2007. november 25-26., 20.00 óra Trafó KMH

Rendhagyó módon szerepel a Kortárs Drámafesztivál Budapest programjában a kanadai koreográfus, Dave St-Pierre darabja, mely a történetmesélés friss hangvételű, újszerű - egyszerre provokatív és humoros - alternatíváit kutatja. A fiatal alkotó munkájában nem ad teljhatalmat a szavaknak. Noha a legkülönbözőbb szerzőktől - Rodrigo García kortárs spanyol drámaíró-rendezőtől, Cyrill Collard francia író-filmrendezőn át Juan Pedro Gutierrez kubai íróig - használ vendégszövegeket, mégis a történet itt nem kizárólag szavakban fogalmazódik meg, hanem ugyanúgy megszülethet egy gesztusban, egy videómunkában, egy megkoreografált mozdulatsorban, az előadók puszta jelenlétében és fizikalitásában.

A lélek pornográfiája tánc, színház, szöveg, videó és zene sajátos, eklektikus szimbiózisa, mégsem egy "klasszikus" összművészeti alkotással van dolgunk. Az elsöprő erejű előadás egyetlen tétje, hogy hétköznapi, egyszerű emberekről szóló, gyakran a banális határát súroló történeteivel, rendkívül egyenes és őszinte, néhol provokatív előadásmódjával reakciót, érzelmeket váltson ki a közönségből. Legyen az nevetés, meghökkenés, elutasítás vagy teljes átélés és odaadás.

Dave St-Pierre munkájának az ereje az itt és mostban, a pillanat megragadásában rejlik. A koreográfus célja, hogy színészeinek, táncosainak és közönségének egyaránt átadja azokat az élményeket - legyenek valósak, vagy szürreális fantáziák, lázálmok - melyek felkavarják, megnevettetik, felháborítják, elgondolkodtatják, vagy melyektől kirázza a hideg. Történetmesélésével minden érzékszervünkre hatást akar gyakorolni, ezért mindent megmozgat; eszköztára a legszélesebb skálán mozog. Nincsenek tabuk, íratlan szabályok, ezt mutatják az éles zenei váltások, ellenpontozások is: Bachtól, Bellinin át a Coldplay együttesig és Björkig a legmeglepőbb fordulatok jellemzik a különböző skiccek szerves részét alkotó zenét. Dave St-Pierre hasonlóképpen szabad kézzel bánik a jelenetek hangvételével, nem riad vissza a nyílt provokációtól és a szeméremsértéstől, sem a költőiségtől, sőt akár egyetlen jeleneten belül képes ötvözni őket.

Az előadás címe is egy sajátos képzettársítás, mely a darab lényegét ragadja meg látszólagos ellentmondásosságával. A lélek , melyet leggyakrabban a magasztossal, a megfoghatatlannal hozunk összefüggésbe, disszonánsan cseng a pornográfia szóval, mely definíció szerint a testiség szeméremsértő ábrázolását takarja. A nézőt a lélek legmélyebb, legsötétebb és egyben legfenségesebb bugyraiba kalauzoló munka egyszerre óda az emberiséghez és egy lecsupaszító, mindent megmutató erődemonstráció.

 Dave St-Pierre és társulata

A performánsz, a tánc és a színház határain alkotó koreográfus olyan színészekkel, táncosokkal, vagy akár előadói tapasztalatokkal nem rendelkező amatőrökkel dolgozik együtt, akiknek adottságait - energiáját és kifejezőerejét - kihasználva törekszik darabjaiban az életet a maga komplexitásában és egyszerűségében megmutatni. Azt az metszetet igyekszik felderíteni, melyben tánc, performánsz és színház egymással harmóniában létezhet. Elsősorban előadói inspirálják, olyan szereplőket választ darabjaihoz, akik számára napjaink valóságát tükrözik, vagyis hús-vér emberek maradnak a színpadon is.

Az alkotófolyamat szerves része az intenzív műhely- és kutatómunka, melynek során a koreográfus és az alkotótársak/előadók szabadon kockáztathatnak, hibázhatnak, kísérletezhetnek. A lélek pornográfiája készítésekor a társulat több ízben tartott munkabemutatót, mely egyrészt a közönség tesztelését is szolgálta.

Dave St-Pierre szerint a testbeszéd mindent elmond, ezért alapvetően a mozgásból, a fizikalitásból indul ki. Ennek ellenére munkáiban ritkán találkozhatunk hagyományos értelemben vett koreográfiával, hiszen sokkal kevésbé a táncmozdulatok absztrakt világából, mint inkább a hétköznapi élet mozgásanyagából merít ihletet.

