táncban elmesélve, a Madách Színház tánckarának előadásában.

Verseny az Arany Babért – IV. Gyermek Táncfesztivál

A tapson kívül aranybabbal szavaznak a kicsiknek szóló darabok nézői a negyedszer megrendezett Gyermek Táncfesztiválon, amelynek ezúttal is a Vaskakas Művészeti Központ ad otthont. A tavalyi győztes, a PR-Evolution DC az idén a Holle anyóval szeretne hódítani, de versenybe száll a Pécsi Balett a Hófehérke és hét törpével, a Bozsik Yvette Társulat a Csizmás Kandúrral és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Pöttöm Palkóval. A színházi előadásokat gyerekeknek szóló koncertek egészítik ki a II. János Pál téren.

FesztiválON 2 – virtuális tánckereső játék a városban

Speciális telefonos applikáció letöltésével különleges, egyszeri produkciókat nézhetnek meg azok, akik nem a hagyományos nézőtérről szeretnék élvezni a darabokat. Az áramlás témáját húszperces performanszokban dolgozza fel hét alkotó vagy alkotói közösség, produkcióikba pedig egy-egy napon csak azok pillanthatnak bele, akik a város meghatározott szegletében vizuális kódokat rögzítenek telefonjukkal.
A táncvadászat ily módon nemcsak izgalmas nézőáramlást indukál az utcákon, hanem napjaink leginnovatív infokommunikációs módszerével aktivizál új néző csoportokat.
A tavalyi FesztiválON 1 internetes livestream adásokon keresztül kínált betekintést 6 művész alkotói folyamatába, az idén Nagy Emese, Gulyás Anna, Frigy Ádám, Réti Anna, az Inversedance Fodor Zoltán Társulat, Miskolci Balett és Kulcsár Noémi – Tellabor munkáit láthatják.

gyoritancfeszt2018

És ami még lesz...

Az idén ünnepli 70 éves fennállását a Magyar Táncművészek Szövetsége, amely a hazai táncszakma legfőbb érdekvédelmi szervezete, kommunikációs fóruma. A jelenleg 40 tagot, együttest vagy intézményt tömörítő szervezet elnöke Mihályi Gábor, társelnöke Kiss János. Az évfordulóra a szövetség az elmúlt hetven év történetét, valamint a tagok tevékenységét és eredményeit bemutató kötetet ad ki, amelynek ismertetője a fesztiválon lesz.

Európa egyik legmeghatározóbb koreográfusára, a Wuppertali Táncszínház alapító-vezetőjére, Pina Bauschra emlékezik az a kiállítás, amelynek anyagát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet állította össze és mutatta be először 2016-ban, Emlékszilánkok címmel. Az intézmény néhány évvel ezelőtt gazdag adományt kapott a Tanztheater Wuppertal – Pina Bausch vezetésétől, amelyben az egész életművet reprezentáló, páratlan plakátgyűjtemény, albumok, valamint előadás-felvételek voltak. A kiállításon válogatást mutatnak be a korábbi tárlat anyagából.


XIV. Magyar Táncfesztivál
Győr, 2018. június 18–24.,

Helyszínek: Győri Nemzeti Színház, Vaskakas Művészeti Központ, II. János Pál tér, FesztiválON2