Dave St-Pierre, koreográfus

Dave St-Pierre-t az elmúlt években a kanadai kortárs táncélet fenegyerekeként tartják számon, aki konvencióknak és dogmáknak fittyet hányva, olyan táncszínházat csinál mely nyers őszinteségével, groteszk humorával, szívszorító karakánságával egyszerre képes megnevettetni és meghökkenteni a nézőt. A fiatal kanadai koreográfus feltár, megmutat, saját bevallása szerint nem kíván finom célzásokat, utalásokat tenni.

Színpadi világa a neoexpresszionizmus irányzatából merít ihletet; a valósággal itt felnagyítva, eltúlozva találkozhatunk szembe.

Maga Dave St-Pierre elutasítja a fenegyerek ( enfant terrible ) címet, arra hivatkozva, hogy öt évesen egy Fred Astaire-film hatására vált szenvedélyévé a tánc. Hét éven át sztepptáncot tanult, majd tévésorozatokban szerepelt. Irodalom- és filmtagozatos gimnazista volt, amikor 1990-ben, tizenhat évesen csatlakozott a Mia Maure Danse társulathoz. 1992-ben modern táncképzésre nyert felvételt Montréalban, de egy év múlva ott hagyta az iskolát, hogy a Brouhaha Danse társulattal táncoljon. Későbbiekben a kanadai táncélet meghatározó koreográfusaival (Jean-Pierre Perrault, Pierre-Paul Savoie, Daniel Léveillé) dolgozott együtt. Az utóbbi alkotó Amour, acide et noix és La pudeur des icebergs című darabjaival bejárta Kanadát, Európát és az Egyesült Államokat, és táncosként nemzetközi elismerésre tett szert.

Koreográfusként első darabjai közé tartozik a 2003-ban készített Le no man's land show (A senkiföldje show) , ám a 2004-es A lélek pornográfiája jelentette számára a valódi áttörést. Az előadás rövid időn belül közönségsikerré nőtte ki magát és Montréalban az elmúlt három évben egyre nagyobb színházakban, gyakran nemzetközi fesztiválok, táncfórumok (pl. Festival de Thé â tre des Amériques) alkalmával tűzték műsorra. A nemzetközi elismerés sem váratott magára; a társulat európai turnéra indult, elsőként Németországban, Hollandiában és Ausztriában vendégszerepeltek. A német BALLETANZ magazin és a kanadai sajtó (Radio-Canada, The Gazette, stb.) a 2004/2005-ös év embereként ünnepelte Dave St-Pierre-t.

2006-ban a társulat új darabjára, a trilógia második részeként aposztrofált Un peu de tendresse bordel de merde! ( Egy kis gyöngédséget az Isten szerelmére ) című produkciójára már jelentős nemzetközi figyelem összpontosult. A világpremierre Münichben a Festival Dance 2006 alkalmával került sor.

 A fiatal kanadai táncos-koreográfus sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a saját társulatával (színészekkel és táncosokkal) végzett intenzív műhely- és kutatómunka mellett, több ízben koreografált a világhírű Cirque du Soleil társulat számára. Az ő nevéhez fűződik a LOVE , a Soleil du Minuit ( Az éjféli nap ) produkciók és a ZUMANITY egyes részeinek mozgásanyaga. Mindemellett időnként filmes szerepléseket is vállal: a L'enfant de la musique ( A zene gyermeke ) c. alkotásban a főszerepet, Mozartot játszotta. A színház területén is nyitott a különböző rendezőkkel (Claude Poissant, Victor Pilon, Michel Lemieux) való együttműködésre; munkásságát színházi előadások koreográfusaként is megismerhette a kanadai közönség.

Közreműködtek/ In collaboration with :

Eugénie Beaudry, Enric a Boucher, Genevieve Bélanger, Julie Carrier, Karina Champoux, Francis Ducharme, Sarah Lefebvre, Véronique Lavallée, Camille Loiselle-D'Aragon, Eve Pressault-Chalifoux, Julie Perron, Marie-Eve Quilicot, Emmanuel Schwartz, Patrick Simard

 

További előadók (szereposztástól függően) / In alteration with:

Emmanuelle Beaudoin-Bourassa, Luc Bouchard-Boissonneault, Émilie Gilbert, Alexis Lefebvre, Gabriel Lessard, Aude Rioland, Éric Robidoux. Renaud Lacelle-Bourdon, David Laurin, Simon-Xavier Lefebvre, Sophie Dales, Gaëtan Viau, Anne Thériault, Josianne Latreille

 

Művészeti vezető és koreográfus /Artistic director and choreographer

Dave St-Pierre

Ügyvezető és menedzser / General director and management

George Skalkogiannis

Technikai vezető és fénytervező / Technical director and light designer

Alexandre Pilon-Guay

Színpadmester, technikai és adminisztrációs munkatárs / Stage manager and technical and administration assistant

Benoît Bisaillon

Adminisztráció / Administration

Suzanne Benoît

 

Az előadás 150 perc, 20 perc szünettel.